Másnap kora délelőtt Alarik arra riadt föl, hogy valaki motoszkál mellette.

Az egész éjszakát átaludta, és még mindig mocskos ruhája volt rajta.

Aki felébresztette nem volt más, mint Tarriin. Épp egy tál ételt hozott neki. Elhúzta a függönyt, és Alarikot elvakította a délelőtti verőfény.

- Hát felébredtél?

- Igen… - morogta az apród.

- Hallottam, mi történt tegnap. És te még azt állítod, hogy nem vagy bajkeverő.

Alarik dühösen ült fel az ágyában.

- Nincs szükségem arra, hogy még te is kioktass! Épp elég, hogy mindenki más a hátam mögött beszél! Ráadásul mehetek vissza Csillámcsarnok várába…

- Te ott laksz? – folytatta a beszélgetést a kislány. – Én a Ködföldek keleti részéről jöttem. Egy országból, aminek nincs királya. – magyarázta.

- Nincs királya? Hát az meg hogy lehetséges?

- Nem tudom, én még nem éltem akkor, amikor az egész történt. Állítólag, az uralkodónak született egy gyermeke, aki rejtélyes módon eltűnt. A király kerestette egész Aventerra vidékén, de hiába. Aztán a király még lánya eltűnésének hetében meghalt, és az ország örökös nélkül maradt. Ekkor feltűnt Borboron, és elfoglalta a területet. Azóta nincs király az országban. Ezért hívják a helyet Király-nélküli országnak.

- Különös… - töprengett Alarik. – És mi lett a hercegnővel?

- Nem tudom. Azóta lassan már 14 év telt el, de még nem került elő az örökös. Pedig ő visszakövetelhetné a trónt, és véget vethetne Borboron megszállásának.

Egy ideig hallgattak, majd Tarriin törte meg a csendet.

- És te miért akarsz mindenáron elszökni egyedül?

- Hát tudod, ígéretet tettem egy lánynak, hogy segítek neki, de mindeddig sikertelenek voltak a próbálkozásaim. Először a húgom tűnt el, majd Laurának kellett segítenem – ami szintén nem sikerült – és most még mindig nem találtam semmi nyomot az Élet Elixírjéről.

- Az Élet Elixírje? Hát az meg micsoda?

- Magam sem tudom pontosan… valamiféle gyógyszer.

- Hát, még jó, hogy tudod, mit akarsz! Hogy keresel valamit, amiről nem tudod, hogy micsoda? – nevetett a kislány.

- Ez nem nevetséges! – háborodott fel Alarik. – De mit tudhatsz te erről… 10 éves, ha vagy…

- 10 és fél, ha tudni akarod! És különben is, örülj, hogy beszélgetek veled, azok után, amit tettél!

- Kérlek, bocsáss meg! – tette Tarriin vállára a kezét a fiú. – Nem állt szándékomban megsérteni, csak tudod, nem jó érzés itt állni és várni, mi fog történni. Hisz ma van a napforduló, és Laura idejön Aventerrára, hogy megfejtse az Ezüstszfinx rejtvényét…

- Te ismered a Kiválasztottat? – kerekedett ki a lány szeme.

- Találkoztam vele, még a Földön.

Egy Fehér Lovag lépett be a szobába.

- Alarik! Paravain lovag hivat! Siess!

Alarik sóhajtott. Hát ideje hazaindulnia Aranyországba. Búcsút mondhat Hellunyatnak.

A teremben hárman voltak csak. Elysion, Paravain és Morwena.

Alarik velük szemben állt, és a földet nézte. Még mindig nagyon szégyellte magát.

- Nos Alarik, tudjuk, hogy nagyon megviselt a húgod eltűnése.

Alarik felpillantott. Nem értette, hogy kapcsolódik a szökéséhez Alienor.

Azt hiszik, miatta akartam kiszökni?

- Ezért, úgy határoztunk, hogy magunkkal viszünk az Idők Völgyébe. Hátha Borboron cserét ajánl majd a húgodért.

Alarik sugárzott az örömtől.

- Köszönöm, uram!

- Ám, ha nem… Egy lovagom kísér majd Aranyországba, egészen Csillámcsarnok tón terméig. Nem szeretnénk, ha ismét csak úgy eltűnnél!

- Értem, uram! – mondta Alarik. – Nagyon sajnálom, amit tettem! Hogy betörtem a szobádba, uram, megpróbáltam elszökni, és megszegtem a szavam! Ha jóvátehetném valamivel…

- Most menj, hosszú út áll előttünk. Majd küldöm érted a kísérődet. – mondta nyersen Paravain.

Alarik mélyen meghajolt, és kiment a teremből.

A maradék idejében megfürdött, evett, és felnyergelte sztyeppi póniját.

A konyha előtt aztán sikerült végre megtalálnia Tarriint. Épp csomagokat készített a lovagoknak.

- Pszt! Tarriin! – suttogta oda neki egy oszlop takarásából.

A lány felnézett, és mikor észrevette az apródot, kivirult az arca.

