Caro utasítására Rudi még több fát tett a tűzre, és a barátai felé fordult, akik félkörben állták körül a tüzet. Caro belenyúlt a hátizsákjába és egy furcsa figurát vett elő.
Feket fából lett kifaragva játékbaba nagyságúvá és nyilvánvalóan egy démont formázott hatalmas denevérszárnyakkal. A lábai olyanok voltak, mint egy ragadozó karmai, a csontos ujjain görbült körmökkel. Nagy szemei voltak, és az arca ijesztő grimasszá torzult. A nyitott szájából pengeéles fogak lógtak ki. Nagy kecskeszarv díszítette a magas homlokát.
Caro lerakta a démonalakot a földre és egy bőr táskát vett elő a hátizsákjából. Amikor a szél egy távoli toronyóra első éjféli ütéseit a fülükbe fújta, kinyújtotta a kezét, felemelte a fejét, becsukta a szemét és összeszedte magát. Aztán kinyitotta a bőrtáska fűzőjét, kivett egy maroknyi szürke port és a tűzbe szórta.
A lángok azonnal ragyogóan felcsaptak, olyan hirtelen, hogy Sarah és Rudi egy kiáltással hátrébb léptek. Ugyanakkor egy sötét árnyék állt össze és úgy sziszegett, mint egy dühöngő fenevad. Ez annyira ijesztő volt, hogy még a rettenthetetlen Caro is megállt egy pillanatra és vett egy mély levegőt. A két orr-piercing megremegett a lángok fényében. Ahogy Caro visszanyerte a lélekjelenlétét, ismét kinyújtotta a karját a koromfekete égbolt felé, és kérte a barátait, hogy tegyék ugyanezt. Amikor bólintott, akkor együtt szavalták el a mantrát, amit egy régi pergamenre írtak. Néhány nappal ezelőtt tanulták meg, és az öt torok most hangosan és érthetően visszhangozta a csendes Beltane éjszakába: „Ó, hatalmas Beliaal, a sötétség és minden démonok ura, mi, a sötétség hűséges szolgái könyörgünk Neked: mutasd meg Magad, ó, hatalmas Beliaal, így tudunk kapcsolatba lépni Veled.” Ezek után a szavak után, keresztbe tették a kezüket a mellkasukon és mélyen meghajoltak.
Hirtelen jéghideg lett. A lélegzetük kis fagyos felhőcskeként jelent meg. Megfagytak a fák ágai és a bokrok, és a dér eltakarta a gyér füvet is. Újra jött a hátborzongató hörgés, gyorsabban, hangosabban, míg végül egy hurrikánként zúgott a fülükben. A tűz recsegett ropogott, és hangosan kiáltott. A tűz több méterre az ég felé csapott, mintha elsöprő erővel gyújtották volna meg. Ahogy az ordítás alábbhagyott és a villódzó tűznyelv is megnyugodott egy alak állt a lángok között. Hasonlított a szoborra, csak szőrös volt. A tüzes démon homlokán a hatalmas kecskeszarv nagy volt és lenyűgöző. Az arca azonban ugyanolyan volt, rajta a csúf fintorral, mint a fából készült megfelelőjéé.
(73-75. oldal) |
AJÁNLOM AZ OLDALT
