Alienor és Irodan már néhány napja folyamatos vágtában szelte át Aventerrát. Éppen egy nagy fa árnyékában pihenték ki az aznapi fáradalmakat, mikor egy fiatal férfi jelent meg mellettünk.

-Mit csináltok ti itt? – nézett rá a két fiatalra. Irodan olyan hirtelen ugrott fel és rántotta elő kardját, hogy az idegennek nem is volt ideje reagálni.

-Ki vagy te és mit akarsz tőlünk? – szegezte a férfinak a kérdést – és a kardját.

-Riaanu vagyok, és nem akarlak bántani titeket. Furcsálltam, hogy két ilyen fiatal gyerek egyedül kóborol ezen a tájon.

-Irodan! – szólt kedvesen Alienor a fiúra. – Engedd le a kardod. Nem akar senki sem bántani minket.

-Még…- szólt komoran Riaanu. - … de bármikor rátok törhet egy rablóbanda vagy akármilyen gonosz lény. Tulajdonképpen mit csináltok itt? – kérdezte újra válasz reményében a férfi.

-A testvéremet akarjuk kiszabadítani. – vágta rá gyorsan Alienor, mielőtt Irodan beleszólhatott volna.

-Alienor! – szólt rá a fiú.

-Irodan! Hagyd már abba ezt a folyamatos kételkedést. Tegnap sem akartad elfogadni azt a két almát attól a kedves nénitől abban a faluban. Nem akar senki megölni minket és nem követ minket senki.

-Ebben nincs igazad. – szólt gyorsan Riaanu, mikor látta, hogy Irodan már szólásra nyitja a száját. – Nézz csak fel az égre! – mutatott egy pontra. Alienor látta, hogy Nyílszárny az, a Fény sasmadara. Irodan felpattant és felkiáltott:

-Paravain utánunk küldte Nyílszárnyat!

-Paravain félt titeket! – állt fel Riaanu is.

-Honnan tudod? – nézett rá Alienor. – Te ismered a Lovagot?

-Persze, hogy ismerem. Akkor találkoztam vele, amikor annak a földi lánynak segített…

-Laurának?

-Igen, neki… - Riaanu meglepetten nézett végig a lányon, majd óvatosan megkérdezte:

-Mondd csak, te véletlenül nem vagy rokona Paravain apródjának?

-De… Alarik a bátyám. Őt kell kiszabadítanunk.

-A fiú nem halt meg?

-Nem. – rázta a fejét Alienor. – A Vörös Tűzsárkány nem ölte meg, csak elkapta és most a többi sárkány előtt akarják kivégezni a testvéremet. Már csak néhány napunk van addig.

-A Sárkányok Birodalma nincs olyan messze. Segítek nektek kiszabadítani Alarikot.

-Köszönjünk. – mosolygott Alienor, és ránézett Irodanre, aki még mindig nem barátkozott meg teljesen a férfival. Miután a két fiatal összepakolt, együtt indultak tovább, hogy kiszabadítsák Alarikot. Útközben tovább beszélgettek és Riaanu úgy döntött, megosztja a gyerekekkel titkát, mivel nagy valószínűséggel éjszaka is együtt fognak utazni.

-Tudnotok kell valamit.

Alienor és Irodan félve pillantottak a férfira.

-Nem kell megijednetek, nincs semmi baj. Azért szeretném ezt elmondani nektek, hogy ne ijedjetek meg, ha megláttok éjszaka. Syrin, bizonyára ismeritek Borboron alakváltónőjét, elátkozott még régen. Azóta minden éjszaka egy patkánnyá változok. Elég félelmetes látvány lehet, de nem tudok mit kezdeni vele.

-Szerintem nem lesz semmi baj! – mosolygott barátságosan a lány.

Javel, a Gördülő Kövek Tengerének királya mérgesen ült táborának közepén. Sátrában nézegette az előtte kiterített térképet. Éppen a sokadik használható haditerven gondolkozott, mikor egy szolga lépett be és mélyen meghajolt.

