Marius nem először járt Sárkányvölgyben. Amióta Annának udvarolt szinte minden hétvégéjét itt töltötte. Valószínűleg jobban érezte magát ebben a környezetben, mint otthon.

Az elmúlt hetekben sok mindent megtudott Anna Luziusról. Megtudta, hogy édesanyja még akkor meghalt, amikor ő született, apja pedig tizennégy évvel később. Így Anna most a nagynénjével élt együtt a kis sárkányvölgyi házban.

Marius most a szokottnál is idegesebb volt: élete egy fordulóponthoz érkezett. Ma kiderül, hogy a további élete boldog lesz-e vagy nem.

A fiú odalépett az ajtóhoz és kopogott. Ahogy az már lenni szokott, nem anna nyitott ajtót, hanem nagynénje, Eva.

-Áh, te vagy az, Marius! Gyere csak be. – A nő kedvelte a fiút és kicsit sem bánta, hogy Annának ilyen udvarlója van. – Annát a szobájában találod. Örülni fog neked.

Mariust nem kellett vezetni, már csukott szemmel is ismerte az utat szerelme szobájához. Az ajtó csukva volt, ő udvariasan bekopogott.

-Gyere csak be, úgyis tudom, hogy te vagy az! – hallatszott egy vidám hang. Marius már mosolyogva nyitotta ki az ajtót.

-Szia. Látom jó kedved van. – lépett oda a szőke lányhoz. Egy puszit nyomott az arcára.

-Igen. Nagyon jó kedvem van. – végignézett a fiún. – Miért nem raktad le a kabátodat lenn? – nézett furcsán. Marius nem válaszolt, csak elpirult.

-Végül is teljesen mindegy. – vonta meg a vállát Anna. Szünet állt be a beszélgetésben. Majd Marius és Anna egymásra néztek és szinte egyszerre szólaltak meg:

-Mondanom kell neked valamit. – majd egyszerre elnevették magukat.

-Mondd előbb te! – szólt rögtön Marius.

-Nem…akkor kezdd te!

-Hölgyeké az elsőbbség.

-De én örülnék ha te kezdenéd.

-Na jó. – egyezett bele végül Marius. – Gyere közelebb. – nyújtotta a kezét Anna felé. A lány megfogta, a fiú pedig odahúzta magához, majd az ágyra mutatott. – Üljünk le. Azt hiszem ezt így szokták…vagyis még sose csináltam. – Marius újra elpirult. Belenyúlt a kabátja zsebébe és egy kis dobozkát vett elő, de sikerült úgy elrejtenie, hogy Anna ne lásson meg belőle semmit.

-Szóval…ez számomra egy nagyon fontos dolog. És tudom, hogy neked még hátra van egy éved az egyetemből, mégis…azt szeretném megkérdezni…hogy…

Anna várakozva nézett Mariusra, de sejtette mi lesz a kérdés.

-Hozzám jössz feleségül?

Anna elmosolyodott.

-Kedves Marius Leander…- kezdte. – tudom, hogy mennyire szeretsz engem. Épp ezért a válaszom…természetesen…igen. – ölelte meg a fiút.

-Komolyan? – Marius nem hitte volna, hogy egy lánykérés ennyire könnyen megy.

-Persze! – majd megcsókolta Mariust. A fiú gyorsan felhúzta a gyűrűt a lány kezére.

-Te is akartál mondani valamit…

-Igen. – majd elkomolyodott. – Ez még nem teljesen biztos, de én érzem…

-Mit?

-Lehet, hogy gyerekünk lesz.

-Micsoda?

-Igen, lehet hogy babát várok, Marius.

-Apa leszek?

-Még nem biztos…

-Voltál már orvosnál?

-Még nem. Előbb neked akartam megmondani. És jó lenne, ha ott lennél velem.

-Persze, hogy ott leszek… - majd elgondolkodott. – Apa leszek?

Anna rámosolygott Mariusra.

-Igen…remélem.

-De mi lesz az egyetemmel?

-Az most nem lényeges. Neked megvan a diplomád…

-Igen, és lehet, hogy megkapom az állást Ravensteinben…

-Akkor minden rendben, nem?

-Igen…vagyis…nem.

