Marius gondolkodás – és kopogás – nélkül lépett be az igazgatói irodába. Tettét egy másodperc alatt megbánta, mivel Morgenstern professzor nem volt egyedül. Marius rögtön zavarba jött, és elkezdett kihátrálni a szobából, mikor az igazgató megszólalt:

-Semmi baj, Marius, kérlek maradj. – A professzor mosolygó szemmel nézett az előtte ülő nőre. – Azt hiszem, nem kell bemutatnom titeket egymásnak.

A férfi jobban megnézte az ismeretlennek hitt nőt és boldogan kiáltott fel, amikor megismerte.

-Eleonor! Tényleg te vagy az?

A nő nevetve állt és bólintott. Odalépett Mariushoz és megölelte, miközben két puszit adott az arcára.

-Rég láttuk egymást, ugye?

-Nagyon régen. – végignézett Eleonoron és megcsóválta a fejét. – Megváltoztál. Meg sem ismertelek volna… - majd a professzorra nézett. Ő rögtön a tárgyra tért.

-Eleonor azért van itt, hogy a fiát beírassa az iskolába…

-Ez jó hír. – ujjongott Marius.

-…és ő is itt fog tanítani. – Mariust ez a hír még jobban meglepte, mint az előző.

-Mit… - kezdte volna a kérdést a férfi, de a professzor közbevágott.

-Azt hiszem, lenne egy fontos dolog, amit el kell mondanotok egymásnak…

Marius és Eleonor összenéztek, és mindketten arra vártak, hogy a másik elkezdje, bár érezték, hogy mi lehet az. Végül a nő összeszedte magát és megkérdezte:

-Te is Őrző vagy?

-Igen. – válaszolt mosolyogva a férfi. – Úgy látom jól sikerült eltitkolnom.

-Túl jól. Sejtelmem sem volt…

-Nekem sem.

Néhány pillanatig csendben figyelték egymást, majd újra a professzor szólalt meg.

-Tulajdonképpen miért törtél ránk, Marius? – kérdezte, mire a férfi elpirult.

-Elnézést, nem akartam, de beszéltem Laurával és… - gyors pillantást vetett Eleonorra, mintha nem akarná, hogy hallja, amit mondani készül. - …megtalálta a jóslatot.

Mielőtt a professzor bármit mondhatott volna, kopogtak az ajtón, és egy fekete hajú, vidám fiú lépett be a szobába. Morgenstern a fiúra mosolyogott.

-Megtaláltad a szobádat?

-Igen. Nagyon tetszik. Anyu! Majd megmutatom neked is.

-Jól van, Yannik. – simogatta meg fia fejét Eleonor.

Marius érdeklődve nézett a fiúra: ha Eleonor Őrző, akkor a fiúnak is annak kell lennie. Kérdőn pillantott az igazgatóra, de ő félreértette a pillantást.

-Öhm… Marius vissza tudnál jönni később?

-Igen, persze. De szerintem fontos lenne… - morogta szinte csak magának.

-Fél óra múlva már ráérek.

-Visszajövök. – bólintott a férfi, majd kiment a szobából. Mivel Marius jobb dolgot nem tudott kitalálni magának, elment a tanáriba, ahol remélte, hogy összefut valakivel. Sajnos a tanári üres volt, mindenkinek órája volt. Leült asztalához, és körbenézett. Szeme megakadt néhány javítatlan dolgozaton. Keresett egy tollat és nekiállt javítani őket, hátha ezzel el tudja egy időre terelni a figyelmét Laura tervéről, amire tulajdonképpen ő bíztatta. Ilyen gondolatok közepette természetesen nem ment a javítás, így kissé mérgesen dobta félre a dolgozatot. Szerencsére hamarosan kicsengettek, így a tanárok is elkezdtek szállingózni a tanáriba. A szünet közepén Morgenstern professzor lépett be maga előtt vezetve Yannikot.

-Egy kis figyelmet kérnék! – szólt, mire a tanárok elhallgattak és türelmesen várták az igazgató bejelentését. – Bemutatom új diákunkat Yannikot. A 7. a-ba fog járni és kérek mindenkit, hogy segítsen neki beilleszkedni az iskolába. – Ezután mindenki ámulatára a professzor az ajtóhoz lépett és kiintett a folyosóra. Marius nem hitt a szemének.

-Ő pedig Eleonor. – mutatta be a nőt az igazgató. – És ő matematikát fog tanítani az iskolában. – Többen is mosolyogva üdvözölték Eleonort, Marius felállt és vidáman lépett oda a nő mellé.

-Miért nem mondtad.

-Meglepetés akart lenni.