Gyors léptekkel odaszaladt hozzá.

- Alarik! – üdvözölte. – Na, mit mondtak?

- Utazom az Idők Völgyébe! – mosolygott a fiú. – Szeretnélek megkérni valamire!

- Ki vele.

- Kellene egy kis wargoll-szirup. – suttogta Alarik.

Tarriin rosszallóan csóválta a fejét.

- Már megint készülsz valamire! Nem lesz ennek jó vége, Alarik!

- Kérlek! Csak annyit szeretnék, hogy Morwena gyógynövényei közül egy kis fiolányit hozz nekem a wargoll-szirupból!

- Nos, nem bánom…

- Köszönöm! – hálálkodott Alarik. – És még, ha megtennéd, hogy két külön csomag élelmet is készítesz?

A lány mélyet sóhajtott, majd elindult a dolgára.

- Nagyon köszönöm!!! – kiáltott még utána a fiú.

Szűk órán belül Alarik a szobájában ült, és Csámcsit simogatta. Mindennel készen állt:

Tarriin elhozta neki a szirupot, a két csomag is megvolt, pónija készen állt, és csak arra várt, hogy végre érte jöjjenek.

Tudta, hogy Paravaint elég nehéz lesz kiengesztelnie, de bízott benne, hogy sikerül neki.

Végül a Fehér Lovag is megérkezett, és lementek a várudvarra.

- A nevem Gilwen, és Paravain lovag utasítása, hogy kísérjelek!

Alarik üdvözölte a lovagot, aki épp felszállt a nyeregbe.

Tarriin szaladt oda hozzájuk, és egy illatalmát fogott a kezében.

- Légy nagyon óvatos, Alarik! Ne tégy semmi ostobaságot, és kívánom, szabadítsd ki a húgodat!

- Köszönöm! – mosolygott Alarik. – Viszontlátjuk még egymást!

Tarriin könnyes szemmel ölelte át az apródot. Az megsimogatta a fejét, majd felszállt a lovára.

Paravain, aki elől haladt, felkiáltott, és elindult a csapat.

Csámcsi felröppent Alarik vállára, majd búcsúzásul sípolt egyet a kislány felé.

A lovasok elhagyták a várat.

Hosszú vágtázás után elérték az Idők Völgyét. A Mágikus Kapu már nyitva volt, magasan a levegőben Nyílszárny körözött.

A kis csapat letáborozott. Többen megrémültek, ugyanis Borboron hatalmas sereget gyűjtött össze a Kapu előtt, a Fény harcosainak táborával szemben.

Míg Elysion egy tucatnyi harcost hozott magával, addig a Sötét Fejedelem egy egész emelkedőnyi területet elfoglaló tábort mozgósított.

Alarik leszállt a lováról, és követte a többi lovagot a Kapu felé. Hirtelen hatalmas üvöltés rázta meg a völgyet.

Ijedten néztek fel, és meglátták a hatalmas kétfejű sárkányt, amint a levegőben épp kikerüli Nyílszárnyat.

Paravain feszülten nézte az ellenség táborát – mind egyvonalban sorakoztak fel. Elysion teljesen nyugodtnak tűnt.

Majd Paravain visszafordult, és Gilwenhez lépett.

- Alienor nincs az ellenség között. Úgy látszik nem lesz tárgyalás. Hazavezetheted a fiút.

- Igenis, uram!

Alarik könyörgő tekintettel nézett urára, de ő csak visszament a Fény Őrzője mellé.

Nem volt más választása, nyeregbe ült, és követte kísérőjét.

Majd kélt mérföldet vágtáztak, mikor Alarik megszólalt.

- Uram, kérlek, álljunk meg, megéheztem.

Lelassítottak, majd a lovag vonakodva ugyan, de beleegyezett az uzsonnázásba.

Alarik kicsomagolta a Tarriin által készített szendvicset.

Hozzákezdett az evéshez. Tudta, hogy a lovag már a völgybe vezető úton megette a saját élelmét, így nyájasan kérdezgette:

- Uram, van még egy kenyér a nyeregtáskámban. Biztos te is megéheztél, nem kérsz?

A lovag nem sokáig gondolkodott, elfogadta a kenyeret, mivel megéhezett a lovaglástól.

Megették a szendvicset, Alarik még megfelezte csuuzmájával a Tarriintól kapott almát, majd tovább indultak.

Egy kis idő után, azonban a lovagon látszott, hogy valamilye nincs rendben. Ismét meg kellett állni, mert a lovag az ájulás határán volt.

- Tarts ki, uram! Vissza kell térnünk a táborba! – nyugtatta az apród. – Ott majd segítenek rajtad! Aranyország túl messze van!

- Nem… Ez volt… a… a… parancs…

De még mielőtt vitatkozhatott volna, Alarik kezébe vette a gyeplőt, és megfordította a lovakat. Amilyen gyorsan csak tudott visszafelé vágtatott alélt kísérőjével az Idők Völgyébe.