Philipp egy lépéssel közelebb lépett és átkarolta Laurát és olyan közel húzta magához a lányt, hogy érezte a megnyugtató melegséget, ami a fiúból áradt.

-Találkozzunk a parkban, ha végeztél az ebéddel? Van még egy kis időnk a takaródóig.

-Uh. – Habár Laura nagyon szívesen lett volna kettesben Philipp-pel, mégis elhúzódott egy kicsit. – Bocsi, de nem lehet. Még van pár dolgom.

-Mit csinálsz ilyen későn? – komorult el Mr Cool (az új szövegben Coolio van, de ez nekem nagyon nem jön be, úgyhogy maradok a régi megnevezésnél, bár én szívem szerint mindig Philippet írnék… - szerk.) arca. – Már napok óta nem voltunk együtt.

-Most inkább ne…majd pénteken…

-Mondom. – mondta Mr Cool. – Az még egy örökkévalóság! – Szemrehányóan nézett rá. – Mi olyan elhalaszthatatlan, ami fontosabb, mint én?

Laura fintorgott.

-Ne legyél ilyen. – Mr Cool bizalmatlansága egyre jobban növekedett. Vagy talán féltékeny? De erre egyáltalán nincs oka. Mikor érti meg végre, hogy vannak dolgok, amiket nem tud rábízni, hanem csak ő maga tudja megoldani? Vagy csak a többi Őrzőre vagy az öccsére, akinek ereiben aventerrai vér folyik, habár ő nem tartozik a Fény harcosainak szűkebb körébe.

-Tudod nagyon jól, hogy nincs számomra fontosabb, mint te. Szóval bízz bennem, és ne kérdezd mindig ugyanazt.

Mr Cool nyelt egyet.

-Tudod mit mond mindig az anyám? A szerelem azt jelenti, hogy nincsenek titkaink egymás előtt.

-Nem Philipp. – tiltakozott hevesen Laura. – Anyukádnak nincs igaza. A szerelem azt jelenti, hogy úgy fogadjuk el és szeretjük egymást, amilyenek vagyunk.

-Ahogy gondolod. – csattant fel Philipp. – További szép estét, akármit is fogsz csinálni. – Szó nélkül megfordult és elsétált.

Ahogy Laura utána nézett, egy furcsa érzés fogta el. Mintha egy sötét árnyék kúszott volna fel barátjára – és a szerelmükre is.

(138-139. oldal)