Laura és Yannik hetek óta járták Aventerra különös vidékét, hogy rátaláljanak arra, amit keresnek.

Laura először őrültségnek találta, hogy Morgenstern professzor és Yannik valami Őrzők csoportjáról és Testvérbolygókról hablatyolnak. De azok az álmok a jóságos öregemberről és a veleéig romlott sötét úrról egyre tisztábbak lettek. Az édesanyja halála, mintha már megtörtént volna egyszer. És ami a legtisztább mind közül az egy szőke fiú volt, akit végül elragadott egy hatalmas sárkány.

Már-már feladták útjukat, mikor végre ráakadta a szent helyre. Igyekeztek utat találni a céljuk felé.

Yannik előre mutatott.

- Nézd Laura! Végre megérkeztünk!

És valóban, a labirintus végén, pontosabban a közepén egy hatalmas fénysugár húzódott az égből a földre. Fénye beragyogta az egész teret.

- Hát ezért hívják a Fény labirintusának! – ámuldozott Laura.

- Találó név! – mosolygott Yannik.

A fényoszlop közepén három gömb lebegett. Egy világoskéken, a másik rózsaszínűen és a harmadik aranyló sárgán.

A gyerekek elbűvölve nézték, mígnem hatalmas szél zökkentette ki őket a csodálatból.

Yannik megijedt, ellenben Laurával, akinek a szeme szikrázott a gyűlölettől.

- Te?! Azt hittem meghaltál!!! – háborgott.

Ezt a reakciót Kevin Teschner váltotta ki belőle. Ott állt egy repülőpók hátán hús-vér valójában.

- Úgy is történt! De a nénikém elengedett… alkut kötöttünk ugyan, de elengedett. – vigyorgott gonoszan.

- De már mindegy! Elkéstél! Csak a kiválasztott léphet a Fénybe, aki a Tizenhármas jegyében született. Vagyis én! – mondta gúnyosan a lány.

- Laura… Laura! Megint elfelejtettél egy apróságot! – szünetet tartott, hogy ezzel is fokozza a feszültséget. – Én is a Tizenhármas jegyében születtem! – kiabálta, és leugrott a repülőpókról, egyenesen a Fénybe.

Forró levegő csapott szét a labirintuson, és Lauráék megkövülten nézték, ahogy Kevin egybeolvad a gömbökkel. Aztán megszűnt a fény, és Kevin biztos lábbal állt a talajon. Elnyelte a gömbök erejét, megkapva ezzel az Őrzők összes tulajdonságát.

Eszelősen vigyorgott és fenyegetően közeledett a halálra rémült Yannik és Laura felé.

Felemelte a kezét, és a falon végighúzódó borostyán-inda levált természetes élőhelyéről, és sebesen közeledett a megszeppent gyerekek felé.

- Gyerünk innen! Futás! – eszmélt fel Laura, és megragadta Yannik karját.

De már késő volt. Az inda hasba vágta Laurát, - aki az ütéstől a földre esett - majd rákulcsolódott Yannik bokájára, és fejjel lefelé lógatva felemelte őt a levegőbe.

Yannik teljesen pánikba esett, és hangosan jajveszékelt.

Hát itt a vég! Elvesztünk…

Egy másik inda kardként döfve szúródott Yannik mellkasába. A fiú fájdalmasan felüvöltött.

Laura feltápászkodott, és épp rá akarta vetni magát Kevinre – aki éppen karddal a kezében Yannik felé tartott, hogy bevégezze feladatát – mikor is valaki megelőzte.

És ez a fiú nem volt más, mint…

- Alarik. – suttogta Laura.

Az apród halált megvető bátorsággal rontott neki Kevinnek, akit meglepetésként ért a támadás. De mégsem sikerült kizökkenteni a magabiztosságából.

Hárította Alarik szúrását, és ő is támadásba lendült. Hatalmas sebet ejtve Alarik oldalán. Az apród vérezni kezdett, és fájdalomtól eltorzult arccal esett a földre.

