Alarik és Paravain még mindig a rejtekhelyükön ültek, és tehetetlenül nézték végig, ahogy Borboron büntetlenül visszalovagol a Sötét Erőd felé a Fekete Gárdájával.

Mivel csak ketten voltak, mindenfajta harci eszköz nélkül, így a harcba bocsátkozás hasztalan és őrült ötlet lett volna.

Megvárták hát, hogy az összes feketelovas eltűnjön az erdő sűrűjében, s csak akkor bújtak elő a fák nyújtotta biztos menedékből.

Mikor közeledtek a kunyhók felé, az álomszövők ismét ijedten néztek össze, és már-már menekülésbe kezdtek, mikor Paravain emelt hangon rájuk szólt:

- Kérlek benneteket, ne féljetek! Békés szándékkal jöttünk!

Azok még mindig gyanakodva figyelték. Hisz jól tudták, hogy Borboron bármilyen aljas trükkre képes, akár még puszta szórakozási vágyainak kielégítésére is.

- Paravain vagyok, Hellunyat lovagja, és a Fény képviselője! Ő pedig az apródom! Senkinek sem akarunk ártani!

A falu népe egy emberként lélegzett fel. A Fény képviselőitől nem tartottak, hisz ők is már az idők kezdete óta a Fény oldalán álltak, és mindenben segítették Elysiont.

A tömegből Orplid mester lépett elő. A legfőbb álomszövő meghajolva üdvözölte a vendégeket. A többiek lassan visszafordultak házaikhoz, és próbálták helyrehozni a felégett kunyhókat, és a katonák után maradt romokat.

A mester a tisztás közepén égő nagy tűzhöz vezette őket, és ő maga is leült.

Elmesélte, milyen hirtelen bukkant fel a Sötét Fejedelem a faluban, és miket művelt. Mesélt Gurguliusról is, és zsarolással kényszerítette, hogy szörnyű üzenetet küldjön a Testvérbolygóra.

Paravain hitetlenkedve nézte az álomszövőt.

- Ez borzasztó! Borboron még kegyetlenebb lett, hogy nem kapta meg a Megvilágosodás Kelyhét! És mindenre képes, annak érdekében, hogy Laura végleg kudarcot valljon!

- És ti milyen céllal látogattatok el a falunkba? – kérdezte Orplid mester.

- Mi üzenetet akarunk küldeni a tizenhármas jegyében született lánynak, hogy az élete, és a két világ sorsa veszélyben forog. Ha nem tudja megakadályozni, hogy a Fény Kardja az ellenség kezére kerüljön, akkor aligha tarthatjuk fel az Örök Semmi előrenyomulását!

Az álomszövő lesütötte a szemét.

- Nagyon sajnálom uram, de nem segíthetek rajtad. Egyetlen Világlóm sem maradt! Borboron a szörnyű sárkányával kényszerített, hogy az összeset elküldjem a Földre! Csak abban bízom, hogy Elysion megbocsátja majd, hogy megszegtem az évezredes eskünket. És a Gonosz kezébe adtam az összes Világlót.

- Ezek szerint már egy sincs? – esett kétségbe a Fehér Lovag.

Orplid mester sajnálkozva csóválta a fejét.

- És mi állt az üzenetben? – kontárkodott bele a beszélgetésbe Alarik.

- Pontosan ez: „Te vagy a legfontosabb az életben, rajtad kívül senki sem számít!”

- De hisz ez szörnyű! – szörnyülködött Paravain.

- Hidd el uram, ha Borboron nem fenyegeti azzal a rettenetes kétfejű szörnyeteggel Szuszi életét, sosem tettem volna meg, amit kér!

- Elysion minden bizonnyal megbocsát majd! Hisz nem tehettél mást! Senki sem várta volna el tőled, hogy feláldozd a tanítványod!

- Köszönöm uram! - hálálkodott az álomszövő.

Aztán hallgattak egy sort. Paravain megemésztette a hallottakat, Orplid mester pedig próbálta elviselni a lelkifurdalást.

Egy idő után a lovag szólalt meg ismét:

- És mennyi idő, míg beérik az újabb Világló-nemzedék?

Orplid mester keservesen vonta fel a szemöldökét.

- Attól tartok, pontosan két holdnak kell eltelnie.

- Két hold? – a lovag arcán rettegés ült ki. – Az borzasztó késő! Akkorra rég elmúlik Szent Iván éjszakája!

