Az év utolsó estéjén havazott. Ha valaki kinézett volna az ablakon, akkor mindenütt fehérséget látott volna. De senki nem nézett ki, mivel az egész udvart sötétség borította. Csak egy ablakból szűrődött ki a világosság. Marius Leander és Percy Valiant szótlanul ültek a szobájukban. Mindketten próbálták elfoglalni magukat, bár nem nagyon sikerült. Hol az egyik, hol a másik állt fel és mászkált fel-alá a szobában.

-Mi annyira szerencsétlenek vagyunk! – fakadt ki egyik ilyen alkalommal Marius. Percy csak felnézett a könyvéből, amit éppen olvasott. A szőke férfi hangtalanul felállt, majd az egyik szekrényhez lépett és levett onnan egy üveg bort.

-Miit gondolsz? Miilyen le’et? – megnézte a címkét az üvegen. – 1963-as évjárat. Nem le’et olyan rossz.

Marius csak mosolyogva megcsóválta a fejét, majd elővett két poharat. Percy kiöntötte a vörösbort, majd koccintottak.

-Az Őrzőkre! – mosolygott Percy.

-És az új évre, ami remélhetőleg jobb lesz, mint az előzők! – fűzte hozzá Marius.

-Miiért vagyunk mii szerencsétlenek? – kérdezte végül Percy.

-Mert itt ülünk ahelyett, hogy… tényleg mi mást csinálhatnánk?

-Nem tudom…

Mindketten elgondolkoztak, hogy hol is lehetnének most, de egyiküknek sem jutott eszébe semmi jó.

-Azért megnyugtató, hogy legalább a gyerekeim jól szórakoznak. – szólt Marius végül. – Mindketten valami nagy buliba lehetnek…

Percy elkomorodott.

-Laura biiztos, ’ogy nem jön viissza?

-Nem hiszem. – rázta a fejét Marius. – Nagyon mérges volt rám. És tudod, hogy milyen makacs. Most bizonyítani akar. De hogy minek? – pár pillanatra elhallgatott, majd más témára váltott. – Beszéltél Maryvel? Hogy van az édesapja?

-Sajnos nem jól. Lehet, hogy ő sem jön viissza egy iideiig az szünet után.

-Ez nem jó hír. Kezdenek fogyni az Őrzők Ravensteinből.

-Ez iis a Sötétek műve le’et?

-Nem tudom. Elképzelhető.

A két férfi beszélgetését kopogtatás zavarta meg. Marius és Percy meglepve néztek össze.

-Ki le’et ez ilyenkor? – kérdezte Percy.

-Mindjárt kiderül. – mondta Marius, miközben felállt és az ajtóhoz lépett. Lassan nyitotta ki az ajtót, és mikor meglátta ki a látogató, nem bírt megszólalni. Némán állt és nézett a nőre, aki belépett.

-Szia Marius. – köszönt a látogató.

-Hát ezt nem hiszem el. – morogta Marius köszönés helyett. – Hogy találtál meg?

-Haldor mondta meg. – vonta meg a vállát a nő. Marius nem válaszolt, csak segélykérően nézett Percyre. Ő felállt és a nőhöz lépett.

-Percy Valiant vagyok. – Marius rámosolygott, ami körülbelül annyit jelentett, hogy innentől már folytatja. – Percy a munkatársam és a barátom. Ő – mutatott a nőre. – Ella Brandenburg, aki… - Marius nem tudta mit is mondhatna a nőről. Végül Ella megszólalt:

-Elég régóta ismerjük egymást.

Marius egyre idegesebb lett. Nem szerette volna, ha több kiderül Elláról, mint amennyit ő szeretett volna, pedig a nő hajlamos volt magáról beszélni.

-Azt hiszem, most jobb lesz, ha most lemegyünk a házamba. Ne zavarjuk Percyt. – majd elkezdte kiterelni a nőt a szobából. Percy utolsó kérdő pillantására csak intett egyet.

Marius otthon elővett egy pezsgőt és azzal kínálta meg a vendéget. Tulajdonképpen a férfi nem is tudta, miért táplál ellenséges érzelmeket a nő iránt. Úgy tűnt Ella az évek során megkomolyodott és remek beszélgetőpartner volt. A hangulat egyre jobb lett és az első üveg pezsgő után elkerült egy második is. Marius észre sem vette, hogy Ella egyre közelebb kerül hozzá. Végül a nő már egészen a férfi mellett ült, majd hirtelen megcsókolta. Marius nem ellenkezett, de meglepte a nő hirtelen akciója. Mivel Marius nem tanúsított ellenállást, ezért Ella elkezdte kigombolni a férfi ingét. Marius ekkor valamennyire észhez tért.

-Várj, ne itt. Menjünk inkább… -majd rámosolygott a nőre.

-Jó. – bólintott Ella, majd Marius után indult.

Másnap reggel Marius fájó fejjel ébredt. Először azt hitte, hogy az iskolai szobájában van, de hamar rájött, hogy az éjszakát otthonában töltötte. Lassan kimászott az ágyból, és csak akkor vette észre, hogy teljesen meztelen. Megpróbált visszaemlékezni az előző estére, de a fejfájás ezt nem hagyta. Gyorsan magára húzott egy nadrágot és keresett magának egy inget, majd elindult a konyha felé, ahonnan zajok hallatszottak. A helyiségbe belépve meglátta fiát.

-Jó reggelt, Lukas. – köszönt neki, majd hirtelen megállt.

-Neked nem valami szilveszteri buliban kellene lenned?

-Már vége van. – mondta a fiú. Marius nem tudta nem észrevenni az enyhe gúnyt fia hangjában. Inkább nem szólt semmit, mert nem szerette volna megkockáztatni, hogy összevesszen Lukasszal is. Válasz helyett odalépett a konyhapulthoz és töltött magának egy csésze kávét. Majd leült a konyhaasztalhoz és nézte, ahogy Lukas készíti a szendvicset magának. Amikor a fiú végzett nem ült le apjával szemben.

-Elárulnád, hogy mit keres Ella Brandenburg a nappalinkban? – kérdezte lényegre törően.

-Micsoda? – pattant fel Marius, amivel azt érte el, hogy a fejfájás, ami már kezdett múlni visszatért. Aztán szép lassan elkezdtek az emlékek csordogálni. Szilveszter este…Ella megjelenik…Ellával hazajönnek…aztán a csók…Kezdett összeállni a tegnapi este.

-Öhm…Ella itt aludt tegnap este.

-Értem. Hol aludt?

-Azt hiszem, ez nem tartozik rád. – mondta végül Marius és gyorsan átment a nappaliba. Ott már várta Ella Brandenburg.  Amikor Marius belépett, ő is felállt a kanapéról, amin eddig ült és a férfi elé lépett.

-Sokat fejlődtél, Marius. – súgta a fülébe Ella, miközben megveregette a férfi vállát. Marius úgy állt a nő előtt, mint akit kővé dermesztettek. – Most mennem kell. Holnap kezdődik az iskola. – majd elnevette magát és ott hagyta a nappaliban a döbbent Mariust.