Ranek élvezte a bujdosók életét. Szabad volt, mint a madár, egész nap azt csinált, amit akart. Gyakran ellovagolt a közeli rétekre, erdőkbe. Kevés esélye volt annak, hogy bárki meglássa. Messze voltak a fővárostól, így katonák, nemes emberek ritkán jártak ezen a vidéken. Ranek megállapította, hogy Giro remek búvóhelyet talált az emberek számára. Egyik ilyen útja után a bujdosók vezetője ijedt arccal várta.

-Baj van, Ranek!

A fiú nem szólt semmit, csak gyorsan leugrott a lóról. Mivel Ranek nem válaszolt, Giro folytatta:

-Irodant két nap múlva fel akarják akasztani.

Ranek leejtette a nyerget, amit a kezében tartott.

-Micsoda? Meg kell mentenünk!

-Megmentjük. – bólintott Giro. – Meg akartunk várni téged. Most azonnal indulunk. – Hirtelen megfordult és a barlang ajtajában álló két lányhoz szólt:

-Azela! Meona! Készítsétek össze az ételt és az italt, amit magunkkal viszünk.

A lányok bólintottak és visszasiettek a barlangba. Ranek szótlanul nézett utánuk és azon járt az esze, hogyan szabadíthatják meg barátját a hóhér karmai közül. Közben Giro további parancsokat osztogatott.

-Tholomis, te a lányokkal maradsz! Yarell, és Tuffo Ranekkel és velem maradnak. A többiek a városon kívül lesznek, és ha segíteni kell, akkor jönnek csak utánunk. Tízen itt maradnak és vigyáznak a gyerekekre és a barlangra. – Gyorsan kijelölte ezeket az embereket: öt férfit és öt nőt. Közben egy kisfiú, aki nem lehetett több tíz évesnél, előrelépett.

-Én is szeretnék harcolni!

-Liipa! Majd akkor harcolhatsz velünk, ha már meg tudod tartani a kardodat egyenesen.

-Most is megy. – feleselt a fiú, majd megpróbálta bemutatni. Nem sikerült neki, ezért szomorúan hajtotta le a fejét, amikor többen elkezdtek nevetni. Ranek odalépett hozzá és letérdelt a fiú elé.

-Liipa! Őrizd a barlangot! Ez sokkal fontosabb feladat, mint amit mi teszünk. Gondolj bele, mi lenne velünk, ha nem lenne otthonunk, ahova visszatérhetnénk. Te vagy minden reményünk, Liipa!

A kisfiú bátor mosollyal nézett a nagyfiúra. Ranek megveregette Liipa vállát, majd felállt.

-Mehetünk?

Senki nem szólt, többen egyszerűen bólintottak. Ranek és Giro megfogták lovaik kantárját és így vezették az állatokat. Több családnak nem volt lova, amit magával hozhatott volna a száműzetésbe, így kénytelenek voltak gyalog menni Tirlos felé.

-Ha minden jól megy, holnapra Tirlosba érünk. Lesz egy napunk, hogy kipihenjük magunkat.

-Kérdezhetek valamit, Giro?

-Nyugodtan. – mosolygott bátorítóan Ranekre a férfi.

-Miért engeded, hogy segítsek kiszabadítani Irodant?

-Felesleges lenne ellenkeznem veled. Tudom, hogy minden megtennél a barátodért. És tudom, ha nem engedtem volna azt, hogy velünk gyere akkor jöttél volna magadtól.

-Ez igaz. Mégis…ha észrevesznek, akkor…

-Akkor sincs semmi. Irodan barátja voltál és vagy még most is. Valószínűleg a várban tudják, hogy te vagy az egyik, aki megpróbálja kiszabadítani a királyt.

-Királyt…furcsa, hogy így beszéltek róla. Irodan sose lesz az én szememben komoly király. – Egy pillanatra elhallgatott. – Ez csúnyán hangzott. Ha ezt valaki meghallotta volna, biztosan felségárulással vagy felségsértéssel vádolna. – elmosolyodott.

-Valószínű, de itt mindannyian tudjuk, hogy nem vagy áruló és tudjuk, hogy sohasem sértenéd meg a királyunkat.

-Soha. – rázta a fejét Ranek. – Mégis…ő a barátom. És nem hagyhatom, hogy egy mogorva uralkodó váljon belőle, akinek csak a háborúkon és az adókon jár az esze.

Giro nem válaszolt Raneknek, csak mosolygott.

Este a tábortűz körül vidám hangulat volt. A legtöbben biztosak voltak a győzelemben, így már elkönyvelték magukban, hogy az igazi király az ő oldalukon fog harcolni. Boldogan énekeltek, táncoltak a tűz körül. Ranek is együtt mulatott a társasággal, próbált megfeledkezni az elkövetkező kalandokról. Hirtelen egy vidám lány jelent meg mellette és leült a fiú mellé a fűbe.

-Kérlek, mesélj a nemesi életről!

-Én?

-Miért látsz te itt még valakit, aki tudna erről mesélni? – nézett körül a lány.

Ranek egy pillanatra elgondolkodott, majd belepillantott a lány barna szemébe. Érdeklődés csillant benne, majd a fiú elmosolyodott.

-Te vagy Meona, ugye?

A lány bólintott.

-Kérlek, mesélj valamit. Én a földeken nőttem fel és még csak a közelébe sem kerültem a palotának. Te biztos többet tudsz.

