-Gyer�nk! Gyere csak k�zelebb, ha meguntad az �letedet! – suttogta Avataris, aki moh� szem�t a fiatal l�nyra szegezte, aki a kis tiszt�son �llt k�t t�lgyfa k�z�tt, �s a rejtekhely�r�l a bej�ratot figyelte. Alig v�rta, hogy a mancsait a l�ny nyaka k�r� fonja, �s kinyomja bel�le a leveg�t. Term�szetesen az sem lenne neh�z sz�m�ra, hogy Laur�t a t�volb�l meg�lje. Az, hogy a lelke egy mezopot�miai d�mon test�be k�lt�z�tt bele, nem volt v�letlen. M�r �vsz�zadok �ta viselte annak �rdek�ben, hogy a pusztul�sa ut�n is ebben a testben tudjon a F�ld�n j�rni, �gy tudatosan v�lasztotta ezt az alakot. M�g Endor boszork�ny�t – az � r�gi t�rs�t – is leny�g�zte a d�mon s�t�t ereje. �s ez sok mindent elmond! V�g�l, � volt a leger�sebb nekromanta annak idej�n. Avatarisnak csak csettintenie kellett volna, �s Laura azonnal kilehelte volna a lelk�t.

De nem ezt akarta!

Mindenesetre m�g nem.

Ez�rt visszavonul, a bossz�t�l remegve, vissza a s�r s�t�ts�g�be, amit a V�r�s Hal�l v�lasztott ki b�v�hely�l. Ennek ellen�re �tl�tott a s�t�ts�gen, �s nem t�vesztette el szem el�l a fiatal l�nyt. Milyen sz�p lett Laura! M�r nem gyerek volt, mint legut�bbi tal�lkoz�sukkor. Most m�r n� volt – �s m�g ink�bb k�v�natosabb. Mindig szerette a n�ket – �, igen! Sz�mtalannal osztotta meg az �gy�t. A t�bbs�g�k �nk�nt v�llalkozott r�. De ha sz�ks�ges volt, er�vel szerezte meg, ami ut�n s�v�rgott.

-Nem, nem! Ne legy�l bolond! – suttogta mag�nak Avataris. Ezt a rossz szok�s�t m�r lek�zd�tte. A hatalmas ereje gyakran mag�nyoss� tette. Senki nem tudta, hogy ki volt �, �s arra t�rekedett, hogy ez �gy is maradjon.

(127-128. oldal)