Anna meglepődve nézett Mariusra.

-Mi a baj?

-A családom…eddig húztam. Féltettelek. Nem akarom, hogy apám piszkáljon. És tudod…az eljegyzésről sem tudnak még semmit. És ez a gyerekdolog…

-Ne aggódj emiatt. Hidd el, nem zavar, ha a családod „piszkál” – hogy téged idézzelek. Nekem az a legfontosabb, hogy te szeress engem.

Marius elmosolyodott.

-Viszont ezen a bemutatáson illene minél hamarabb túlesni…

-Igen. Holnap elviszlek és megmutatom, milyen ragyogó feleségem lesz.

Anna odabújt Mariushoz, a fiú átölelte a lányt.

Marius ránézett a fiára.

-Most jön a nehezebb rész…

-Kérlek, azért folytasd!

-Folytatom. – bólintott. Összeszedte a gondolatait és mesélte tovább az igaz történetet.

A következő nap Anna és Marius szorongva ültek a Leander család házában. Szembe velük ott volt Jürgen, Marius apja, Erika, a mostohaanya és Mark, a Marius öccse. Persze mind hallottak már Annáról, de most látták először teljes valójában. Jürgen épp a szokásos „ismerkedési módszerét” alkalmazta: vagyis faggatta a lányt.

-Hol laksz? – kérdezte immár a sokadik kérdést ezen a napon. Marius türelmetlenül szorította Anna kezét, a lány viszont kedvesen mosolyogva tűrte a „kihallgatást”.

-Sárkányvölgyben. Egy kis faluban…

-Igen hallottam már róla. – vágott a lány szavába Jürgen. Anna csak bólintott.

-Mivel foglalkozik az édesapád?

Anna Mariusra nézett.

-Édesapám meghalt…amikor tizennégy éves voltam.

-Sajnálom. – mondta, bár a hangjában semmi részvét nem volt. – És édesanyád?

Anna most már elpirult, pedig idáig, egészen jól bírta a kérdéseket.

-Ő még apám előtt meghalt. Amikor én születtem.

-Akkor most egyedül élsz? – vonta fel szemöldökét Marius apja.

-Nem. Apám húga nevelt fel.

-Értem. – morogta a férfi, de inkább csak magának.

-Apa…nem kellene…? – próbálkozott Marius.

-Csend legyen. – szólt rá a fiára. – Azt hiszem jogom van megismerni a jövendőbeli feleségedet.

Marius nem válaszolt, csak még jobban szorította Anna kezét.

-Ha jól tudom, még egyetemre jársz.

-Igen.

-És abba akarod hagyni a házasság miatt?

-Nem. Csak halasztok egy évet, mert… - Anna újra ránézett Mariusra. Szemében egy kérdés bujkált: Elmondtad nekik? Marius megrázta a fejét. Dehogy mondta el…épp elég nekik ez a házasság is.

-Szóval halasztasz…

A kérdezgetés már több, mint egy órája tartott, amikor Jürgen felállt.

-Marius! Négyszemközt szeretnék beszélni veled.

A fiú felállt és követte apját. Közben egy bíztató mosoly küldött Anna felé. Mariust nem érdekelte mit fog mondani apja, nem kell senki engedélye ahhoz, hogy feleségül vegye a szerelmét. Apja a dolgozószobájába ment, Marius követte. A szobában szembefordult a fiával és bevezetés nélkül megkérdezte:

-Miért akarsz elvenni egy árva lányt, akit kevesebb, mint egy éve ismersz?

-Mert szeretem.

-Ez nem elég indok. Ha szeretitek egymást, akkor tudnátok várni. Miért most?

-Ennek nincs semmi oka. Úgy éreztem itt az idő.

-Marius! Tudom, hogy van más oka is!

Marius mérgesen nézett az apjára.

-Tényleg nincs más oka… - rázta a fejét. El kell mondanom neki…Tudnia kell... – Ha igazán okot akarsz találni, akkor tudok mondani egyet. De ne hidd, hogy emiatt akarom feleségül venni Annát.

-Mondjad! – sürgette a fiát.

-Anna terhes. Gyerekünk lesz.

