Ranek kitartóan lovagolt hazája felé. Tudta, hogy Irodan vár rá és a fiúnak szüksége van rá. De mégis gondolatai Salina felé kalandoztak el. Aggódott a lányért. Nem csak a hideg és udvariatlan tengeri nép lakott abban a várban, ahol a lány volt. Ott tartózkodott Borboron is. Az ember – ha lehet annak nevezni -, akitől egész Aventerra félt. Salina nincs biztonságban ott. Minél előbb el kell őt is hozni onnan. De most a királyság a legfontosabb.

Ranek nem is figyelt az útra. Tudta, hogy lova mindig hazatalál. Csak akkor nézett fel, mikor a ló indokolatlanul megállt. A fiú felkapta a fejét és körülnézett. Öt íjász szegezte rá a nyilát és mögöttük még jó páran álltak, arra várva, hogy támadjanak, ha ellenállásba ütköznének.

-Szállj le a lovadról! – lépett előre kivont karddal egy ember.

Ranek teljesítette a kérését, jól tudta, hogy a támadók túlerőben vannak.

-Ranek? Te vagy az? – kérdezte meglepetten az előbbi férfi.

-Igen… - válaszolt a fiú, majd jobban megnézte a „támadóját”. – Giro! Mit keresel te itt? És mi ez a ruha? – nézett végig Giro szakadt ruháján. – És miért akartatok megtámadni? – körbenézett a többieken és felfedezett még néhány ismerős arcot.

-Hosszú történet… elmeséljük neked – gyorsan körülnézett. – majd ha biztonságos helyen leszünk. Itt bárki megláthat minket.

-Mi történt itt? – szólt miközben követte lovával együtt a furcsa társaságot. – Miért bujkáltok? Mert, ugye, az csináljátok?

-Igen. – bólintott Giro. – Bujkálunk a király miatt. – hangja tele volt megvetéssel.

-Irodan ennyire rossz király? – kérdezte rögtön Ranek.

-Irodan? Dehogyis. – nevetett a férfi. – Nem…Irodan nagyon jó király…lett volna. Ha nem kerül idő előtt a börtönbe.

-Irodan börtönben van? Akkor…

-Igen. – szakította félbe Giro. – Ki kell szabadítani. Csak az nem olyan egyszerű. Elég jól őrzik.

Ranek körülnézett.

-Elegen vagyunk, nem?

-Nem. Vagyis nem vagyok benne biztos. És nem kockáztatom az emberek életét. – megrázta a fejét. – Ranek. Kevesen vagyunk képzett katonák. A legtöbben szegény parasztemberek, akik a magas adók elől menekültek el a falvakból. Akik velünk vannak, készek a vérüket adni az igazi királyért, de feleslegesen nem kell életeket feláldozni.

-Ezt megértem, de ki tudja mit csinálnak Irodannel.

-Nem mernek sok mindent csinálni vele. A legtöbb ember tudja, hogy Irodan az igazi király. Legalábbis én így gondolom.

-De akkor most ki a király?

-Gondolom ismerted a főtanácsadót…

-Persze. Ugye nem ő lett a király?

-Hivatalosan nem. Most csak helytartó, de amint összeházasodik a királynővel.

-Micsoda?

-Igen. Elveszi a királynőt és így ő lesz a király.

-Nem igaz…ez nem lehet igaz.

-Sajnos ez az igazság. – szólt, majd hangosan felsóhajtott. – Megjöttünk. – Ranek is felnézett egy sziklafal tövében állt egy kis romos ház.

-Itt laktok most?

-Igen. De amint meglátod belülről, nem így fogsz gondolkodni. – mondta, miközben az ajtó nyikorogva kinyílt. Giro és Ranek egyszerre léptek be. A kis ház egy szobából állt, ahol egy asztal és néhány szék állt. Giro intett a fiúnak, hogy menjen tovább. Ranek, ahogy jobban megnézte a másik oldalt, rájött, hogy a háznak nincsen hátsó fala: hozzá volt építve a sziklafalhoz, amiben egy barlang volt. Ahogy egyre beljebb haladtak Ranek rájött, hogy ez nem egyszerű barlang, hanem inkább egy barlangrendszer. Az első teremből több kis folyosó nyílt, onnan pedig nagyon üregek. Ezekből a lyukakból hangok szűrődtek ki. Egyszer Ranek gyereksírást hallott, majd asszonyok nevetését. Giro ment elöl az utat mutatva, mögötte Ranek baktatott, és elámult a barátai szálláshelyén.

-Ezt ti csináltátok? – kérdezte.

-Részben. Részben pedig a természet.

-Nagyon jó lett.

-Köszönjük. Gyere, megmutatom hol fogsz aludni. Feltéve, ha szeretnél itt maradni. Te bármikor szabadon elmehetsz vagy idejöhetsz, ha segítségre van szükséged. – mosolyogott a fiúra.

-Köszönöm. Hosszú út áll mögöttem. Jólesne egy pihenés.

-Akkor gyere. – elvezette a fiút egy külső terembe, ahol több takaró feküdt szétszórva a földön és gyertyák hevertek itt-ott. Giro meggyújtotta egy gyertyát a kezében égő fáklyával. – Itt nyugodtan aludhatsz. – majd megfordult és otthagyta a fiút. Ranek megfogott egy takarót és lefeküdt az egyik sarokba. Az utóbbi napokban nem aludhatott rendesen. Nem volt kellemes fák gyökerein, a szabad ég alatt pihenni. A fiú nehezen tudott elaludni. Megrémisztette a hír, amit ezen a napon megtudott. Féltette Irodant, féltette a többi embert és féltette magát is. Mindenki tudta, hogy ő jóban van Irodannel. Szerencsére nem jutott el a várig. Ha odament volna, biztos, hogy elkapták volna és nem tudna segíteni Irodannek. Addig a fiú kiszabadításán járt az esze, amíg el nem nyomta az álom.