-Hát jó. – mondta végül Ranek. – De tudnod kell, hogy én sem vagyok nemes. Én csak olyan szerencsés vagyok, hogy a király legkedvesebb katonájának a fia lehetek. Illetve jóban vagyok Irodannel. Én is csak tőle hallottam a bálokról. Mindig azt mesélte, hogy szörnyen unalmasak. Sosem hittem neki.

-Mégis, hogy zajlik egy ilyen bál?

-Táncolnak, esznek, isznak, nevetnek. Nem tudom. De valahogy így. – Ranek hirtelen elnevette magát.

-Mi olyan vicces? – kérdezte Meona.

-Eszembe jutott, hogy kiskoromban – tizenkét éves lehettem – egyszer meg akartam lesni a bált. Odaosontam az egyik ajtóhoz, óvatosan kinyitottam… - Ranek kis szünetet tartott, hogy felcsigázza hallgatója érdeklődését.

-Mondd már, hogy mit láttál! – kiáltott fel Meona.

-Egy nagy… - Ranek alig bírta visszatartani a nevetését. – Bocsáss meg…egy nagy feneket. – Meona is elnevette magát.

-Komolyan?

-A legkomolyabban. – mondta, bár nevetése nem igazán keltette komolyságának látszatát. – Pont ott állt egy vén nő, az undorító lila ruhájában és éppen akkor fordult a tánctér felé, így én már csak a hátsó felét pillanthattam meg.

Ranek nevetve eldőlt a fűben és felnézett az égre.

-Azóta elment a kedvem a leskelődéstől.

-Elhiszem. – feküdt mellé Meona is. – Milyen volt a királyi udvarban felnőni.

-Érdekes. Engem is kioktattak minden olyan dologra, amire egy nemesnek szüksége van, mégsem kell használnom. Mióta felnőttem, azóta többször is voltam már követ. Vagyis követek segédje, mert ugye ahhoz még fiatal vagyok, hogy igazi követ legyek. De már több országban voltam, és több uralkodóval is találkoztam.

-Olyan szerencsés vagy Ranek!

-Ne hidd, hogy olyan szerencsés vagyok. Többször harcoltam már háborúkban, embereket kellet ölnöm. Erre sohasem vágytam. Apám tanításai viszont jól jöttek, ha védekezni vagy támadni kellett. Apám tanított meg mindenre, amit most tudok. Neki köszönhetem, hogy még élek.

-Hol van most az apád?

-Meghalt. Egy harcban. – Ranek elmesélte a lánynak a támadást, amit a Gördülő Kövek Tengerének királya indított az ország ellen. Elmondta, hogy őt küldték Irodan herceg megkeresésére, majd elkapta az ellenség. Ott azt gondolták róla, hogy kém, ezért meg akarták ölni, de az utolsó pillanatban Pant, Ranek apja megmentette őt, bár ezzel kirobbantott egy harcot. A fiú apja ebben a harcban halt meg.

-Ez nagyon szomorú. Sajnálom, hogy megkérdeztem.

-Ne sajnáld. Nekem is jó volt valakinek elmondani. És köszönöm, hogy neked mondhattam el.

Ranek felült és körülnézett. Többen aludtak már, mások éppen lefekvéshez készülődtek.

-Késő van. Ideje aludni. Holnap korán indulunk tovább.

Meona bólintott és otthagyta a fiút.

Másnap reggel újra összeállt a menet, de most már Meona is csatlakozott Ranekhez és Girohoz a sor elején. A fiatal fiú végigmesélte az utat, így Ranek és Meona számára gyorsan eltelt az a pár óra, míg elérték Tirlost.

Giro végignézett a társaságon.

-Ma este itt maradunk együtt, holnap reggel pedig elindulunk, hogy meghiúsítsuk a kivégzést. Thomolis, menj be a városba és tudd meg, mikor lesz az akasztás.

A fiú bólintott, majd elfutott a város felé.

-Holnap reggel Tholomis, Azela és Meona a déli kapun át mennek a városba. Mi, Yarell, Tuffo, Ranek és én pedig megkerüljük a várost és az északi kapunál jutunk be. – mondta a haditervet Giro. – Ha bármi baj lenne valamelyikünk értesít benneteket és ti szétszóródva a segítségünkre siettek. Reméljük erre nem kerül sor.

Giro ezután félrehívta azokat az embereket, akik másnap reggel vele tartanak.

-Minden rajtunk múlik. Ha sikerül a királyt felakasztani, akkor senki sem állíthatja meg Fertah rémuralmát. Lányok, nagyon pontosan lőjetek, ne öljetek, csak sebesítsetek. A lényeg az, hogy kiszabadítsuk Irodant. Nekünk pedig gyorsnak kell lennünk. Megpróbálunk minél közelebb állni, hogy rögtön tudjunk cselekedni, ha megkezdődik a felfordulás. Holnap viselkedjetek egyszerűen, ne keltsetek semmiféle feltűnést. Ha bármi baj lenne tőlünk Yarell értesíti a többieket, tőletek pedig – nézett a lányokra – Tholomis fut vissza. Ő a leggyorsabb. Minden világos?

-Igen. – hangzott a válasz.

-Akkor holnap eldől a sorsunk. Most pihenjetek, hosszú volt az út.