-Elég nagy meglepetés volt…

Azt viszont senki nem vette észre, hogy Rebeka Taxus az egyik sarokban áll és gúnyosan néz az új tanárnőre.

Mikor mindenki Eleonorrral volt elfoglalva, Morgenstern professzor odalépett Mariushoz.

-Most ráérsz?

Marius csak bólintott és az igazgatóval együtt elhagyta a tanárit. Az irodában a professzor leült a szokásos helyére, Marius viszont állva maradt. Fel-alá járkált a szobában, miközben elmondta, hogy Laura tud a jóslatról. Úgy tűnt Morgenstern professzor pontosan tudja miről van szó. A történet végén nagyot sóhajtott és ő is felállt.

-Nem kellett volna megengedned, hogy elmenjen arra az álomutazásra…

-Tudom, de Ön is tudja, hogy Laura mennyire makacs. Addig erősködött, amíg el nem mondtam neki, hogy mikorra kell visszamennie. Most már én is megbántam. Én leszek a hibás, ha bármi baja esik.

A professzor vigasztalón folytatta:

-Ügyes lányod van. Nem fog olyat csinálni, amit ő is megbánna. Jól tudja, mit és mikor kell tennie. Nyugodj meg. Nem lesz semmi baja.

-Nagyon remélem, mert különben életem végéig magamat fogom hibáztatni. – szólt, majd aggodalmas arccal lehuppant az asztal melletti egyik székre.

-Biztos vagyok benne, hogy nem kell majd ezt tenned. De még mindig nem értem, hogy sikerült megtalálnia azt a jóslatot? A könyv elveszett és semmilyen másolatot nem készítettünk róla.

-Nem veszett el. Nem tudom miért, de apám házában volt. Fogalmam sincs, hogy került oda.

Morgenstern professzor néhány pillanatig elgondolkozott.

-Sajnos én sem tudok rá értelmes magyarázatot adni. De ha szerencsések vagyunk, akkor Laura ezt is ki tudja deríteni.

-Ha lesz rá ideje és türelme. Van egy olyan érzésem, hogy a lányom az álomutazása után rögtön haza akar majd jönni. Nem fogja megérteni, hogy mi történt akkor… - Marius elgondolkozott, majd nagy sóhaj után újra megszólalt: - Tényleg nem kellett volna megmondanom neki. Ha hazajön, kezdődhet a kérdezz-felelek játék.

-Egyszer mindenképp kiderült volna…

-Egyszer. De nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Tulajdonképpen arra sem számítottam, hogy Ella megjelenik… - a férfi alig mondta ki a nő nevét, arca vörösbe változott. Az igazgató látta a férfi zavarát, és nem kérdezett többet, bár szívesen tette volna. Végül Marius törte meg a csendet.

-Azt hiszem jobb lesz, ha elmondom. – próbálta leküzdeni zavarát és bár úgy érezte magát, mint egy rossz iskolás gyerek, aki valami csínyt vall be, mégis elmondta a szilveszterkor történeteket a professzornak.

-Tudom, hogy nem lett volna szabad megtennem, de… - majd mosolyogva megrázta a fejét. Mégsem mondhatta ki azt, amire gondolt. Morgenstern viszont pontosan tudta mire gondol a férfi.

-Azt hiszem, ma mára elég lesz a beszélgetésből. – zárta le a témát a professzor.

-Igen. Köszönöm, hogy meghallgatott.

-Semmiség. – bólintott mosolyogva az igazgató.

-Marius! Bég egy pillanatra! – a férfi meglepődötten fordult meg.

-Igen?

-Ha segíteni szeretnél Laurának, akkor van egy módja…

-Mi az? – kérdezte Marius, amivel minden alkalmat meg akart ragadni arra, hogy megpróbálja kibogozni azokat a kusza szálakat, amiket részben ő kevert össze.

-Sejtelmed sincs? – A férfi nemleges válasza után Morgenstern professzor elővett egy kis üveget és felmutatta Mariusnak. Ő közelebb lépett és jobban megnézte.

-Ez az amire gondolok?

-Pontosan az… azt hiszem ez a legjobb módja…

-Akkor…én most…azt hiszem elmegyek szabadságra. – nevette el magát Marius. – Remélem nem baj.

-Dehogy, csak épségben gyertek vissza…mindketten.

Marius mosolyogva ment ki az irodából és megkönnyebbülten indult el szobája felé, hogy összeszedje az utazáshoz szükséges holmikat. Néhány perccel később reményekkel telve ült be autójába és indult el észak felé, csak remélve, hogy Laura még nem kezdte meg az álomutazást.