Lukas a délutáni forgalomban épp sárkányvölgy felé tartott. Gyorsan tekerte mountainbike-ját. Egy kicsit megizzadt a melegen sütő nap miatt. Arca kipirult a lejtők miatti erőlködéstől, és a düh miatt.

Már nagyon nem bírta elviselni a nővérét. Sokadszor segített már rajta, megfejtett jó néhány bonyolult rejtvényt, most mégis neki kell lekerekezni Sárkányvölgybe, hogy utánajárjon egy korántsem biztos feltételezésnek. Ráadásul Laura miatt lekésett a Science-fórumos élő beszélgetésről is, mely Stephen Hawkinggal folyt. És természetesen neki nem lehetett nézni, mert Laura rábukkant apjuk régi ékszeres ládájára, amiben az Idő Kereke volt.

Lukas ezen mérgelődött magában, mikor beért Sárkányvölgybe. Már az ottani iskola tanításának is vége volt, a legtöbb diák még négy óra előtt hazaindult.

Lukas lefékezett nagynénje háza előtt. Az épület a városka szélén feküdt, nem messze a várromtól. Öreg parasztház volt. A kertben gyönyörű virágok nőttek, dáliák, szellőrózsák, margaréták és őszirózsák…

- Tavasszal őszirózsák? – gondolkodott hangosan a fiú.

- Lukas! – szólt mögüle egy női hang. – Sokszor nyílik szokatlan időkben.

- Eva!

Megölelték egymást.

- Rég láttalak, fiatalember! Mi szél hozott?

- Gondoltam meglátogatlak, hisz olyan rég találkoztunk! – hazudta.

Igazából egy könyvet keresett, amire még kisebb korából emlékezett. Tudta, hogy abban a könyvben vannak képek a sárkányvölgyi vár egykori egészéről. Az ékszeres dobozban talált rejtvényhez a könyvben bizonyosságot szerezhet. Persze nem akarta megbántani Evát, hisz elég rég látogatták már meg.

- Kerülj beljebb! – invitálta a házba az idős hölgy. – Kérsz egy kis forrócsokoládét?

- Igen, köszönöm! – mosolygott Lukas. – Amíg elkészül, felmehetnék? Megnéznék egy könyvet.

- Persze, menj csak!

Lukas felment az emeletre. Megcélozta a nagyapja szobáját, és benyitott.

Langyos levegő fújt be az ablakon, a hűvös tavaszi időjárás ellenére. A szobában félhomály volt, pedig a függöny félre volt húzva. Lukas odalépett a könyves szekrényhez.

Kivett egy könyvet. Sárkányvölgyi krónikák. Fellapozta.

„ …Sárkányvölgy történetének legsötétebb éveiben a kegyetlen lovag, Reimar von Raventstein kifosztotta, majd porig rombolta várat. E tettek előtt lemészárolta a Sárkányvölgyi grófok családját, és felhalmozott kincseiket mind elvette. A gonosz cselekedetek leggonoszabbika mégis az volt, hogy saját várát pontosan a Sárkányvölgyi mintájára építette fel. A sárkányvölgyiek nem tehettek semmit, akármennyire bántotta is őket ez a cselekedet…”

A szöveg még tovább folytatódott, de Lukasnak ennyi épp elég volt. Amit keresett azt megtalálta. Tehát jól gondolták Laurával, hogy a két vár úgy hasonlítanak kegymásra, mint két tojás.

Végig rossz helyen kerestük a kardot!

Lukas épp behajtani készült a könyvet, mikor észrevett egy képet az egyik oldalon. Pont az a festmény volt, mint a kollégium egyik falán. A kép Silva állt. Alatta kézzel írt szöveg volt látható. Kicsit régiesebb betűkkel:

„Bertrun, a legkisebb leánygyermek.”

- Lukas! Kész a csokoládé!

Lukas visszatette a könyvet a helyére, és lesietett a földszintre.

Leültek a kanapéra, és megitták az italt. Közben jókat beszélgettek, és emlékeket idéztek fel.

Egy jó óra múlva Lukas elköszönt Evától, és visszaindult Ravensteinbe. Útközben azonban meggondolta magát, és elhatározta, hogy felméri a régi várromnál a terepet.

Arra gondolt, hogy ha itt körülbelül beméri a kard darabjainak helyzetét, csak át kell vetíteni Ravenstein várára, és máris megvan a kirakós. És még a Sötétek sem fognak gyanakodni… vagy ha igen, akkor most jól félrevezeti őket.

Elindult hát a festmény hátterében látott fákat keresve.

- Vigyázz!!!

Egy hang zavarta meg. A lehető legrosszabb helyen állt. Észre sem vette, de belesétált a Sárkányvölgyi Íjászszövetség ideiglenes gyakorlóterepére.

Ijedten szalad ki a gyakorló íjászok és céltábláik közül.

Mikor végre biztonságban tudta magát felmérte hová is került.  Egy csapat vele egykorú gyerek felhúzott íjakkal éppen célra tartott. Mindnek 20 méteren belül volt a táblája. Egyetlen lánynak volt csak messzebb, mint a többieké. A lány idősebb volt nála, inkább Laura korabeli.

Kilőtte a nyilat. Szélsebesen süvített a levegőbe, majd egyenesen a céltábla közepébe talált.

Lukasnak tátva maradt a szája. Hallotta, amint az oktató megdicséri a lányt:

- Szép lövés volt, Niala!

- Köszönöm!

- Hol tanultál ezelőtt lőni?

- Sehol, ezen a héten kezdtem.

- Akkor bizonyára a véredben van. De nagyon jó, ügyes!

A lány elpirult a dicséretet hallva, majd elment a táblához összeszedni a nyilait.

Niala, ha ezt Laurának elmesélem!

Lukast a telefonja csörgése zökkentette vissza a világba.

- Igen.

A vonal túlsó felén izgatott hang beszélt.

- Máris indulok!

Azzal letette a telefont, majd visszasietett – gondosan kikerülve a gyakorlópályát – a bicikliéhez.