- Magad is megnézheted, a Világlók még csak lárva alakban vannak. Két hold szükséges…

- Elhiszem, nem kell bizonyítanod. – nyugtatta az álomszövőt Paravain. – De esetleg tanítványod megmutathatná az apródomnak őket.

Paravain arcán mosoly suhant át.

- Megengeded, uram? – hitetlenkedett Alarik.

A lovag bólintott.

- Szuszi! Légy szíves, mutasd meg ifjú vendégünknek a… - intett Orplid mester az Alarik mellett ülő álomszövő-tanítványnak.

- Máris uram! – vágott a szavába a fiú. – Gyere utánam!

Szuszi megvárta, míg Alarik felkel, és karjára veszi a csuuzmát. Elindultak az erdő felé, ahol a Világlók fészkei voltak.

Mikor eltávolodtak a felnőttektől Orplid mester megszólalt:

- Szuszi kissé izgága teremtés, de a legjobb tanítványom.

- Akkor megértik majd egymást Alarikkal. – mosolygott Paravain. – Ő is mindig keresi a bajt, még ha nem, akkor is belekeveredik valamibe.

Mindketten felnevettek.

- A mai fiatalok…

Aztán folytatták tovább a komolyabb beszélgetést.

-… És akkor Orplid mester azt mondta, hogy én vagyok a legtehetségesebb! És ő sosem hazudna, főleg a Sötét Fejedelemnek nem! ...

Szuszi azóta a rémes kalandjáról mesélt Alariknak, amióta elindultak a fészekhez. Alarik türelmesen, hallgatta az ifjú álomszövő beszédét, csak néha kalandozott el.

Még sosem látott Világlót, már alig várta, hogy találkozzon akár egyel is. Bár Szuszi azt mondta, hogy csak egy álomszövő láthatja a Világlókat, de ez Alariknak el sem jutott a tudatáig.

-… Az a te csuuzmád? – mutatott az álomszövő Alarik vállára, ahol Csámcsi üldögélt. – Hogy szelídítettél meg egy csuuzmát? Még senkiről sem hallottam, aki csuuzmával a vállán sétál Aventerra földjén! – Ámuldozott Szuszi.

- Ő Csámcsi, és igen nagy az étvágya. Ezért is maradt velem. Aztán megkedveltük kegymást, és azóta itt van velem. – válaszolt türelmesen Alarik.

Egy ideig egymás mellett haladtak szótlanul, míg végül elérték a fészket. Alarik elcsodálkozott. Olyan volt a Világlók otthona, mint egy méhkaptár. Ezekben is ugyanolyan sejtek voltak, mint a méhsejtek, csak épp nem nyolc-, hanem tizenhárom szögletűek. De mind üresen álltak… Alarik előtt persze.

Csámcsi is csalódott sípolást hallatott, és lerepült gazdája válláról.

Még egy darabig ott álltak, végül csak visszafordultak a falu irányába.

Miközben ballagtak, Alarik érdeklődni kezdett:

- Azt mondtad, hogy te vagy a legtehetségesebb álomszövő-tanítvány…

- Orplid mester azt mondta, és akkor így is van, mert…

- És küldtél már üzenetet az Embercsillagra? – vágott a szavába az apród, mielőtt újabb történetbe kezdene az álomszövő.

- Hát egyszer… titokban… de a mester nagyon dühös volt rám!

- De tudsz üzenetet küldeni bárkinek? – fűzte tovább a szót az apród.

- Egyáltalán nem biztos, hogy a megfelelő embernek jut el az üzenet, és meg is tudja fejteni… ráadásul Orplid mester…

Alarik megállította és megfogta a két vállát. Mélyen a szemébe nézett:

- Figyelj, Szuszi! El kell juttatnod egy üzenetet a Földre! Élet-halál kérdése! Akinek az üzenet szól, egy Niala nevű lány. És az üzenet olyan egyszerű lesz, hogy biztosan megérti! – Alarik nagyon komoly volt.

Szuszi érezte, hogy most tényleg szükség van a segítségére. Nyelt egy nagyot, majd bólintott.

- Számíthatsz rám, Alarik!

- Köszönöm!

- De miért pont annak a lánynak akarsz üzenetet küldeni? Miért nem Laurának?

Alarik elengedte a fiút, majd egy kicsit távolabb sétált, és leült egy fa tövébe. Csámcsi leugrott a válláról és szaladgálni kezdett.