- Alarik!!! – kiáltotta Laura.

- Sejtettem ám, hogy felbukkansz itt, te nyomorult kis Fényharcos! Az alku szerint csak akkor térhettem vissza ebbe a világba, ha te is kiszabadulsz az Árnyak Birodalmából. De sebaj. Te nemsokára úgyis visszakerülsz oda! Örömmel teszek eleget anyám kérésének, akinek annyi bosszúságot okoztál. – Kevin szája gonosz mosolyra húzódott. – És most készülj a halálra, te nyamvadt Fényszolga!

Azzal csépelni kezdte a földön fekvő fiút, aki nagy nehézségek árán tudta csak kivédeni az őt érő ütéseket.

- Vidd el… innen a fiút! – kiabálta Laurának, két kardcsapás között. – Én addig… feltartóztatom!

Amíg Kevin Alarikkal volt elfoglalva a borostyán-inda engedett egy kicsit Yannik bokáján a szorításból. A fiú élettelenül lógott fejjel lefelé a növény fogságában.

Laura kirántotta kardját, és levárta a fiút. Az úgy esett a földre, mint egy homokzsák. Benyúlt a keze alá, és felsegítette őt.

Elindult a labirintusból kifelé, nehézkesen vonszolva Yannikot.

Még egyszer visszanézett a két kardozó csatájára. Alarik vesztésre állt, ez tisztán látható volt. De még kitartott.

Talán kibírja, amíg elviszem innen Yannikot!

Kétsaroknyit mentek a labirintusból kifelé, ahol Laura már nem bírta tovább hurcolni a fiút.

Letette a földre, és fölé hajolt.

- Yannik, ébredj! Szükség van rád!

De a fiú nem válaszolt. A lány gyengéden rángatni kezdte a vállát.

Yannik végre kinyitotta a szemét. Nehezen lélegzett és a kín eltorzította az arcát.

- Laura! – nyögte.

- Csss! Most ne beszélj! Tartalékold az erőd! – nyugtatta a lány.

Laura már tudta mit kell tennie, de félt kimondani. Ezt a döntést már meghozta egyszer, és akkor nagyon boldog volt. De a következmények csak fájdalmat és halált hoztak. Ezért kell újra döntenie!

- Yannik! Szükségem van rád! A képességeidre! Vissza kell álomutaznod a múltba. Pontosan december 4.-e estére! Meg kell győznöd, hogy nem szabad feláldoznom a képességeimet!

- Nincs… nincs hozzá erőm! – préselte ki magából a szavakat a fiú.

- De van! Több, mint hinnéd! Csak higgy a Fény erejében!

- Hiszek Laura! – mondta Yannik, és becsukta a szemét.

Magában koncentrált, próbálta elfelejteni a fájdalmat, ami a mellkasába nyilallt. Egész elméjét átjárta az úti célja: december 4.-e este, Ravenstein.

Végül megszólalt:

Időfolyam, hívlak téged,
Időfolyam, ragadj magaddal!
Időfolyam, megnyílok neked,
Időfolyam, nyelj el engem!

Majd mély álomba merült.

Laura zajt hallott a háta mögött. Kevin jött felé kivont, véres karddal.

- A kis barátodnak vége! Most már örökre az Árnyak Birodalmában a helye, ahogy minden Fény kreatúrának! – diadalmasan felnevetett. – És te is vesztettél Laura!

A lány felvette a mellette heverő kardot, és felállt. Elszántság ült ki az arcára.

- Csak az veszít, aki feladja!

Yannik úszott a fényben. A fájdalom is eltűnt a mellkasából. Új erőt érzett magában, és határtalan magabiztosságot.

Mikor kinyitotta a szemét, meglátta a kastélyt, és a két sötétből kibontakozó alakot, akik egy kunyhó felé tartottak.

Felkelt a földről és utánuk osont. Mikor beérte őket halkan sziszegett.

A hátul lévő szőke lány megfordult.

- Ki az?

Az idősebb ember is lassított.

- Parancsolsz, Laura?