Jürgen egy pillanatra meglepődött, de aztán rögtön válaszolt is:

-Túl fiatalok vagytok ehhez…

-Nem ezt mondtad, amikor Mark lett apa… Nála nem számított, hogy hány éves.

-Most nem Markról van szó! – csattant fel.

-Lehet, hogy nem, de akkor sem felejtsd el, hogy ő akkor csak húsz éves volt. Én három évvel idősebb vagyok nála. Miért lennék fiatal a gyerekneveléshez?

-Még munkád sincs. Ne várd, hogy én tartsalak el!

-Nem várom el… és el fogom tudni tartani a családomat.

-Miből? Erre a kérdésre válaszolj!

-Tanítani fogok.

-Hol?

-Ravensteinben.

Jürgen minden válaszra számított, csak erre nem. Soha nem gondolta volna, hogy Marius még vissza tud menni arra helyre, ahol az édesanyja meghalt.

-Ki vett rá erre?

-Senki. Én döntöttem így. Vagy elfogadod vagy nem. Engem nem érdekel. Nem azért  jöttem ide, hogy engedélyt kérjek tőled vagy bárki mástól a családból. Azért jöttem ide, hogy ne lepjen meg titeket a meghívó. Mert igen…amilyen hülye vagyok meghívlak titeket. Nem tudom miért…talán azért, hogy életemet egyik legszebb napját elrontsátok… - Marius nem várt válaszra. Kiment a szobából, egyedül hagyva apját. A nappaliban néma csönd volt. Senki sem beszélgetett, mindenki arra várt, hogy a két férfi visszajöjjön. Marius be sem ment a szobába.

-Anna! Mehetünk?

-Igen. – szólt halkan a lány és felállt. – Köszönünk szépen mindent. – mondta még udvariasan és kijött ő is a szobából. – Mi történt? – nézett aggódva Mariusra.

-Majd elmondom, de most menjünk innen.

-Ezután visszamentünk Sárkányvölgybe és az esküvőig ott laktunk. Eva nagyon kedves volt, mindenben támogatott minket. Ő találta meg a hohenstadti házat is. Az esküvőre csak Mark jött el, ő is csak azért, hogy valaki képviselje a családot.

Marius felállt az ágyról.

-Ennyi. Tudod, miután megmondtam apámnak, hogy mit érzek megkönnyebbültem. Szörnyű érzés volt, mégis jobban éreztem magam utána. Persze az lett a vége, hogy apám nem beszélt velem az elkövetkező pár évben. Legközelebb Anna temetésén láttam, utána meg most. Épp ezért nem is értettem, miért hívott el minket ide. De most már tudom. Végig azt akarta, hogy Laura itt maradjon. Csak azt nem tudom miért. Én holnap hazamegyek. – nézett a fiára. – Ha akartok velem jöttök, ha nem akkor bármikor szólhattok és én eljövök értetek.

-Én biztos, hogy megyek. – határozta el Lukas. – Nem bírok egy ilyen férfival egy házban maradni.

-Lukas! Ne felejtsd el, hogy ő a nagyapád. Ne legyél tiszteletlen vele!

-De amit csinált veled és a mamával…

-Az a mi gondunk. Ezzel neked nem kell törődnöd.

A szoba ajtaja kinyitódott és Laura lépett be rajta.

-Még mindig itt vagytok? – morogta és fordult is, hogy kimenjen.

-Várj. – szólt utána az apja. – Én megyek is. Lukasra pedig ne legyél mérges azért, mert velem beszél. – mondta, aztán kiment a szobából.

Lukas Laurára nézett.

-Te annyira hülye vagy! – kiáltott rá. – Nem veszed észre, hogy a papa nem akar semmi rosszat.

-Nem akar rosszat? Lukas! Akkor te vagy a vak, ha ezt hiszed. Nem látod, hogy csak szét akar választani minket Philippel?

-Nem. A nagypapa akar szétválasztani titeket. Téged és a papát! Egyébként, csak hogy tudd, holnap elmegyünk… ha akarsz jöhetsz velünk vagy maradhatsz.

-Nem megyek. Most bebizonyítom, hogy nem lehet minket elválasztani Philippel.

Lukas mérgesen megrázta a fejét és kiment a szobából.