Salina nem húzta az időt. Rögtön lesietett a trónteremben, ahol remélte, hogy megtalálja a királyt. Nem csalódott, Javel király ott volt, de nem egyedül. Borboron állt mellette, és éppen valamit suttogott a király fülébe. Salina, hogy felhívja magára a figyelmet, köhintett egyet. A két férfi egyszerre nézett fel. Borboron mérgesen, Javel érdeklődve nézett a lányra. Salina meghajolt a király előtt, majd gyorsan elmondta, miért van itt:

-Uram! Sürgősen haza kell mennem. Apám haldoklik.

Javel felállt a helyéről és meglepetten nézett Salinára.

-Haldoklik?

Salinát elfutotta a méreg.

-Igen! Azért, mert maga leszúrta!

-Nem szándékosan tettem. Nem akartam megölni apádat.

-El kell engednie!

Borboron előrébblépett, Javel hátranézett a fejedelemre.

-Ebben, sajnos, már nem én döntök.

-Mi? - döbbent meg a lány. - Akkor ki? - kérdezte feleslegesen, nagyon jól tudta ki fogja elengedni...vagy nem.

-Átvettem a hatalmat a Gördülő Kövek Tengerén. - szólalt meg Borboron. Elhallgatott egy kicsit, majd kimondta az "ítéletet".

-Elengedlek. - Salina megkönnyebbülten felsóhajtott. - De a követ itt marad! Ez lesz a biztosíték, hogy visszajössz.

-Nem. - halkult le Salina hangja. - Értem. Meg kell beszélnem vele.

-Mióta dönt együtt egy követ és egy hercegnő? - kérdezte hirtelen Javel.

-Amióta én vagyok a hercegnő. - vágta rá Salina, majd felment a szobájába, ahol már várta Ranek.

-Mikor indulunk? - kérdezte gyorsan a fiú.

-Sajnos, csak az egyikünk fog menni. - szólt könnyes szemmel Salina. Gyorsan összefoglalta az eseményeket. Ranek nem ellenkezett:

-Itt maradok. Ez a legkevesebb. De azonnal indulj! Ha ügyes vagy, még ma elérted Hellunyatot. Ott megpihenhetsz és másnap indulhatsz haza. Vigyázz magadra! - csókolta meg a lányt.

-Köszönöm. - szólt a lány. - Te is vigyázz magadra. - ekkor lépett be Perana a szobába.

-Salina...öhm..úrnőm...

-Előtte nyugodtan szólíts a nevemen.

-Értem. Meghoztam az úti ruhádat. A király kérte.

-Melyik?

-Hogy-hogy melyik? Hát a mi királyunk.

Salina nem szólt erre semmit, csak gyorsan Ranek felé fordult.

-Tudta, hogy ezt fogod válaszolni. Borboron mindent tud rólunk! Ezt még fel fogja használni.

Ranek odalépett a lányhoz és átölelte.

-Nem tudhat semmit. Nyugodj meg és most ne Borboronra gondolj, hanem az útra. Ne aggódj értem, én tudok vigyázni magamra.

-Jó. De most már indulnom kell. - gyorsan felvette a ruháját, és még egyszer átölelte Raneket, majd Perana elé lépett.

-Kérlek vigyázz erre az őrültre! - mosolygott rá Ranekre. - Nagyon fontos nekem.

-Vigyázni fogok rá, ahogy tudok.

Salina még egyszer hátranézett Ranekre. A fiú szemében félelem bujkált. Nem szívesen maradt az idegen földön, és nem szívesen engedte el Salinát egyedül. De meg kellett tennie a lány érdekében. Ranek és Perana sokáig álltak csendben. Ranek a gondolataiba merült, a lány nem akarta megzavarni. -Elnézést, uram! - kezdte végül Perana.

-Ranek! – mutatkozott be  a fiú. - Hívj így.

Perana csak bólintott. - Szükséged van valamire?

-Nem. Talán egy helyre, ahol aludhatok, amíg Salina visszaér.

-Erre nem lesz szükség. - szólalt meg egy mély hang az ajtóban. Borboron két katonával jött. Raneknek semmi esélye sem volt menekülésre vagy védekezésre. - Fogjátok el! - mondta a Fejedelem. A két katona teljesítette kívánságát. - Most a foglyom vagy. - mondta, amikor a fiú már ott állt előtte. - Vigyétek le a börtönbe, majd később meglátogatom.