Chris remekül érezte magát az első napokban. A félnapos lovaglás után megérkeztek a Fény Őrzőjének otthonába, Hellunyatba. Úgy tűnt, Elysiont nem lepte meg, hogy a lány Aventerrán látja. Első pillantásra Chris félelmet pillantott meg a férfi szemében, aztán Elysion elmosolyodott és vidáman vezette körbe a lányt a várban. Chris röpke fél óra alatt megismerhette azokat az embereket, akikről Laura történeteiben mesélt: Paravain lovagot, Alienort és még sok más embert. Legjobban a szőke hajú fiatal fiúnál lepődött meg:

-Alarik? Te vagy Alarik? Te nem haltál meg?

A fiú próbálta elrejteni mosolyát, de nehezen ment.

-Nem. De majdnem. – rázta a fejét. – A sárkány nem evett meg, csak elkapott.

-Hogy fog örülni Laura… - mondta nevetve Chris a fiúnak.

A következő napokban a lány beleszokott a vár életébe, segített a munkákban, együtt gyakorolt a lovagjelölt apródokkal. Ahogy teltek a napok, a lány egyre jobban összebarátkozott Alarikkal és Alienorral. A két gyerek sokat mesélt és segített neki.

Egyik nap Chris és Alarik éppen „különórát” vettek vívásból – egymás ellen harcoltak. Az edzés közepén egy másik apród futott végig az udvaron a katonák szállása felé. A két gyerek még hallotta, ahogy bekiált az ajtón.

-Riadó van! Mindenki jelenjen meg az udvaron. Paravain lovag parancsa!

Chris és Alarik összenéztek. Mi történhetett? A kérdés mindenkinek a fejében felötlött. Vajon ki támadhatja meg Hellunyatot? Alig kaptak észbe, máris ott gyülekeztek körülöttük a Fehér Lovagok. Paravain lassan lépkedett az udvaron keresztül.

-Ez a Gerin, már megint túlzásba vitte. Nem támad minket senki…legalábbis nem hiszem, hogy Borboron három katonával akarná megtámadni a várat. Igen… - szólt látva a katonák meglepett arcát. – Három Fekete Lovag közeledik és egy lovast üldöznek. – Majd rámutatott három lovagra. – Ti velem jöttök, a többiek azért maradjanak őrségben, hátha segíteni kell nekünk. Mi elmegyünk és segítünk annak a lovasnak.

Miután befejezte, elindult az istálló felé, a kiválasztott három férfi követte. Alarik a fejével intett Chrisnek és felvezette a lányt a várfal egyik részére, ahol tökéletes kilátás nyílt az előttük elterülő térségre. Látták, ahogy a négy lovas kilovagol a kapun. Chris elnézett a távolban lévő erdő felé. Ott már látszott a másik négy lovas alakja. Az első alig néhány méterrel volt a többi előtt, és látszott, hogy erős vágtára ösztökéli a lovát. Néhány perc alatt összetalálkozott a két csapat. Nem volt nagy harc, a Fekete Lovagok hamar visszavonultak. Paravain és a többiek közre fogták a lovast és úgy kísérték a vár felé. Pár perc múlva már a várfalon belül, biztonságban érezhették magukat. Leszálltak a lóról és addigra már ott tolongtak körülöttük a kíváncsiak. Paravain egy mérges pillantással és néhány szóval elkergette őket onnan, majd az ismeretlen lovast a vár felé terelte. Chris végignézett a fiún: magas volt, barna hajú és körülbelül velük egyidős.

-Ki lehet ez? – nézett rá Alarikra a lány. A fiú nem válaszolt, csak megrázta a fejét. – És miért üldözhették ezek a lovagok?

Alarik sem tudta a válaszokat, ezért Paravain után eredt. Chris pedig a fiú után.

-Alarik! Hova mész? – majd kicsivel később Chris szemrehányó hangon folytatta: - Alarik! Nem illik hallgatózni.

-Tudom, de most psssszt.

Chris rosszallóan csóválta a fejét, de ott maradt. Néhány pillanattal később kinyílt az ajtó. Morwena mosolyogva nézett a két gyerekre.

-Ha ennyire kíváncsiak vagytok, akkor inkább gyertek be.

Alarik és Chris vörös arccal léptek be az ajtón. Az ismeretlen fiú egy asztalnál ült és éppen egy szelet kenyeret tartott a kezében. Hamar befejezte az evést, majd megszólalt:

-Köszönöm, hogy megmentettetek. Nem is tudom mi lett volna…

-Ezen már nem érdemes gondolkodni. – szólt Paravain. – Annak örülj, hogy itt vagy épségben. – majd elhallgatott, Morwenára nézett. A nő segítette ki.

-Tulajdonképpen ki vagy te?

