Ravenstein környéke csendes volt. A földeken senki sem dolgozott, a vár körül sem mozgott semmi. Csak a zászlót lengette a szél. Négy alak állt a várral szemben és tanácstalanul nézett körbe.

-Most akkor jó időbe jöttünk? – kérdezte egy fiú, akinek lányosan csengett a hangja.

-Mindjárt kiderítem. – fordult meg egy másik. Lónyerítés hallatszott a hátuk mögül. Egy páncélos lovas vágtatott feléjük.

-Mit kerestek kinn? – dörrent rájuk.

-Most érkeztünk ebbe a faluba! – vágott vissza a fiú.

-Ebben a faluban csak az tartózkodhat kinn, aki a várba igyekszik.

-Mi oda igyekszünk! – szólt bele a másik is.

A lovas gúnyosan elmosolyodott.

-Reimar von Ravenstein örömmel fogad benneteket. – felnevetett és tovább lovagolt.

-Hát ez meg mi volt?

-Azt nem tudom, de biztos, hogy nem Hermann. Ne feledjétek őt keressük. Indulás a várba!

-Chris! Nem sétálhatunk csak úgy be a várba!

-Miért nem? Nézz oda! – mutatott a vár felé. – Senki sem őrzi a kapukat. Úgy a legkönnyebb beosonni.

-Meg fognak találni minket!

-Dehogy fognak… és azt is tudom, hogy hol kell keresni Hermannt.

-Hol? – kérdezték egyszerre hárman.

-Azt nem mondom el…

-Viiszont nálam van a térkép. – szólt a szőke hajú férfi és meglengetett egy papírt. – Nekem meg kell mondanod…

-Majd bent…ha már bent vagyunk minden könnyebb lesz. Szóval menjünk!

A kis vita után végül elindultak a vár felé. A csapat izgalma egyre jobban emelkedett, ahogy közeledtek. A kapun sikeresen bejutottak, majd kerestek egy félreeső helyet és megnézték a térképet.

-Nos ’ol van? – nézett kérdőn a lányra a férfi.

-A börtönben.

-Chris! – kiáltott fel a másik „fiú”, aki igazából Laura volt. – Olyan hülye vagy! Ezt eddig is tudtuk.

Chris nem szólt semmit, csak mosolygott. Jobban megnézte a térképet, majd rámutatott egy pontra.

-Valahol itt van… körülbelül a folyosó közepén.

-Ez biiztos? – kételkedett Percy.

-Biztos. Legalábbis, mikor utoljára álmodtam vele, még ott volt. Menjünk.

A lejáróhoz sikeresen eljutottak, de ott kisebb akadályba ütköztek.

-Álljatok meg! Oda senki sem mehet le! – szólt egy hang mögöttük.

-De mi le szeretnénk menni. – próbálkozott Chris gúnyosan mosolyogva.

-Sajnos az most nem fog menni. – mondta a férfi és kirántotta a kardját.

-Menjetek. – súgta oda Marius a lányoknak. – Majd mi feltartóztatjuk.

-Lenn találkozunk. – egészítette ki Percy és rátámadott a lovagra.

A két lány lesietett a börtön felé. Laura nem bírta megállni, hogy ne nézzen be minden kis lyukba. Ahogy egyre beljebb haladtak a sötét folyosón, Laura egy inkább úgy érzete ez a börtön nyomorúságosabb és kegyetlenebb, mint a Sötét Fejedelem aventerrai börtöne.

-Lassan meg kell érkeznünk. Nézd meg a térképet!

-Sötét van…nem tudom.

Chris lekapott a falról egy rudat, amelynek a végén egy kis kanóc látszott.

-Gyújtsd meg!

Laura összeszedte minden erejét és pislogás nélkül nézett a kanócra.

Gyulladj meg! Gyerünk!

Nem kellett sokáig várniuk, kis fény villant, ami egyre jobban erősödött.

-Szép volt, Laura! – dicsérte meg Chris.

-Köszi. – mosolyodott el Laura. – Gyerünk tovább. Muszáj nézni a térképet. Olyan könnyű itt eltévedni…nekem már sikerült…és most nincs itt Attila, hogy megmentsen.

-Viszont itt van Marius és Percy, akik még fenn vannak.

-Mi lehet velük?

-Nyugi, nincs semmi bajuk. Csak lemaradtak. Na lassan odaérünk. – Chris oldalra nézett és megtorpant.

-Megjöttünk?

