Alarik a fészer árnyékában felhasogatott fadarabok között álló favágótuskón ült.

Szórakozottan figyelte csuuzmáját, aki a közeli éléskamránál ugrándozott… egy pillangót próbált elkapni.

A szél csak a meleg levegőt fújta a fiú arcába. Gyöngyözött az orra. Nagyon meleg volt az idő, ezért levette a barna bölénybőr zekéjét.

Örült, hogy Paravain lovag most nem osztott rá semmilyen feladatot. Neki megvolt a maga gondja.

Alarik bármennyire is megvetette a hallgatózást, véletlenül mégis elcsípett egy fél mondatot Elysion, Morwena és Paravain beszélgetéséből. És mivel Lauráról volt szó ezért a trónterem ajtaja mögül hallgatta végig a társalgást.

Alarik meggyőzte magát, hogy csakis Laura iránti aggodalma hajtotta a hallgatózásra.

Végül csak jól döntött, mert megtudta, hogy Morwenának igaza volt, és a Tudós Gőzök jóslata tényleg Lauráról szólt, és hatalmas veszély fenyegeti.

A titokzatos Ezüstszfinxnek kell megfejteni a rejtvényét, ami Elysion szerint még senkinek sem sikerült.

Paravain szerint Laura sem fogja tudni a választ, ezért akarja mindenáron figyelmeztetni őt.

De Alarik már a Setét  gerincről hazavezető úton azon gondolkodott, hogyan tudná a lányt figyelmeztetni. De mindeddig semmi sem jutott az eszébe.

Gondolt már Nyílszárnyra is, a Fény madarára, de ő maga titokban nem küldheti el a madarat a Földre. Más ötlete nem volt.

Ha tudnék álomutazni…

- De olyat csak a testvérbolygón tudnak! – fakadt ki mérgesen.

Csámcsi ijedten fordult gazdája felé. Aztán odafutott hozzá. Bebújt Alarik ölébe.

- Mi nem tudunk álmodni Csámcsikám. – mondta szomorúan a csuuzmának.

És ekkor eszébe jutott a megoldás!

Megfogta az állat oldalát, és felemelte. Belenézett a gombszemébe, mintha neki magyarázná a megoldást.

- Laurának tudunk üzenni Csámcsikám! Csak el kell mennünk az Álomszövőkhöz!

Alarik bekopogott Morwena szobájába. Nem kapott választ odabentről.

Vajon hol lehet Morwena? – töprengett magában.

Elindult hát a folyósón lefelé a trónterembe, hátha ott megtalálja majd a gyógyító asszonyt.

Könnyű bőr cipője hangtalanul surrant a köveken.

Lefelé ballagott a lépcsőn, közben gondolatban végiggondolta még egyszer az ötletét.

Annyira bele feledkezett a gondolataiba, hogy már csak azt vette észre, hogy nekiment valakinek. Mindketten leestek.

- Jobban is vigyázhatnál! Vagy nézz az orrod elé legközelebb! – hallott a dühös korholást a lépcsőről.

- Nagyon sajnálom Keera, igazán nem akartam! – szabadkozott a fiú.

- Alarik! – ismerte fel az apródot a komorna. – Hát te meg mit keresel itt? Már memgint rosszban sántikálsz?

- Jaj, dehogy is Keera! Én éppen csak Morwenát keresem.

- Na igen! Biztos megint készülsz valahova, szó nélkül! – morgott félhangosan a nő, miközben szedte fel a lépcsőről a frissen mosott vásznakat. – Még hogy Morwenát!

- De tényleg, ha mondom! – mondta sértődötten Alarik.

Hogy feltételeznek ilyet rólam, hogy el akarok szökni egyedül?!

A szolgáló szúrós szemmel vizsgálta, de végül mintha elmosolyodott volna.

- Ha tényleg így van, akkor megmondom, hogy Morwena a gyógynövénykonyhájában van.

Alarik felvette az utolsó vásznat a földről, és Keera kezébe nyomta, majd lerohant mellette a lépcsőn.

- Nagyon köszönöm!

Alarik már messziről érezte a növényillatot. Besietett a konyhába. Morwena egy edény fölé hajolva dolgozott. Az ablakon beszűrődő fény megvilágította barna haját.

- Bocsáss meg, ha netán zavarnálak… de szeretnék kérdezni tőled valamit.

Morwena felpillantott:

- Kérdezz nyugodtan Alarik.

Alarik habozott. Megkérdezze-e a gyógyítót, vagy csak feleslegesen rabolja az idejét. De tudta, hogy Elysionon kívül csak Morwena tud neki válaszolni. Ezért összeszedte a bátorságát:

- Ööö… vajon igaz-e, hogy a Világlók segítségével álmokkal üzenhetünk az Embercsillag lakóinak?

Morwena letette az aranyfüvet a kezéből. Kissé meglepettnek látszott.

- Miért érdekel?

- Hát csak úúúgy… - nyújtotta a választ az apród. – Lehetséges vagy sem?

- Hát persze, hogy lehetséges! – Morwena folytatta a gyógyfűaprítást. – Végül is ez a Világlók legalapvetőbb feladata. De őket csak az álomszövők gondozzák és készítik fel a feladatukra.

