Az élet Hellunyatban Alarik nélkül már nem volt olyan vidám és pörgős. Chris ezt az első pillanattól kezdve tudta. A nevetgélés és viccelődés helyét a komoly munka vette át. Paravain ragaszkodott ahhoz, hogy a lány minden nap gyakorolja a vívást, mivel az nem igazán ment neki. Emellett több órát töltött el a vár könyvtárában, hogy minél jobban megismerje Aventerra történelmét, ami legalább olyan bonyolult volt, mint a földi. Chris néha ki sem tudott igazodni az országok és azok uralkodói között. A nevek mind egyformának tűntek neki, és nem bírta megjegyezni, hogy Balambo volt a Galakto dinasztia első királya vagy Galakto a Balambo dinasztiáé. Szerencsére Eudo végig mellette volt és segítette ha elakadt. Úgy tűnt ő nagyon jól ismeri a történelmet.

-Honnan tudod te mindezt? – kérdezte a lány, amikor éppen szünetet tartottak egy igencsak nehéz rész tanulmányozása közben.

-Murro, az öregember, aki felnevelt, tanított nekem mindent. Úgy törődött velem, mintha a saját fia volnék.

-Mi lett vele? Egyáltalán miért jöttél el, ha olyan jó volt?

-Sajnos már akkor sem volt fiatal, amikor magához vett, és egy évvel ezelőtt meghalt. Akkor jöttem el a Hóhegységből.

Chris egy pillanatra elhallgatott. Nem tudta mit kérdezhetne, hogy elterelje a fiú gondolatát a szeretett férfiról. Végül megszólalt, bár előre félt attól amit kimondani készült.

-Annyira örülök, hogy itt vagy. Egyedül nagyon nehéz lenne végigcsinálni ezt a „kis kiképzést”. – Chris így nevezte hellunyati oktatását. – Végül is, ha minden jól megy aventerrai hercegnő lesz belőlem. Valamit csak tudnom kell erről a bolygóról.

A lány Eudora nézett, aki olyan arccal nézett rá, mintha nem is értené mit mond a lány. Mikor Chris nem szólt semmit, akkor eszmélt, hogy talán neki kellene mondania valamit.

-Ne haragudj… csak elgondolkodtam. – mondta, de közben egy piros folt jelent meg az arcán. – Mit is mondtál?

-Csak azt, hogy köszönöm, hogy velem vagy. Igazából el is mehettél volna Alarikkal…de itt maradtál… – Chris mosolyogva ölelte meg a fiút. - …és elviselsz engem még akkor is, amikor nagyon ki vagyok borulva, és undok vagyok és nem akarom megtanulni a királyokat és nagy harcosok nevét.

-Nem vagy annyira szörnyű. – mosolygott Eudo. Majd hirtelen folytatta: - Mi lenne, ha kimennénk a kertbe egyet sétálni. Olyan szép idő van.

-Be kell fejeznünk… – mutatott a könyvre, ami kinyitva feküdt az asztalon, de már legalább fél órája nem nyúlt hozzá senki. – Kicsit le vagyok maradva. Ezt már tegnap meg kellett volna tanulnom… komolyan… rosszabb, mint a Földön. Ott, ott volt Marius… - mondta szinte csak magának.

-Kicsoda? – kérdezte kíváncsian Eudo, majd rákönyökölt az asztalra szemben Chrisszel, így egymás szemébe tudtak nézni.

-Na jó… azt hiszem, mégis csak jobb lesz, ha lemegyünk sétálni. És akkor el tudom mesélni ki is az a Marius… - majd elnevette magát. Néhány hónappal ezelőtt még el sem tudta volna képzelni, hogy Aventerrán fog sétálni egy fiúval és a földi barátairól mesél neki. Több, mint egy órát csatangoltak a zegzugos kertben, amikor összetalálkoztak, Chris nagy bánatára, Paravainnal.

-Sziasztok! – köszönt a gyerekeknek. A lovag rögtön Chris felé fordult. – Hogy állsz a Folyami Emberek királyaival? – kérdezte, mintha tudta volna a választ.

-Öhm… - kezdte Chris, miközben elpirult. – Én tényleg próbálom felfogni a neveket, de mikor mindegy nevében van valami vízzel kapcsolatos, úgy elég nehéz. Tudod, elég bonyolult megjegyezni, hogy ki volt előbb: Vízkereki vagy Vízköröki.

-Chris! Te itt lemaradtál? – kérdezte Eudo. – Én azt hittem azt már felfogtad!

-Bocsáss meg, de nem. Tudod a Földön számokkal jelezzük, h ki hányadik! Nem azzal, hogy névsorba rakjuk a neveket. Honnan tudjátok, hogy nem lesz több? – tette fel a kérdést, szinte csak költőien, de Eudo már nyitotta is a száját a válasszal. – Nem, nem akarom hallani!

-Jól van na. – morogta a fiú, de közben mosolygott.

Paravain megértően nézett a lányra.

-Tudom, hogy nehéz, főleg neked, de hidd el, te fogod a legjobban érezni magad, ha érted miről beszélnek körülötted.

-Ezt meg is értem, de még mindig nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor bármelyik uralkodócsalád családfáját fogják tőlem kérdezni.

-Sosem lehet tudni. Most pedig menjetek vissza és próbáld meg felfogni a különbséget Vízkereki és Vízköröki között. – nevetett a lovag, majd maga előtt terelve a két gyereket, elindult a vár felé.