-Eudo vagyok. A Hóhegység lábánál születtem. A szüleim korán meghaltak. Egy kedves öregember nevelt fel, aztán mikor ő is meghalt elkezdtem bejárni Aventerrát.

-Miért üldöztek ezek a lovasok? – kérdezte Chris.

-Nem tudom. Tényleg fogalmam sincs. – válaszolta a kérdő pillantásokra.

-Pihenj csak. Biztos elfáradtál. – mondta kedvesen Morwena. – Ha bármire szükséged lenne, nyugodtan szólj. – megfordult, majd kiment a szobából. Chris közben odalépett az asztalhoz, ahol a fiú ült.

-Mesélj valamit a hazádról. – ült le egy székre a lány.

-Mit mesélhetnék? Biztos hallottál már róla… - mosolyogott Eudo.

-Nem hallottam róla…a Földről jöttem. – majd a fiú csodálkozó tekintete miatt folytatta. – Vagyis az Embercsillagról…ahogy itt ti nevezitek a bolygót. Szóval még semmit sem hallottam az otthonodról kedves… - várakozva nézett a fiúra.

-Eudo. Eudonak hívnak. – segítette ki Christ.

-Eudo. – bólintott a lány. – Bocsáss meg, de… a nevek sohasem voltak az erősségeim. Furcsa neved van.

-Tényleg furcsa. – szólalt meg kissé rekedten Alarik is, miközben odalépett ő is az asztalhoz. – A Hóhegységből pedig egyenesen érdekes.

-Ha engem kérdeznétek, azt mondanám, hogy valami meleg helyről jöttél. – folytatta Chris. – De gondolom a Hóhegységben hó is van.

Eudo rámosolygott a lányra, Alarikra viszont mérges pillantásokat vetett.

-Igen, tényleg furcsa név. Anyám viszont a tenger partján élt…ott pedig meleg van.

-Nem azt mondat, hogy a szüleid meghaltak, amikor kicsi voltál? – kérdezte rögtön Alarik.

-De…de annyi idejük még volt, hogy meséljenek nekem. – hirtelen felállt. – Nem tudom, miért vagy ilyen bizalmatlan velem? – mérgesen elfordult az asztaltól, majd kirohant a teremből.

-Mire volt ez jó Alarik? – fordult Chris a szőke fiúhoz.

-Nem tudom… Valami nem tetszik ebben a fiúban. Valami furcsa…

-A neve! Azonkívül semmi. Rossz helyre keveredett és elkezdték üldözni.

-Na látod ez érdekes. A Fekete Lovagok sosem támadnak meg senkit ok nélkül. Mindig van okuk.

-Alarik, te komolyan ennyire naiv vagy?

-Nem úgy értettem. Ha nincs semmi dolguk, akkor Borboron várában időznek. Csak ha valami gaztettre készülnek, akkor hagyják el a várat. Tehát, valószínűleg kis barátunk látott valamit, amit nem kellett volna. Ha viszont látott valamit, akkor elmondhatná nekünk… végül is mi harcolunk Borboron és a katonái ellen.

-Ezeket csak bebeszéled magadnak. Nincs rá semmi bizonyítékod.

Alarik elhallgatott egy kicsit, majd egy másik „fegyvert” vetett be a lány megnyerésére.

-Tetszik neked, ugye?

-Ki? – vágta rá Chris rögtön, de közben halványan elpirult.

-Ki? Hát Eudo…

-Dehogy tetszik.

-Kérlek, ne hazudj nekem. Látszik rajtad, hogy tetszik.

-De én mást szeretek! Haldor…

-Lehet, hogy őt szereted, de ne mondd azt, hogy nem tetszik Eudo.

Chris elhallgatott egy kicsit.

-Na jó… talán egy kicsit.

-Tudtam! Tetszik neked és nem akarsz rosszat gondolni róla.

-Ig… mi? Jajj, Alarik, miért mondasz ilyeneket?

-Én csak az igazságot mondom.

-Az most teljesen mindegy. Elegem van ebből…én most elmegyek és megpróbálom kiengesztelni azt a szegény Eudot.

Felállt és az ajtóhoz ment. Mikor odaért Alarik még utána kiáltott:

-Látod? Már megint hozzá mész!

-Nem akarok semmit tőle, érted? – kiáltotta vissza Chris, majd eltűnt az ajtóból.

Alarik felállt a székről, amin eddig ült. Az ablakhoz sétált és kinézett az udvarra. Ott lenn katonák gyakorlatoztak, asszonyok dolgoztak, gyerekek játszottak. Mindezt Alarik nem fogta fel, gondolatai máshol jártak. Elhatározta, hogy tervével előáll Paravain előtt is. Valószínűleg ő sem fog hinni neki, de legalább a gyanakvás magjait elássa. Ha pedig hisz neki…akkor az kész csoda lesz.