Laura egy újabb nehéz napon volt túl. A nyáron semmi sem változott. A tanárok ugyanannyit követelnek, mint az elmúlt tanévben, az osztálytársak sem változtak semmit. Az élet újra felvette a megszokott körforgást. Korán kelés, délelőtt iskola, délután a házi feladatok, este pedig a jó beszélgetések, a játék, a semmittevés. Mégis minél többet gondolkozott Laura rajta, annál jobban rájött, hogy változnia kellett valaminek. Nem érezte már azt a terhet, amit azóta érzett, hogy megtudta, hogy az Őrzők közé tartozik. Az elmúlt hónapokban tudta miért küzd: ki kellett szabadítania apját. Ezt a feladatot sikeresen teljesítette. Most viszont nem tudta mihez kezdjen. Most már nem volt célja.

-Szia! Leülhetek? – szólalt meg mellette valaki. Laura felnézett és Philipp-et látta. A szőke fiú mosolyogva nézte barátnőjét.

-Persze. Nyugodtan.

-Tulajdonképpen határozott céllal jöttem ide hozzád.

Célok…már megint… - gondolta Laura.

-Nocsak! És mi az?

-Néhány fiú és én szervezzük a szombati évnyitó bulit és én is zenélni fogok. Tudod, gitározok. Szeretném, ha ott lennél. Ez nagyon fontos lenne nekem.

-Persze, hogy ott leszek. Kíváncsi vagyok rátok. Még sosem hallottalak titeket zenélni.

Laura, ahogy kimondta az ígéretet meg is bánta.

Szombat! Az álomutazás!

Már megbeszélték, hogy ezen a napon mennek vissza időben, kideríteni ki is volt ez a Hermann von Berg. Természetesen nem akart kimaradni az időutazásból sem, de a buliról sem szeretett volna lemaradni. Miközben Philipp ecsetelte neki, hogy tulajdonképpen milyen zenét játszanak, ő azon töprengett, hogyan tudná megoldani ezt az őrült helyzetet, amibe került.

Nem maradhatok itt egy buli miatt. Lehet, hogy ez lesz az újabb „küldetés”. De Philippet sem bánthatom meg. Mi legyen? Kérjem meg Christ, hogy halasszuk el az álomutazást? De úgy láttam, ez fontos neki. Akkor el kell mennünk. De Philipp…

Közben megérkezett Chris is és leült Lauráékkal szemben.

-Sziasztok! – köszönt. – Miről beszélgettek?

-A szombat esti buliról.

-Buli lesz szombat este? – Chris pillantása a fiúról Laurára vándorolt.

-Igen. Évnyitó buli. Jössz te is?

-Még nem tudom. Ha nem lesz semmi programom…

-Nagyon nagy parti lesz, szóval érdemes jönni. – nevetett rá a lányokra Philipp. – Nekem sajnos mennem kell, mert próba lesz. Sziasztok!

-Szia. – köszöntek el a lányok.

-Laura! – kezdte volna Chris, de a másik lány félbeszakította.

-Ne kérdezz semmit! Megígértem neki, hogy ott leszek! – Chris szemrehányó pillantása után folytatta. – Bocsáss meg, de ő mégis csak a barátom. Nem mondhatom azt neki, hogy nem érek rá.

-Megértem. – mondta halkan, de Laura folytatta tovább, meg sem hallotta, amit Chris mondott

-Mit gondolt volna? Ne haragudj. Tudom, hogy fontos neked az az álomutazás, de…

-Laura! – emelte fel a kezét Chris. – Nyugi! Megértelek. Elhalaszthatjuk ezt az utat. Nekem nem fontos annyira, mint hiszed.

-Dehogynem. – dacolt Laura.

-Te tudod, vagy én? Szombaton mindketten bulizunk egy jót, aztán majd keresünk egy másik napot.

-Komolyan mondod?

-Persze. Miért ne mondanám komolyan?

-Én tényleg úgy éreztem, hogy fontos ez az álomutazás.

-Fontos is, de nem annyira, hogy összevessz emiatt Philippel. Azt gondolom megérted, hogy szeretném tudni, miért álmodom egyfolytában vele.

-Ez természetes.

-Ezt a néhány éjszakát végül is kibírom. Szerencsére ezek nem rémálmok. Inkább érdekesek. Tényleg teljesen olyan, mintha ott lennék, de mégsem.

-Mesélj ezekről az álmokról. Szinte semmit sem tudok róluk, csak azt amit már mondtál. De az nem volt túl sok.

-Nem az álmokkal kell kezdeni, hanem a főszereplőjéről. Hermann von Berg a fővárosban született, egy befolyásos nemes legidősebb fiaként. Kiskora óta katonának nevelték, az udvarnál tanult. Hamarosan a császár egyik hadvezére lett. Egyszer az uralkodó elküldte követként az összes földesúrhoz, és ebből az útjáról már nem tért vissza az udvarhoz. Pár évvel később az egyik bajtársa találkozott vele egy harcban. Akkor már Ravenstein címerét viselte. Innentől kezdve semmit sem tudunk róla, mert az itteni tartózkodásáról semmilyen dokumentum nem maradt. Ezért kell visszamennünk és megnéznünk, hogy mi történhetett.

-Érdekes történet. De miért állt Ravenstein szolgálatába?

-Egyes történészek úgy gondolják, hogy sosem szolgálta a császárt. Mások azt állítják, hogy busás jutalmat ígért neki Ravenstein. Olvastam olyan írást is, aki azt gondolja, hogy Ravenstein egyszerűen megölte a lovagot. Még talán ez az utolsó a legvalószínűbb, de én mégsem hiszem, hogy megölte.

-Miért?

-Az első álmom miatt. Ott volt az a nő, aki nem engedte megölni Hermannt. Szerintem az a valóság volt. Bár ez csak egy megérzés.

-A megérzések gyakran jók lehetnek. Ha mást nem, de ezt megtanultam az elmúlt évben.

-Szörnyű belegondolni min mentél keresztül az elmúlt évben.

-Annyira nem volt rossz. Most már csak egy emlék és egy szuper élmény.

-Hát Aventerrát én is kipróbáltam volna!

-Szerintem a többit is. De tényleg az aventerrai nyár nagyon élvezetes volt. Bár néha rémisztő. Most, hogy így belegondolok… néha tényleg majdnem…

-De amiért odamentél, azt teljesítetted!

-Igen. – bólintott Laura. – Meg kellene írnom azt a nyomorult matek leckét.

A két lány most már végleg visszacsöppent a valóságba.