- Egy pillanat uram, máris megyek.

- De ne késlekedj! Még éjfél előtt túl kell esni a szertartáson! – mondta, majd bement a kunyhóba.

Laura összerezzent, mikor Yannik kilépett a bokorból.

- Ne ijedj meg, kérlek!

- Ki vagy te? – kérdezte idegesen Laura.

- A nevem Yannik, és a jövőből jöttem ide, álomutazással.

- Honnan tudsz te…

- Erre most nincs időnk! Tudom, hogy a Tizenhármas jegyében születtél, és csodás képességek birtokában vagy, de ha most feladod ezeket, akkor a világon az Örök Sötétség fog uralkodni!

- De honnan…

- Tudom, mert most én birtoklom az Erőt. De elbuktam. Ezért kérlek, higgy nekem, és ne áldozd fel az Őrzői képességeidet!

- De a mamám… - kezdte Laura.

- Minden dolognak megvan a maga értelme és rendeltetése!

- De…

- Ne aggódj! A mamád megérti majd! És biztos lesz még alkalmad, hogy kiszabadítsd őt! Csak bízz a Fény erejében!

- Igen, de…

- Most menj! És bízz a Fényben!

Yannik hátrált egy lépést. Kezdett áttetszővé válni.

- Még valami! Van még valaki, akit megszabadíthatsz! Ő egy igazi Fényharcos!

- Kiről…? – kezdte volna Laura, de Yannik köddé vált.

Laura helyet foglalt a nagy kerek asztal körül, a professzor házában. Minden Őrző jelen volt.

Morgenstern professzor elolvasta a Hetek Könyvéből az ősi próféciát.

- Auriel beavatott minket. – kezdte – Ha feláldozod a képességeidet, és mindent, ami az Őrzőkhöz köt, akkor visszahozhatod az édesanyádat.

- És, ha megteszem, a mama biztosan visszatér, de…

- Nem lesz több telekinézis. – mondta a professzor.

- Nincs több gondolatolvasás! – toldotta meg Miss Mary.

- És álomutazásra sem me’etsz többé. – fejezte be Percy.

Laura kétségek között hánykolódott. Annyira szerette volna megmenteni az anyját, de amit Yannik mondott a parkban, hogy ha lemond a képességeiről, a Sötétek megnyerik az évszázadok óta folyó harcot a Fénnyel szemben.

Végül megszólalt:

- Sajnálom… de… döntöttem!

Mindnyájan kérdőn néztek rá.

- Minden dolognak megvan a maga értelme és rendeltetése! – folytatta. – És bármennyire is szeretném visszahozni a mamát, itt nagyobb szükség van rám! Lehet, hogy később megbánom, de hiszek a Fény erejében, és biztos, hogy lesz még alkalmam megmenteni őt! Tudom, hogy meg fogja érteni, és vár majd rám!!!

- Laura… – kezdte volna a professzor.

- Nem uram! Döntöttem, immár másodjára. És biztos vagyok benne, hogy ez a döntésem helyesebb, mint az előző. – mondta szilárdan, visszaemlékezve Yannikra, és a hatalmas lyukra a pólóján, ami körül vérfolt volt.

A professzor és a többiek nemigen értették, hogy miért döntött másodjára is, de Laura nem mondott többet, így az igazgató törte meg a csendet:

- Ám legyen! – a professzor eltette a kelyhet, és átnyújtotta az Idő Kerekét a lánynak.

- Örülök, ’ogy velüünk maradtál! – veregette meg Laura vállát Percy.

A lány mosolygott, de mégsem volt boldog. Tudta, hogy helyesen döntött, de anyja hiánya, és az, hogy Anna bízott benne, hogy ő kiszabadítja, elszomorította. De mégis hitt a Fény erejében, és abban, hogy minden jobbra fog fordulni, és hogy az anyja visszatér majd közéjük, azzal a különös Fényharcossal együtt, akiről Yannik beszélt.