Chris egy újabb nehéz félóra várt. Ennyi ideig bírta a neveket és az évszámokat, majd újra feladta.

-Nem fogom ezt megtanulni.

-De meg fogod tanulni. – állt Eudo a lány elé határozottan.

-Nem!

-De! – a fiú a lány fölé hajolt, és veszélyesen közel került így Chrishez. A lány hirtelen elpirult és állt volna fel, amikor Eudo arca elkezdett közeledni Chriséhez. Chris nem is gondolkozott, csak felpattant.

-Mi a fenét akartál csinálni?

-Én…én csak… - Eudon látszott, hogy zavarban van.

-Alig egy órája mondtam el, hogy mennyire szerelmes vagyok. Nem értetted meg?

-Neeeem…vagyis de. Persze, hogy megértettem, de én úgy láttam, hogy…

-Nem, én nem szeretlek téged. Tudhattad volna… Nem szeretlek. – mondta újra, de lány nagyon is jól tudta, hogy csak magát próbálja hitegetni. Könnyes szemekkel rohant ki a könyvtárból és hagyta faképnél Eudot.

Chris nem törődött azzal mennyien láthatják, hogyan szalad végig sírva a folyosón. Az egyetlen fontos dolog az volt, hogy minél hamarabb érjen szobájába. Ott rávette magát az ágyára, és kisírta magából az összes feszültséget, ami az elmúlt hetekben összegyűlt benne. Mindenekelőtt nagyon hiányoztak neki a barátai, akiket apja kedvéért hagyott a Földön. Nem számított arra, hogy nem rögtön az édesanyjához viszi a férfi, hanem egy másik helyre, ahol aventerrai történelmet kell tanulnia. Ez még nem lett volna nagy baj, ha nem jelenik meg Eudo, aki teljesen felkavarta a lányt. Chris tisztában volt vele, hogy Haldor vár rá és reméli, hogy egyszer visszamegy hozzá. A lány is nagyon szerette a fiút, mégis hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára látta, és Chris tudta, hogy még sok hetet kell kibírnia a fiú nélkül. Eudo nagyon kedves volt hozzá, mindenben megpróbált segíteni, próbálta könnyebbé tenni az egyedül töltött heteket. Épp ezért Chris hálás volt a fiúnak, aminek egy része már szeretetté váltott át.

Amikor Chris úgy döntött, hogy eljön Aventerrára, ő remélte, hogy több időt tölthet együtt apjával, akit nagyon keveset látott. Most így utólag tudta, hogy hiú ábrándokba bocsátkozott, apja Aventerrán is ugyanolyan elfoglalt, mint a Földön. Sőt, talán elfoglaltabb. Úgy tűnt, itt is olyan befolyásos ember, mint otthon volt.

Otthon…Chris már nem tudta mit nevezhet otthonának. Túl sok otthona volt már ahhoz. Föld vagy Aventerra? Ha az éveket nézzük, akkor mindenképp a Föld nyer. Viszont Aventerrán született, egy embernek mégis csak az az otthona, ahol született. Chris már nem tudta mit gondoljon, és teljesen elveszettnek érezte volna magát, ha nem kopog valaki halkan az ajtaján. A nyílódó ajtón egy szőke kislány nézett be.

-Bejöhetek? – kérdezte halkan Alienor.

-Igen. – próbált mosolyogni Chris, miközben letörölte könnyeit.

-Hallottam, hogy volt egy kis vitátok Eudoval…

-Igen, jól hallottad. De erről most valahogy nem akarok beszélni.

-Gondoltam. Nem is ezért jöttem.

-Hanem?

-Alarik épségben hazaért. Úgy gondoltam, jó, ha te is tudod.

-Köszönöm, hogy elmondtad nekem. – néhány pillanatnyi csend után folytatta. – Úgy látom, hogy megkönnyebbültél…

-Igen. – mosolygott a kislány. – tudod, Alarik nem a legnyugodtabb típus. Ha bele lehet keveredni valami bajba, akkor ő megteszi. És túl sok ilyen bajba keveredett bele már az évek során.

-Ó… értem. Szerintem ne aggódj miatta. Vannak olyan emberek, akik akármennyi őrültséget csinálnak, akkor is megússzák.

-Aztán egyszer nem.

-Nem hiszem, hogy aggódnod kellene Alarik miatt. Főleg, most hogy otthon van.

-De meddig marad otthon. Ahogy ismerem már töri valamiben a fejét… sőt már akkor törte a fejét, mikor elindult. Láttam a szemében.

-Nagyon jól ismered a bátyádat, ugye?

-Igen. Tudod, elég korán eljöttünk Hellunyatba és azóta egymásra támaszkodtunk. Így most elég nehéz, hogy nincs itt.

-Tudom, mit érzel. Én is pont így érzek most. Mindenki, akiben megbíztam és akit szeretek most a Földön van. Persze találtam új barátokat, és tudom, hogy megbízhatom bennünk, mégis ők tudták mire gondolok, mit hogyan csinálok és úgy szerettek amilyen vagyok.

-Nagyon hiányoznak, ugye?

-Nagyon. De kibírom, már csak azért is, mert magam keveredtem ebbe a dologba. Másképp is dönthettem volna, de így akartam, szóval most viseljem el a következményeit…

-Szerintem jól fogod magad érezni itt, csak meg kell ismerkedned az itteni szokásokkal. Ha szeretnéd segítek.

-Köszönöm, az nagyon jól fog jönni.