A szünet első napja eddig tökéletesen telt a Leander gyerekeknek. Laura elhatározta, hogy az egész házat karácsonyi díszbe öltözteti. Lukas pedig valami érdekes könyvet olvasott, amit elő karácsonyi ajándékként kapott. Mariusnak még valami miatt fel kellett mennie az iskolába, de bármelyik pillanatban hazajöhetett.

A bejárati ajtó hirtelen csapódott ki, Laura ijedtében majdnem leesett a székről, amin éppen állt. Gyorsan leugrott a földre, majd apja elé sietett. Rögtön látta rajta, hogy valami nincs rendben.

Marius kezében egy levelet tartott. Laura először azt hitte, hogy Chris előző napi levele az. De tévedett. Kérdőn nézett az apjára:

-Mi a baj?

-A nagyapád. – mondta a férfi.

-Mi? Vagyis ki? – értetlenkedett Laura. A lány nem látta a nagyapját már évek óta. Nem értette, mi lehet vele most a baj. Amennyire Laura tudta, apjának sohasem volt jó kapcsolata a nagypapával.

Marius elmosolyodott, amikor a lányára nézett.

-Ne vágj olyan ijedt arcot. – karolta át a lánya vállát. – Nincs semmi baj. Csak elhívott minket karácsonyra.

-Mit csinált? – ámult el Laura. Ilyen még nem volt…

-Küldött egy levelet, amiben meghív minket karácsonyra az otthonába. – Marius hangjában nem lehetett nem észrevenni az enyhe gúnyt.

-Elmegyünk?

-Csak ha szeretnétek. Ha nem, akkor nem kell.

Lukas is megjelent, biztos ő is hallotta az ajtócsapódást.

-Mit szeretnénk?

-Meglátogatni a nagypapát.

Lukas nem szólt semmit, csak meghúzta a vállát. Ő is nagyon jól tudta, hogy Marius nem szívesen találkozik az apjával.

-Figyeljetek rám! Nem az én történeteimből kell megítélnetek a nagyapátokat. Biztos nagyon sokat változott. Nem nekem kell megmondanom, hogy mit gondoltok róla. Kicsik voltatok mikor utoljára láttátok. – Marius felsóhajtott. Utoljára Anna temetésén látta az apját. Azóta sem ő, sem a gyerekek nem találkoztak vele, de ő sem kereste a családot.

-Papa! Ha nem akarsz, nem kell elmennünk. – mondta Laura.

Marius megrázta a fejét.

-Látnotok kell a nagyapátokat. Nem nekem kell erről döntenem. Adjatok neki egy esélyt.

-Csak akkor megyünk el, ha megígéred, hogy te is jól fogod magad érezni. – mondta határozottan Laura.

-Persze, hogy megígérem. – mosolygott a férfi. Persze, jól tudta, hogy ezt az ígéretet nehezen fogja betartani, de megpróbálja. És lehet, hogy tényleg megváltozott az apja. Egy másik hang viszont rögtön meg is cáfolta előbbi gondolatát.

-Akkor holnap megyünk. A nagypapa szeretné, ha ott maradnánk karácsonyra is. Szóval valószínűleg több napot maradunk.

Már épp indult volna ki a szobából, amikor hirtelen eszébe jutott még valami.

-Ja, és ott lesznek Haldorék is. – Legalább lesz egy valaki, aki normális lesz. – mondta volna még, de ezt inkább már nem tette hozzá. Ezután Marius a dolgozószobájába ment. Végig azon gondolkodott, vajon miért hívta meg őket az apja. Lerakta az asztalra a levelet, és ült volna le, amikor egy hang megszólalt a háta mögött.

-Nem érdemes ezen törnöd magad, Marius.

A férfi megfordult, rögtön tudta, hova kell néznie. Nem ez volt az első alakalom, hogy Anna szólt hozzá.

-De érdemes. Nagyon jól tudod, milyen volt akkor.

-Persze, hogy tudom, de lehet, hogy megváltozott.

Marius nem szólt semmit, csak kételkedve nézett a képre.

-Bárcsak itt lennél. – mondta végül.

-Tudod, hogy mindig melletted vagyok.

-Persze, de néha jó lenne megölelni vagy megcsókolni…annyira régen volt.

-Az is épp olyan régen volt, mint az, amikor utoljára láttad az apádat. Marius! A gyerekeknek szükségük van rá. Mindenkinek szüksége van nagyszülőkre.

Marius elmosolyodott, először a beszélgetés alatt.

-Miért van mindig igazad?

-Mert nem vagyok olyan hirtelen természetű, mint te. Gondolj át mindent, legalább kétszer! Közben megnyugodsz, és mindent tisztán fogsz látni.

A férfi mosolyogva csóválta meg a fejét, kinyújtotta a kezét és megsimogatta felesége képét. Közben a kép újra igazi képpé merevedett és Anna nem szólalt meg többet.