A Sötét Fejedelem aggódva nézett a Feketemágusnőre.

-Asmodisra gondolsz, az Árnyékerdő urára?

-Beliaalra gondoltam, az elődjére. – válaszolt Syrin. – De Beliaal már a múlté, és mindez Borboronnak és annak az átkozott fhuhur hibája. - Az emlékre harag futott át az arcán. – De egyben jó is. Tanultam a hibáikból és ezért léptem szövetségre Asmodisszal. Együtt folytathatjuk a harcot az ellenségeinkkel szemben. Azonban csak az Embercsillagon. – Egy mosoly suhant át az arcán. – Itt Aventerrán megőrizzük a nyugalmat és figyeljük az ősi szellemek békeajánlatát – és a fény harcosaiban hamis biztonságérzetet keltünk. Így nagy megrázkódtatás lesz, amikor nyárközép éjszakáján nem újul meg a szövetség és a szivárvány kő nem fog új pompájában ragyogni. De akkor már túl késő lesz és a diadaluk nem tart soká.

-Remélem, igazad lesz, anyám. – sóhajtott Envik elkínzottan. – És mégis…

-Csend! – szakította félbe Syrin hirtelen. – Ha nem hiszel nekem, akkor nézd meg magad! – Ezzel rámutatott egy átlátszó gömbre, ami akkora volt, mint egy gyerek feje, és ott állt az asztalon. – A Látó Kristály megmutatja, hogy nem túloztam. Asmodis mozgásba hozza a dolgokat, és biztosítja, hogy a főnix-por a Földre kerüljön. Ez a legerősebb fekete mágiával rendelkező anyag, ami létezik. Egy főnix hamvaiból és annak arany farktollaiból készül. És ezáltal, ahogy a főnix meghal és feltámad a hamvaiból, úgy tudja feléleszteni a halottakat a főnix por is. – Megérintette a kristályt a hosszú körmével. Azonnal köd lebegett be, áthatolhatatlan felhőként, gyorsabban és gyorsabban forgott, és hirtelen felemelkedett. Hatalmas tűz volt a gömb belsejében, amiben egy rettenetes démon feje látszott.

Envik odahajolt, és áhítattal nézett a kristályba, úgy, hogy egy pillantást se mulasszon el.

(76-77. oldal)