Laura Leander teljesen normális 13 éves lánynak gondolta magát, mielőtt kalandjai elkezdődtek. A szőke kék szemű lány, kortársaihoz hasonlóan szerette a zenét, a könyveket, a filmeket (különösen a Gyűrűk Urát!!! :P), emellett rendszeresen sportolt is: lovagolt hűséges lován, Szélviharon és vívott kedvenc tesitanárával, Percy Valiant-nal. A problémái is ugyanazok voltak: iskola (mindenekelőtt a matek), szülők, fiúk, de azt hiszem ezt minden serdülő lány tudja. ( A fiúk meg kérdezzék meg a lányokat :P)
Persze ekkor a lány még nem sejtette, hogy sorsa már születésekor eldőlt: december 5.-én született, a Tizenhármas Jegyében, és mivel apja, Marius Leander az Őrzők közé tartozott, így belőle is Őrző lett. De most túlságosan előreszaladtunk Laura történetében. Kalandjai már 5 éves korában megkezdődtek, amikor a gonosz Sötétek megpróbálták megölni a kislányt. A rettenetes autóbalesetben szerencsére a lánynak semmi baja nem lett, de édesanyja, Anna Leander meghalt…legalábbis mindenki így gondolta.
A család nehezen tette túl magát a tragédián, de végül az életük visszalendült a rendes kerékvágásba. Marius feleségül vette a család régi barátját, Sayelle Rüchlint, így Laura és öccse Lukas egy új anyát köszönthettek személyében. Amikor a két gyerek elérte azt a kort, amikortól iskolába kellett járniuk, apjuk a ravensteini kollégiumba íratta be őket, ahol ő is tanított. Mivel az iskola bentlakásos a gyerekek csak hétvégente tértek haza saját házukba, bár már kiskoruk óta második otthonuknak mondhatták Ravensteint.
Sajnos a boldog élet nem tartott sokáig, történetünk kezdete előtt egy évvel Marius Leander furcsa körülmények között eltűnt karácsony előtt három nappal. A család és a barátok mindenütt keresték, de semmi nyomát nem lelték, így egy idő után felhagytak a kutatással. Mindenkinek más véleménye volt a rejtélyt illetően. Laura és Lukas sziklaszilárdan hitték, hogy apjuk nem önszántából hagyta ott őket, hanem kényszeríttették erre. A következő egy évben a két gyerek kapcsolata nagyon megromlott a nevelőanyjukkal, így amikor csak tehették, inkább nem találkoztak vele.
Végül elérkezett Laura 13. szülinapja és minden megváltozott. A születésnap éjszakáján egy furcsa látogató jelent meg a lány szobájában: édesapja. Marius elmondta lányának, hogy az Őrzők közé tartozik és az ő dolga megkeresni a Megvilágosodás Kelyhét. Tanácsolta neki, hogy keresse meg Aurelius Morgenstern professszort, Ravenstein igazgatóját, és ő majd mindent el fog magyarázni. Bár senki sem hitt neki, ő mégis biztos volt a dolgában. A következő éjszaka – amit már a kollégiumban töltött – újabb váratlan látogatója akadt a lánynak: Mary Morgain, az iskola angol-francia szakos tanárnője. Ő kísérte le Laurát a professzor házába, ahol már várt rá az igazgató és Percy Valiant. A lány előtt a beszélgetés alatt egyre több dolog tisztult ki. Megtudta a – számára – legfontosabb dolgot: apját egy másik bolygóra, Aventerrára hurcolták, a Sötét Fejedelem várába. Emellett megismerte a Föld testvérbolygóját, megtudta miért vannak Őrzők, hogyan harcolnak a Sötétek ellen. Ettől a naptól kezdve kezdődött Laura Leander kalandos útja, amelynek két célja volt: apja kiszabadítása és a Megvilágosodás Kelyhének megtalálása. A lány elsajátította a gondolatolvasás mesés képességét Mary Morgaintől, az álomutazást Percy Valiant-tól, és a telekinézist Morgenstern professzortól. Eközben megismerte „ősi” ellenségeit is, akik néha túl közel voltak, mivel a tanári karban is több Sötét volt. Dr. Quintus Schwarz, a biológia-kémia tanár és Rebekka Taxus, Laura „kedvenc” matektanára eme díszes társaság tagjainak vallhatták magukat.
Laura Leander csodálatos képességei elsajátítása után nekivághatott a nehéz feladatnak. Átvágott téren, időn, Mágikus Kapun, de végül dicsőségesen véghezvitt minden feladatot, ami egy 13 éves lánytól kész csoda.
Laura kalandjait elolvashatjátok az eddig megjelent könyvekben!
|