-Igen. De…

-Mi de? – kérdezett vissza Laura, de addigra már ő is odanézett. Hermann von Berg teljesen nyugodtan aludt. – Ezt nem hiszem el…

-Végül is elég régóta itt van. Biztos megszokta. – majd közelebb lépett a rácshoz. – Hermann! – szólt be a férfihoz elég hangosan. Remélte, hogy nem hallják meg fenn. – Hermann von Berg! Ébresztő! – A férfi nem reagált semmire. – Most mit tegyünk?

Laura csak a vállát vonogatta, neki sem volt semmi ötlete. Chris hirtelen leült a földre.

-Lehet, hogy fájni fog neki egy kicsit… - mondta, miközben a cipőjével csinált valamit - …de ha máshogy nem kel fel…- felugrott, kezében az egyik cipőjével.

-Chris! Inkább próbáld meg újra…

-Úgysem kelne fel rá! Ne izgulj, nem lesz semmi baja. – felemelte a cipő, megcélozta vele a férfi lábát, majd eldobta.

-Mellé! Ilyen nincs! Pedig mindig is jól dobtam célba! – a puffanásra viszont Hermann megmozdult: átfordult a másik oldalára. Chris gyorsan levette a másik cipőjét is, és újra célzott. Szerencsére ez már célba talált, Hermann pedig kiugrott az ágyból.

-Kik vagytok?

Laura és Chris egy gyors pillantással megállapították, hogy nincs értelme hazudni.

-Laura Leander.

-Chris Andreas. – mutatkoztak be. – Ez nagyon hülyén fog hangzani, de mi a jövőből jöttünk. És visszakphatnám a cipőmet?

-Cipő? – majd meglátta a földön heverő ruhadarabokat. Felvette őket és kinyújtotta a rácson. - Hülyén? Jövőből? Micsoda? – csóválta a fejét Hermann.

Chris is megrázta a fejét:

-Most nem ez a lényeg… veszélyben vagy.

-Miért lennék veszélyben? Éppen eléggé szolgálom már Ravensteint, hogy tudjam mi következik most…

-Most? Mikor?

-Nem tudjátok? Reimar von Ravenstein a halálán van.

-Micsoda? – most a lányokon volt a sor az elképedésre.

-Igen. Nem nehéz kitalálnom mi lesz most…főleg úgy, hogy Reimar megmondta: én is lemegyek vele a sírba.

-Te? Te is azok között a…

-Igen! Ne is kérdezzétek. De már megbarátkoztam a halállal.

-De mi megmentünk!

-Dehogy mentetek. – a folyosóról lépések hangja hallatszott.

-Papa! És Percy. – ujjongott Laura. Nem is tévedett sokat. Sajnos, bár a két férfi hősiesen küzdött, elkapták őket, és most négy lovag hozta őket a börtönbe.

-Jók lesznek Ravenstein sírjába… - nevetett az egyik. A két lány rögtön felismerte, hogy az a fickó az, akivel néhány órával ezelőtt az úton találkoztak. Laurának és Chrisnek éppen annyi ideje volt, hogy elbújjon egy sötét lyukban és eloltsák a fáklyát. Laura már ugrott volna elő, de Chris elkapta.

-Semmivel sem jutsz előrébb, ha most elfogatod magad.

-De…ott…elkapták őket!

-Majd kiengedjük őket! – morogta oda neki Chris, mivel látta, hogy az egyik lovag odapillant a búvóhelyük felé, majd megvonta a vállát és megfordult. Sietett a többiek után. Nem szeretett volna elkeveredni ebben az útvesztőben. Mikor minden fény eltűnt, Laura és Chris kilépett a búvóhelyéről. Laura rögtön Mariushoz és Percyhez szaladt, Chris viszont megállt Hermann mellett.

-Engem már nem tudtok megmenteni. – mondta halkan a férfi.

-Miért? Laura ki tudja nyitni…

-Nem tudja…az a nő megbűvölte. Viszont…

-Mondd csak. – bíztatta Chris a férfit.

-A lelkem… sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy Ravenstein mellé szegődtem.

-Hiszen, nem önszántadból tetted.

-Az elején nem… Ha megkérhetlek… a lelkemet még meg tudjátok menteni.

-Hogyan?

-A kriptában lesz a válasz. Ebben biztos vagyok. Reimar gondoskodott arról, hogy a lelke örök időkig életben maradjon.

A szobor… - gondolta Chris. – Hogyan sikerült neki?

-A boszorkány…

-Boszorkány? – kérdezett vissza Chris, de újabb lépések hallatszottak. Laura néhány lépéssel odébb integetett neki, jelezve, hogy újabb katonák közelednek. – Most mennem kell, de megmentem a lelkedet a szenvedéstől! Ígérem neked.