Rover király, ahogy teltek a napok, egyre nyugtalanabb lett. Fia, Irodan még nem érkezett haza az esküvőről. Sőt lánya, Salina esküvőjéről sem hallott semmi hírt. Nem szerette volna kimutatni, de aggódott a gyermekeiért. Lehet, hogy elhamarkodta lánya férjhez adását? Lehetetlen. A lányok az ő korában már mind házasságban élnek és egészséges fiúgyermekeket szülnek az uralkodónak. Ebben biztos volt: Salina tökéletes, erős nő a gyerekszüléshez. Akár több gyerekkel is megörvendeztetheti Ertont, a trónörököst. Salinából majd nagy királynő lesz. Irodan…ennek a trónnak az örököse. Bizonyára ő is remek uralkodó lesz. Minden adottsága megvan: eszes, találékony és igazságos. De most vajon hol lehet? Már három napja haza kellett volna érnie. Biztos elkóborolt. Irodan mindig is szerette volna bejárni a környékbeli vidékeket. De akkor miért nem értek vissza a katonák, akik velük mentek? Minden találgatás csak újabb kérdéseket vetett fel a király fejében. Hirtelen szólalt meg, az ajtónállók megrémültek.

-Hívjátok ide Raneket! Most rá van szükségem.

Egy szolgálófiú hamar előkerítette a fiatal lovagjelöltet. Ranek mélyen meghajolt királya előtt, majd érdeklődve nézett Roverre.

Vajon kiderült a kapcsolatunk? – járt a fiú agyában.

-Irodan és a katonák még nem tértek haza, Salina esküvőjéről semmi hír. – foglalta össze tömören a király. – Úgy hallottam mesteredtől, hogy nagyon ügyes vagy az utóbbi időben. Örülnék, ha teljesítenél egy feladatot. – Ranek szívéről nagy kő esett le.

-Természetesen, uram. – hajolt meg újra. – Mit kívánsz tőlem?

-Indulj el kelet felé a Gördülő Kövek Tengeréhez és tudd meg hol késlekedik a fiam. Hozd vissza! Szedd össze a szükséges élelmet és fegyverzetet és indulj, amilyen gyorsan csak tudsz.

-Indulok! És ha tudom, visszahozom Irodant…akarom mondani a fiadat. – egy gyors meghajlással megfordult és végiggondolta, hogy mit kell magával vinnie. Egy órán belül már készen is állt és a lován ülve pillantott le egy idős férfira.

-Vigyázz magadra fiam! – megszorította Ranek kezét, majd rácsapott a ló farára. Ranek még megállította egy pillanatra hátrafordult.

-Te is vigyázz magadra…mester! – bólintott és vágtázva kirobogott a városból. Ranek nem sok pihenőt engedélyezett sem magának, sem a lovának. Egy óra alatt kijutott az ország határára. Hamarosan egy erdőbe ért, este pedig az erdő egyik tisztásán vert tábort. Éjfél körül nagy zajra ébredt.

-Valahol a közelben emberek lehetnek. – állapította meg. Hamarosan a fényt is meglátta a fák és bokrok között. Óvatosan lopódzott a fák között, pár lépés után egy utat pillantott meg a fák között. Az úton pedig katonák álltak. Nem voltak sokan, talán tízen.

-Itt nincs semmi és senki. – kiáltotta az egyik. – Menjünk vissza a táborba!

A táborba? – visszhangzott Ranek agyában. – Miféle tábor van itt?

Végig sem gondolva mit tesz, követte a katonákat. Azon egy óriási hadsereg felé vették az útjukat.

Mit keresnek ezek itt? Mit akarnak errefelé?- kérdések százai fogalmazódtak meg az ifjúban és még többet szeretett volna megtudni, mikor a Gördülő Kövek Tengerének címerét látta meg az egyik harcoson. Ranek már fordult volna vissza a város  felé, mikor egy erős kar hátulról megragadta.

-Egy kémet fogtam. – kiáltotta mély hangján a katona. A többiek odanéztek, többen elnevették magukat.

-Komolyan úgy gondolod, hogy ez a kölyök veszélyes lehet?

-Itt kémkedett. De ha nem hisztek nekem, majd hinni fogtok a parancsnok szavának. Elhiszem hozzá ezt a fiút.

Ranekhez egy szót se szólva elindult a tábor felé, maga előtt irányítva a fiút.