Irodan már több napja „szabad” volt, mégsem érezte annak magát. Egész nap csak a szobájában feküdt, olvasott, gondolkodott vagy egyszerűen csak nézett ki a fejéből. Igazából azon járt az esze, hogy hogyan tudna kiszabadulni az újfajta rabságból. Többször megpróbált kijutni a vár udvarára, de az őrök még oda sem engedték ki. Az ismertelen – aki immár nem ismeretlen számára – fiúval nagyobb sikere volt. Őre szerencsére Irodan apjának hűséges katonája volt, így Irodan bármikor lemehetett hozzá. Bár az első négyszemközti találkozásukkor a fiú nagyon gyanakvó volt Irodannel szemben, hamar rájött megbízhat a fiúban.

Irodan épp azon gondolkozott, mikor fog ezen a napon lemenni Tholomishoz, amikor egy szolgáló lépett be a szobába.

-A király látni kíván, uram. – közölte vele a fiú, majd meghajolt és kiment.

-Vajon mit akarhat már megint tőlem? – kérdezte félhangosan magától a fiú, miközben kikászálódott ágyából. Gyorsan felkapott magára valami ruhát és elindult a trónterem felé. Útközben viszont találkozott egy olyan emberrel, akire nem számított a mostani körülmények között.

-Erich? Hát te mit keresel itt? Nem lenne szabad itt lenned.

-Irodan. Nyugodj meg! Senki sem tudja, hogy itt vagyok.

-Hogy sikerült bejutnod? Tudtommal minden bejáratot őriznek. Én legalábbis még nem tudtam kijutni.

-Bejutni mindig könnyebb. – mosolyodott el Erich. – De most mennem kell. Beszélnem kell az édesanyáddal.

A férfi arca egy szempillantás alatt változott meg. Először Irodan nem értette miért váltott át a mosolygós arc rémültté, de amikor mögötte egy mély hang megszólalt, rögtön tudta, hogy Erich nagy bajban van.

-A király nevében le vagy tartóztatva! – szólt a katona, majd Erich mellé lépett. A férfi nem vesztegette az időt. Megfordult és futott, ahogy csak bírt. Irodan mozdulatlanul nézett utána, és remélte sikerül neki elmenekülnie. Erich sok mindent tett érte és a királyságért, így nem szerette volna, ha a férfit végül megölik, vagy börtönbe zárják. Amikor már nem hallott semmi zajt, rájött, tulajdonképpen miért is indult el a szobájából. Gyorsan összeszedte magát, és újra elindult a trónterem felé.

-Na végre, hogy előkerültél! – fogadta Fertah.

-Elnézést kérek! – hajolt meg a király előtt a fiú. – Váratlanul ért a kérésed. Miért hívattál, uram? – próbált minél udvariasabban viselkedni. Így akartam elérni, hogy a király némi engedményeket tegyen neki.

-Itt csak én kérdezek! – mordult rá Fertah.

Irodan nem szólt semmit, csak bűnbánóan lehajtotta a fejét.

-Úgy gondoltam, tarthatnánk egy bált…

Jajj, ne! – gondolta, bár nem mondta ki a fiú.

-…és erre a bálra meghívhatnál te is néhány barátot. – Irodan, bár nem értette mit akar tőle Fertah, mégis megörült ennek a „kedvezménynek”.

-Remek ötlet. – helyeselt Irodan.

-Persze, én leellenőrzöm a meghívandókat, így ne számíts arra, hogy bármiféle jött-mentet behozhatsz. A listát délutánig kérem.

-Igenis. – hajolt meg újra Irodan.

-Most elmehetsz!

A fiúnak nem kellett kétszer szólni. Irodan gyorsan kiment a teremből, majd a börtön felé vette az irányt. Tholomis az ágyon feküdt. Bár nem volt valami jó színben, mégis sokkal jobban nézett ki, mint ahogy Irodan először látta. Azóta megtudta a fiúról, hogy ő egy lázadó csapathoz tartozik, és próbálják megdönteni Fertah uralmát. Ezért Irodan nagyon hálás volt neki is és a többieknek is. Sokkal könnyebben viselte a fogságot azzal a tudattal, hogy egyre többen vannak olyanok, akik mellette állnak. Kiderült az is, hogy Tholomis egy „bevetésen” esett fogságba. Irodan kissé meg is nyugodott, mikor megtudta, hogy Tholomis ismeri Raneket, aki csatlakozott hozzájuk. Ezen a napon Irodan egy jó hírrel érkezett a cellához.

-Megvan hogy fogsz kiszabadulni!

-Micsoda? Hogyan? Mit találtál ki? – tápászkodott fel Tholomis.

-Én semmit. Fertah egy bált akar tartani és én is hívhatok meg embereket. A barátaim majd elviszik Raneknek és a többieknek az üzenetet, hogy te élsz és itt vagy.

-És utána mi lesz? – kérdezte reménytelenül a fiú. – Nem fognak tudni megszöktetni…lehet, hogy addigra már…

-Ilyenre ne is gondolj. Nem engedem, hogy bántsanak! És be fognak tudni jutni, mivel itt vagyok én is, aki segíthet nekik.

-Ha jól tudom, te még kijutni sem tudtál innen… - mondta félig gúnyosan Tholomis.

-Az más kérdés…Figyelnek engem és külön parancsot kaptak a katonák, hogy nehogy kimenjek. Fertah tudja, mit csinálnék…sajnos.

-És nem gondolod, hogy ez az egész bál erre megy ki? Hogy ide hívd a többieket? Szerintem Fertah teljesen biztos abba, hogy te ismered a lázadókat.

-Reménykedik benne. Pedig csak Raneket ismerem.

-Nem elég az? Irodan, ne veszélyeztess a saját biztonságodat miattam. Én csak egy ember vagyok, odakinn viszont több százan várnak arra, hogy újra te legyél az uralkodó. Neked most azon kellene gondolkoznod, hogy te hogy jutsz ki innen, nem azon, hogy engem hogy szöktess meg.

-A kettő működhet együtt is…

-Kockázatos. Sokkal egyszerűbb, ha csak te menekülsz.

-Nem hagylak itt. –szögezte le Irodan. – Főleg most, hogy megismertelek. Én nem árulom el a barátaimat és az alattvalóimat. Vissza fogom szerezni a királyságomat és megbosszulom Fertah összes gaztettét.

-Szép szavak Irodan, de azzal nem érsz el semmit, ha kiszabadítasz…

-Szóval itt akarsz maradni? – kérdezte élesen Irodan, mivel kezdte idegesíteni, hogy Tholomis minden áron a börtönben akar maradni.

-Nem akarok, és amint lehetőség nyílik a szökésre, meg is teszem azt. Mit gondolsz a társaim nem voltak ott az összes kivégzésen, amit az elmúlt napokban végrehajottak? Ők is nagyon jól tudják, hogy ide sem bejutni, sem kijutni innen egy szökött rabbal nem könnyű.

Irodan hirtelen felugrott a földről, ahol eddig ült és mélyen Tholomis szemébe nézett.

-Ki fogunk innen jutni, akár akarod, akár nem. Majd megfordult és felment a szobájába. Gyorsan összehívta a meghívandók listáját, majd elkezdte megtervezni Tholomis és saját maga szökését.