Feszült volt a levegő. A két hadsereg egymással szemben állt, készültek a harcra. Ki hitte volna, hogy egy félreértés ekkora bajt hoz mindkét országra? Az égen komor felhők gyülekeztek. Hamarosan eleredhet az eső. Senkinek sem hiányzott egy zápor, zivatar, eső vagy akár egy vihar. A katonák kezdték elveszteni türelmüket. Javel király kilépett a seregből és elindult a harcmező közepe felé. Ezt látva Rover is közeledett az ellenséges vezetőhöz.

-Nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz, Rover.

-Mit követtem el ellened? És hol vannak a gyermekeim?

-Ne bolondozz! – kis szünet után folytatta. – Ne hazudj tovább! Nagyon jól tudod, hol vannak. – Rover nem tudott megszólalni. Pillantásán látszott, hogy nem ért semmit. Közben Javel tovább beszélt:

-Igazából nem is ezért akartam beszélni veled. Van egy kémünk…te küldted.

-Nem küldtem kémeket…

-Dehogynem. Ne tagadd! Holnap reggel a szemetek láttára fogjuk megölni…csak hogy ti is tanuljatok belőle.

Nem lehet a mi kémünk…nem küldtem kémeket. Hacsak… - a király próbálta elhessegetni rossz gondolatait. Remélte, hogy megérzése megcsalta őt.

-Nem a mi kémünk, így nem fog minket érzékenyen érinteni. – mondta, majd visszalovagolt a táborába.

A katonák közé érkezve az egyik parancsnok fogadta rémült arccal:

-Uram! Kérte, hogy derítsük ki, mi van Pant mester fiával. Ranek az ellenség foglya.

Rover király elfehéredve szállt le lováról.

-Királyom! – lépett közelebb a katona. – Valami baj van?

-A fiút holnap reggel kivégzik. – mondta Rover. Majd hozzátette. – Pant ne tudjon meg semmit. Szükségünk van rá.

-Értettem. – szólt a parancsnok, meghajolt és elment. Rover a sátrába lépve lerogyott az első útjába eső székre.

-A legjobb mesterem fiát a halálba küldtem. Sok ember fog meghalni a közelgő harcban. És a gyerekeim eltűntek. Rossz király vagyok. – mondta halkan magának. – Egyáltalán miért robbant ki ez a háború? - Erre a kérdésre nem tudott válaszolni.

Másnap reggel a király gondterhelten ébredt. Felöltözött, majd kilépett a sátrából. A tábor már készülődött a – talán – ma kezdődő harcra.

-Uram! Az ellenség már felsorakozott. – jelent meg egy hírnök.

-Értem. Akkor fújass gyülekezőt!

Rover király az emberei elé állt.

-Akárki akármit lát ne merje elhagyni a helyét! – nem mondott többet. Tudta, hogy a katonák teljesítik parancsát. Rover Pant mester mellé állt, hogy szükség esetén visszatartsa.

Az ellenség három embere egy félmeztelen fiút hozott a két tábor közé. A fiú kezét hátrakötötték, és lefogták, hogy még véletlenül se tudjon megszökni.

-Ranek! – halotta Rover király maga mellett az elfojtott, nyögésnek beillő hangot. Nagyon jól tudta, hogy Pant mester nem fog mellőle elmenni, nem fog soha parancsot szegni.

Közben megérkezett a hóhér, aki – Rover és az emberei nem hittek a szemüknek – egy Fekete Lovag volt. Éppen lesújtani készült kardjával, mikor Pant nem bírta tovább. Apai ösztönei erősebbek voltak esküjénél. Kirontott a katonák közül és a kivégzés helye felé vágtatott.

-Ne! – kiáltotta. Ezzel meglepte a hóhért, aki elakadt a mozdulattal. Pant öregkora ellenére gyorsan mozgott, lepattant lováról, előkapta a kardját és levágta a hóhérnak kinevezett lovagot. Több sem kellett a három másiknak, egyszerre támadtak rá az öregre. Közben megkezdődött a harc is. A két fél elindult egymással szembe, és pár pillanat múlva a kardok, lándzsák is összecsaptak. Rover rögtön Pant és fia segítségére sietett. Levágott egy katonát, majd elvágta a Ranek kezét összekötő köteleket.

-Menj vissza a táborba! – szólt neki.

-Én harcolni akarok!

-Fegyver nélkül?

Ranek felkapott a földről egy gazdátlan kardot.

-Most már van fegyverem.

-Ranek! - Szólt most az apja. – Menj vissza a táborba!

-De…

-Ez parancs. – mondta végül a király. Ranek, mivel nem tehetett mást, elindult a tábor felé, közben persze leszúrt néhány ellenséges harcost.

A csata nem tartott sokáig, mindkét fél hamar kifáradt. Ranek csendben nézte a táborba visszaérkező fáradt és mocskos katonákat. Várta, hogy apja is megjelenjen, helyette viszont csak egy apród állt elé:

-A király hívat.

Ranek bizakodva lépett be a király sátrába, bár rossz előérzete volt. Rover király szomorúan nézett rá. Mikor a fiú megjelent, halkan felállt és elélépett.

-Nagyon sajnálom. – szólt, majd beterelte Raneket egy másik sátorba, ami az első szobával volt „összeépítve”. A fiú megtorpant az „ajtóban”. Apja egy ágyon feküdt páncéljában, mintha csak aludna. De nem. Ranek tudta, hogy nem így van. Odalépett apja holtteste mellé és letérdelt. A király hátrafordult és kiment a sátorból, hogy ne zavarja a fiút.