- Azok a fura lények, akik az álomerdőt lakják?

- Igen. Már az Idők Kezdetén a Fényt szolgálják. Az ő feladatuk az üzenetein eljuttatása a testvércsillagra. Amíg az emberek alszanak, „álom” formájában kapják meg ezeket az üzeneteket. De sajnos mostanság már egyre kevesebben próbálják megfejteni az álmok értelmét!

- Ez azt jelenti, hogy nem biztos, hogy egy-egy világló célba ér?

- Így is mondtatjuk, igen.

- De akadnak ugye olyanok is, akik célba érnek? – kérdezte kicsit aggodalmasan a fiú.

- Hát persze! Biztos vagyok benne, hogy vannak és lesznek is olyan emberek, akik álmodnak. De igazából az a nehéz, ha egy meghatározott emberhez akarsz egy meghatározott üzenetet elküldeni.

- Miért? – Alarik ábrázatán határozottan az értetlenség jelei mutatkoztak.

- Mivel a Világlók nem mindig érnek célba, ezért aztán az üzeneteket kódoltatni szoktuk az álomszövőkkel. – magyarázta türelmesen Morwena.

- Kódoltatni?

- Bizony! Ez azért fontos, mert ha az információink nem épp a megfelelő emberhez, itt az ellenségeinkre célzok érkeznének meg, akkor ne váljon előttük világossá az álom jelentése.

- Értem! – Alarik arca felderült. – Tehát rejtvénnyé formálják az álomszövők az üzeneteinket!

- Valahogy úgy. A bökkenő csak az, hogy a rejtvény nem mindig érthető, még a megfelelő címzettnek sem. Félreértelmezheti, vagy előfordul, hogy egyáltalán nem tudja kitalálni az üzenetet! Ezért nagyon-nagyon ritka, hogy a Világlók a megfelelő emberhez juttatják el az üzenetet, és az meg is fejti helyesen!

- De csak lehet valahogy… - kezdett hangosan gondolkodni Alarik.

Morwena belemorzsolt egy adag kukacbaltacimot az edénybe.

- De mi ez a hirtelen kíváncsiskodás? Csak nem… te Laurát akarod értesíteni… eltaláltam?

- Én ne… de… hát persze! – nyögte ki végül. – Gondolod jó ötlet, ha figyelmeztetjük?

- De mire? Hisz ő maga is nagyon jól tudja, hogy a Sötétek lépten-nyomon veszélybe sodorják.

- Na persze, de a vizsga, amit a Tudós Gőzök mondtak…

- Azt senki sem tudhatja miből fog állni! – vágott a szavába a gyógyító asszony. – Akkor meg mire akarod figyelmeztetni?

- És mi van… az Ezüstszfinx rejtvényével?

- Te kihallgattál bennünket!

Alarik elvörösödve hajtotta le a fejét.

- Nincs okod a szégyenkezésre! – tette a fiú vállára a kezét Morwena. – Ez csak tanúsítja, hogy szíveden viseled Laura sorsát.

Alarik arca felderült.

- Ami pedig a Szfinxet illeti, senki sem döntött arról, hogy Laurának felelnie kellene a kérdésére. Még Elysion is csak titkos aggodalmát mondta ki! Mindenesetre…

Morwena habozott.

- Na, mondd már!

- Nos, a mivel még soha senki nem élte túl az Ezüstszfinx-el való találkozást, ezért a rejtvény előttünk is rejtve van! Hogy segíthetnénk így Laurán?

Alarik az istállóban üldögélt, és Csámcsit simogatta. Végig azon gondolkodott milyen üzenetet lehetne küldeni, amiben könnyen megfejthetővé válna Laura számára, hogy veszély fenyegeti. Miközben ezen gondolkodott, hangokat hallott.

Gyors besurrant az istálló egyik beugrója mögé. Kikukucskált a rejtekéből, és látta, hogy Paravain közeledik egyszerű bőrruhába, és egy szál karddal az oldalán. Fehér lovát vezette. Mellette Morwena lépkedett, nagyon aggodalmas arccal.

- Legalább Alarikot vidd magaddal. – kérlelte a lovagot. – Hisz neki jutott először eszébe az ötlet!

- Nem lehet Morwena. Nem akarom felesleges veszedelemnek kitenni! És különben is, ha egyedül vagyok, nem annyira feltűnő, hogy sántikálok valamiben.

- Ebben igazad van! – bólintott a gyógyító asszony. – De kérlek nagyon vigyázz magadra!

Paravain magához ölelte a nőt és megcsókolta.

- Ég veled!

Felpattant fehér ménjére és kilovagolt a várkapun.

Alarik bosszús képpel nézett utána.

Szóval erre készült Paravain!

Csalódott volt, hogy Paravain nem vitte magával… Biztos nem bízik a kitartásában.

De csalódottsága egy szempillantás alatt eltűnt. Helyette elvigyorodott:

- Mereszt majd nagy szemeket, ha meglátja az Álomerdőben, hogy az apródja megelőzte!