-Uram, egy fekete köpenyes úr keres.

-Küldd be! – mordult rá. Nem örült neki, hogy megzavarják, de kíváncsi volt ki lehet ez az alak. Néhány pillanattal később megtudhatta.

-Üdvözöllek Javel király. Borboron üzenetét hozom számodra.

Javel meglepetten állt fel helyéről.

-Borboronét? Mit akar ő tőlem? – kérdezte halkan. Próbálta elrejteni hangjában a félelmet. Aventerrán csak a bolond nem félt Borborontól, a Sötét hadak urától.

-A Fejedelem szívesen támogat téged ebben a nagy háborúban. – szólt a követ, miközben kezével mutatta mekkora is az a háború.

Javel elgondolkozott erre mit mondhatna. Természetesen minden segítség jól jött volna, de Borboront ismerve a segítség nem ingyen érkezne.

-Én és a seregem is nagyon örülne a segítségnek. – szólt végül a király. – Persze mindezt nem kérnénk ingyen. Borboron csapatai busás jutalmat kapnának érte. – kimondta a súlyos szavakat. Innentől nincs visszaút.

-Ebben nem kételkedem sem én, sem Borboron. A csapatok két nap múlva megérkeznek a táborba. Egy külön területet kérnek, a csapatok ellátásáról nektek kell gondoskodnotok. Azt hiszem, jó üzletet kötöttünk. – szólt a követ, meghajolt és kisietett a sátorból.

Rover király számára az utóbbi napok a lehető legrosszabban teltek. Most már biztos volt benne, hogy két gyereke elveszett és lehet, hogy soha többet nem fogja látni őket. Amikor erre gondolt mindig eszébe jutott Irodan és Salina gyerekkora. Többször is feltette magában a kérdést: Nem kellett volna velük többet törődnöm?

A felderítő katonáktól megtudta, hogy egy ellenséges haderő közeledik az ország felé. Ellenük is védekezni kellett, ez lefárasztotta a királyt és az összes fontosabb hadi vezetőt. Terveket kellett kovácsolni az ország védelmében, hosszú és fáradtságos kiképzéseket kellett tartani a fiatal, még képzetlen katonáknak.

Közben Ranek sem tért vissza, pedig tőle várta a bíztató híreket mind gyerekei, mind az ellenség szempontjából.

Rover király aggódott. Nem tudta hogyan fogják legyőzni az ellenséget, nem tudta hol van a trón örököse, nem tudta hol lehet a lánya, aki szintén egy királyság egyik várományosa.

A király e kétségek között fogadott egy ismeretlen követet. A férfi fekete köpenyt viselt, arcát szinte teljesen elfedte a csuklya, amit viselt.

-Üdvözöllek Rover király. Borboron üzenetét hozom számodra.

Rover felállt trónjáról, majd a követ elé lépett.

-Csak nem akar ő is megtámadni engem… - szólt, szinte már reményvesztetten.

-Nem. – rázta a fejét a követ. – Éppen ellenkezőleg. Segítséget szeretne nyújtani neked a harcban.

-Milyen ára lehet ennek a segítségnek? – mondta volna hangosan a király, mégis visszafogta magát.

-És mit kíván, ezért a…a szívességért a Sötét Fejedelem?

-Csak annyit, hogy lásd el a katonákat a harc alatt.

-Lehetetlen. – morogta Rover. – A többit pedig majd a háború végén megtudjuk…

-Fogalmazhatunk így is. – szólt a követ. – Mégis Borboron számára megtisztelő lenne, ha elfogadnád segítségét.

Rover a követre nézett és pár pillanatig átgondolta a lehetőségeket.

-Sajnos elég jól ismerem a Fejedelmet. Nem fogadom el a segítséget. Inkább leszek bukott király, mint a Fény árulója. A katonáim nem harcolnak együtt a Sötét harcosokkal.

A követ nem szólt semmi, csak megfordult és az ajtót becsapva távozott.