- Két holddal ezelőtt az Embercsillagon jártam. Egy tanyán éltem, hogy senki se tudja, honnan jöttem. De mégis találkoztam egy lánnyal. Ő Niala. Gyönyörű-szép! – Alarik a távolba nézett. Felidézte Niala arcát. – De sajnos beteg. Nekem vissza kellett térnem az Ostarra ünnepen Aventerrára, de ígéretet tettem, hogy megkeresem a gyógyírt.

Szuszi eddig ámulattal hallgatta a történetet. Még sosem hallott arról, hogy bárki is Aventerráró az Embercsillagra menjen.

- És megtaláltad?

- Még nem. Sajnos nem állt módomban megkeresni. – szomorkodott az apród. – A húgom, Alienor eltűnt, és most mindenki Laurának, a kiválasztott lánynak próbál segíteni. Ahogy én is, mert minden Hellunyati apród tudja, hogy a Fény ügyét mindennél jobban kell tisztelni. De én szeretem azt a lányt, és szavamat adtam neki. De nem térhetek vissza a következő napfordulón a Földre, hisz még nincs nálam az Élet Elixírje! – Alarik dühösen csapott a földre.

Csámcsi ijedten sípolt, majd odaszaladt gazdájához, és nyugtatás képpen megnyalogatta a kezét. A fiú megsimogatta az állatot.

- Mindent megteszek, hogy segíthessek! – érzett együtt Szuszi. – De Orplid mesternek el kell küldenie az összes Világlót, amint kikelnek. És az még két hold!

- Ígérd meg, hogy elküldöd az üzenetem a lánynak! – kérlelte Alarik.

- Tudod mit? Majd titokban küldök két világlót a Földre, hogy biztosan célba érjen. Nem fogok nagyon kódolt üzenetet küldeni, így világos lesz Niala számára, a mondandód.

- Köszönöm! – hálálkodott Alarik. – De kérlek, ez maradjon köztünk! Se a mesterednek, se az én uramnak nem említsd, rendben?

- Szavamat adom! – bólintott Szuszi.

Csámcsi izgatott sípolásba kezdett. A közeli bokor rezegni kezdett. Alarik felpattant a helyéről. Szuszi is izgatottan nézett a növény felé.

Majd a páfrány mögül előbújt Ittisottis.

A gyerekek megnyugodtak. A helyváltó nagy ugrándozás közepette feléjük vette az irányt.

- Barátaim! Barátaim! Paravain mester vár már!

- Indulunk. – bólintott Alarik, és követte a helyváltót.

Csámcsi egy reppenéssel a vállán termett, és Szuszi is csatlakozott a menethez.

- A faluban… - nézett hátra Alarik. -… Leírom az üzenetet.

- Rendben.

Alarik egy pillanat alatt készen lett a levéllel. Titokban átnyújtotta Szuszina. Az rákacsintott, és még egyszer biztosította, hogy elküldi az üzenetet.

Ezalatt Paravain felnyergelte a lovakat. Majd nyeregbe ólt, és türelmetlenül várta apródját.

A fiú még elbúcsúzott az álomszövőktől, és Ittisottistól. A maturi nem tartott velük.

- Néha sajnálom, hogy mindig tovább kell mennem, de – ó, jaj! Ó, jaj! – ez a maturik természete. Hellunyat nekem túl messze van, így inkább ellátogatok a ködtutajosokhoz, a Bömbölő Vizekhez, a Dübörgő-folyó alsó folyásához!

- A ködtutajosokat? – Alarik elsápadt. – Mi dolgod azokkal a szörnyű lényekkel?

- Nem érek rá, nem érek rá! – vágta rá sietve a maturi. – Gyorsan, gyorsan el kell indulnom!

És még mielőtt az apród körülnézhetett volna, a helyváltó eltűnt az Álomerdő fái között.

- Ideje indulnunk! – szólt Paravain az apródjának.

Még egyszer intettek az álomszövőknek, majd megsarkantyúzták a lovaikat, és maguk mögött hagyták az álomszövők faluját.

Egy ideig némán lovagoltak, majd Alarik megszólalt.

- Akkor most mi lesz Laurával?

- Sajnos fölöslegesen jöttünk el idáig, mivel csak Szent Iván éjszakája után kapná meg az új Világló-nemzedék üzenetét! Az pedig már késő. – felelt Paravain sápadtan.

Mindketten elhallgattak. Csámcsi sípolt még egyet, jelezve, hogy ő is itt van, és sajnálja a földi lányt.

Alarik megsimogatta a hasát.

Remélem, eljut az üzenetem Nialához, és nem téveszt célt!