Másnap Laura az óracsörgésre ébredt. Igen különös álma volt. Mintha átélte volna az egészet. Egy labirintusban volt, ahol Kevin megtámadta. Vele volt az a különös fiú is, Yannik. És megjelent az álomban még valaki. Paravain lovag apródja, Csámcsi gazdája, Alarik.

Laura kiugrott az ágyából. Végre megértette. A Fényharcos, akiről Yannik beszélt, nem más, mint Alarik!

Ki kell őt is szabadítanom!!!

Laura arca ragyogott. Új feladatok elé állították, amiket feltétlen sikerrel akart teljesíteni.

Megfordult, és ránézett anyja fényképére.

- Ne haragudj rám, mama! De meg kellett hoznom a döntést…

Anna arca megmozdult.

- Helyesen döntöttél. – szólt a nő, és kedvesen mosolygott. – És nem adom fel a reményt! Ne feledd, csak az veszít, aki feladja.

- Igen anya! De papa, és Lukas megértik majd?

- Ne félj! Mindenben támogatnak majd!

- Szeretlek mama! – mondta Laura, és könnyek jelentek meg a szemében.

Anna nem válaszolt többé - a kép ismét merev lett - de az arcán bátorító mosoly ült.

Laura megfordult és kiment a szobából.

Aznap mindenki gratulált neki, születésnapja alkalmából. Lukas még ajándékkal is kedveskedett, és hárman fogyasztották el reggelire az ünnepi tortát.

Végül elindultak az iskolába. Amikor odaértek a kollégiumhoz, már várták őket az Őrzők.

De nem voltak egyedül. Mikor kiszálltak a kocsiból, egy másik autó parkolt le mellettük.

Az autóból egy sötét hajú, megszeppent fiú szállt ki, akinek a bal orcáján sajátos alakú májfolt virított, ami vidámmá tette az arcát.

Laura meglepetten eszmélt fel, hogy a fiú nem más, mint Yannik.

Ám most nem volt sem sápad, sem véres, hanem makulátlan ruhában, félén mosollyal búcsúzott anyjától. Az sürgette őt, nehogy elkéssen. Hiába szüli napos, ez nem menti fel a késés alól.

Laura odalépett hozzá.

- Szia Yannik! – üdvözölte kedvesen. – Isten éltessen!

- Köszönöm! Honnan... Honnan tudod a nevem?

- Már találkoztunk, vagy nem emlékszel?

- Én…

- Ősszel, Hohenstadtban majdnem elcsapott egy kamion. – magyarázta Laura.

- Én nem… nem emlékszem.

- Mindegy, felejtsd el! Egyébként Laura vagyok. Ő az öcsém, Lukas. Ha nem tudsz valamit, nyugodtan fordulj hozzá.

- Szia. – intett Lukasnak.

- Ő pedig az apám, Marius Leander. – mutatott a professzorral beszélgető apja felé a lány. – Ő tanítja a történelmet a suliban.

Yannik bólogatott.

- És a mamád? Ő nem jött el veled?

- Nem. – mondta Laura. – Ő meghal.

- Sajnálom. Nem akartam… – mondta együtt érzően a fiú.

- Figyelj Yannik! – váltott témát Lukas. – Nincs kedved mellénk ülni az ebédnél? Nemrég megüresedett egy hely, és ha gondolod, csatlakozhatnál.

- Rendben! Kösz srácok! – mosolygott Yannik.

Tudta, hogy máris szerzett két barátot, akikre számíthat majd.

Lukassal elindultak be az épületbe. Laura a parkolóból figyelte őket.

Tudta, hogy nehéz feladatok előtt áll. De családja, az Őrzők, a képességei, és a barátai segítségével sikeresen teljesítheti azokat. És azt is tudta, hogy Yanniknak különleges szerepe lesz ebben a feladatban.

Együtt, bízva a Fény erejében kiszabadíthatják az édesanyját és Alarikot is a gonosz Rygani birodalmából! Lesznek mélypontok - szinte előre látta - de eszébe jutott, mit is szokott mondani mindig az apja:

Csak az veszít, aki feladja!