Kis idő múlva Nikodemus visszatért, és nem látszott jókedvűnek.

- Alarik! – szólt fel a szénapadlásra.

A szőke fiú lemászott a létrán. Szorosan a nyomában ott futott Csámcsi is.

- Parancsoljon uram. – Nézett a gazda szemébe Alarik.

- Fiam! Morgenstern professzor talán nem mondta elég világosan, mennyire fontos, hogy senki ne tudja, hogy itt tartózkodsz a Földön? – kezdte mérgesen.

- De igen uram! Én csak nem tudtam féken tartani Csámcsit, és elkezdett sipítozni…

- Azt észrevettem! És nem csak én, hanem Niala is!

- Tulajdonképpen ki az a Niala? – kíváncsiskodott a fiú.

- Ő a szomszédos tanyán él, az édesapjával. De ne tereld el a szót, légy szíves!

- Elnézést! – szabadkozott Alarik.

- Ezentúl légy sokkal óvatosabb, és neveld meg azt a jószágot! – fejezte be az okítást.

Csámcsi mintha csak megértette volna, hogy rosszat mondtak rá, dühösen sípolt, és felreppent Alarik vállára. A fiú megsimogatta az állat hasát, és mosolyogva válaszolt:

- Igyekezni fogok uram!

Dietrich gazda kisétált az istállóból. Alarik egyedül maradt a csuuzmájával.

Azon gondolkodott, vajon milyen messze lehet a szomszédos tanya. Odaérhet-e még sötétedés előtt. Végül úgy döntött, hogy nem indul útnak, csak másnap, kora hajnalban.

Annyira unatkozott, hogy sem Morgenstern professzor, sem Dietrich gazda figyelmeztetésével nem törődött. Elhatározta, hogy másnap kilovagol, és körülnéz egy kicsit a környéken. És ha már tudja, hogy laknak emberek kis a környéken, miért ne nézhetne körül.

A professzor adott neki ruhát, hogy ne legyen annyira feltűnő, ha esetleg mégis meglátná valaki.

Másnap Alarik korán felkelt. Épp csak hajnalodott, szinte még sötét volt. Nem akarta, hogy feltűnjön, hogy kilovagol.

Csámcsit nehezebb volt felébreszteni, mint gondolta. Nem is csoda, hisz a csuuzma előző este igen jót szórakozott egy szalmaszállal.

Végül csak sikerült felrázni az álmosan sípoló állatkát.

Alarik felvette a pulóvert, amit még a professzortól kapott, és egy sálat is kötött a nyakába.

Igen hűvös volt az idő, és a szél is fújt. Ezért döntött a melegebb öltözék mellett, hisz a lovon vágtázva még jobban éri a hűvös szellő.

Halkan kivezette a bokszból Lottét, Dietrich gazda lovát. Felnyergelte, majd felpattant, és elvágtatott a tanyáról.

Nagyon élvezte a lovaglást. Hírtelen szabadnak érezte magát, távol minden új, és furcsa földi dologtól. Csak ő, a természet és Lotte… Na meg persze a csuuzma, ami összegömbölyödve szunyókált a pulóverje alatt.

Lassított a vágtán, és szép komótosan elindult a dombtető felé. Beletelt egy kis időbe, mimre felért a csúcsra. Onnan megpillantotta egy közeli ház füstölgő kéményét.

Megrántotta a kantárt és leügetett a dombról. Megkerülte a házat, és kikötötte a lovat egy fához.

Közelebb lopakodott, és a ház falához tapadva kikémlelt a ház előtti udvarra.

Egy barna hajú lány éppen egy kötélre teregette a vizes ruhákat. Halkan dúdolt közben.

Csámcsi kidugta a fejét Alarik pulóverje alól, és kíváncsian nézelődött, honnan jöhet a dudorászás. Meglátta a lányt, és beleszimatolt a levegőbe.

Mocorogni kezdett, és kiugrott a ruha alól. Alarik ismét elkésett, és a csuuzma már csak méterekre volt a lánytól. Az állat persze nem mert túl közel menni, helyette leült tisztes távolságban, és nézte a dolgozó lányt.

A lány megfordult, és megpillantotta Csámcsit. Alarik visszahúzódott a ház mögé, nehogy leleplezzék.

Csámcsi látványa meghökkentette a lányt, de azért a kezét nyújtotta az állat felé.

- Gyere ide… - kezdte, és közeledett egy lépést.

Csámcsi azonban nekiiramodott és befutott gazdája után a fal takarásába. Egyből megtalálta a rést és visszabújt a biztonságot jelentő pulóverbe.

Alarik ránézett a hasánál dudorodó dudorra, és ijedten fogta fel, hogy Csámcsi elárulta a rejtekhelyét… ismét.

Egy pillanatra azt hitte a lány nem fog az állat után jönni, és tovább dudorászik majd, de tévedett.

Egy fej jelent meg a fal mögül, és kíváncsian nézett rá.

- Hát te ki vagy???