|
Laura és a rejtélyes jóslat - Otthon, szörnyű otthon
2008.04.02. 08:45
Nem, nem rontottam el a címet. Direkt ez a címe. :) Majd meglátjátok miért. Hát a reggeli írás is megy, mint ez ma kiderült. :) Jó olvasgatást!
Laura az autóban ülve még mindig azon töprengett, hogy jó választás volt-e otthagyni Haldort, a jóslatot, és minden mást a nagyapjánál, hogy újra visszatérjen megszokott életéhez. Nem mintha bármelyik rossz választás lett volna. Ravensteinben várja őt szerelme, Philipp, a régi barátok és a kalandok. Most viszont, hogy megismerte a verset, ami élete következő nagy megpróbáltatását jelenti, a lány úgy érezte jobb lett volna Haldorral maradni és még többet kideríteni. Laurát nem hagyta nyugodni a titokzatos harmadik, bár abban biztos volt, hogy ismerősei között kell keresgélni.
Az út gyorsan eltelt, bár apja és lánya alig beszélgettek. Mindketten a saját gondolataikkal voltak elfoglalva.
Ravenstein olyan volt, mint amikor Laura otthagyta. Semmi sem változott. Mivel tanítás volt, ezért az udvaron senki sem volt, a folyosók is üresek voltak. Laura első útja a szobájába vezetett, ahol lerakta holmiját, majd körülnézett. Szerencsére senki nem költözött be a helyére, így minden olyan volt, mint régen. A lány gyorsan elővette órarendjét, hogy megnézze, mi lenne a következő órája: matek.
-Na arra nem megyek be. – morogta magában, miközben megszólalt az óra végét jelző csengő. Laura gyorsan összeszedte magát, majd gyorsan lefutott az udvarra. Ez a szünet egy hosszabb szünet volt, amit a diákoknak az udvaron kellett tölteniük, így a lány tudta, hol kell keresnie Philippet. Elég volt körbenéznie, már meg is látta a fiút. Barátai körében egy fa mellett álltak. Philipp háttal állt Laurának, így nem tudhatta, hogy barátnője újra Ravensteinben van. Többen észrevették őt, de Laura egy gyors intéssel figyelmeztette őket, hogy ne szóljanak a fiúnak, aki éppen a tavaszi szüneti tervet mesélte barátainak. A lány mögé lépett, befogta Philipp szemét és halkan a fülébe súgta:
-És ha én itt vagyok, akkor mit csinálsz?
A fiú olyan gyorsan fordult meg, hogy majdnem feldöntötte Laurát, de még idejében elkapta.
-Hogy kerülsz te ide? – nézett rá meglepetten.
-Majd elmondom. De most van valami fontosabb dolog. – Mielőtt a fiú bármit kérdezhetett volna, megcsókolta Philippet. Mikor mindketten rádöbbentek arra, hogy hol vannak, elengedték egymást, és pirulva néztek osztálytársaikra. Pár másodperccel később pedig még jobban megbánták – főleg Laura -, hogy nem tudták egy kicsit tartóztatni magukat.
-Mit csináltok itt? – hallották maguk mögött a túl jól ismert hangot. – Philipp Boddin éssz… - Pinky megállt a párocska előtte és nem akart hinni a szemének. – Laura Leander? Mit kereszel te itt?
Mivel Laura biztos volt abban, hogy nem akar bemenni matek órára, ezért teljesen nyugodtan válaszolt a tanárnőnek:
-Ide járok. Újra.
-Akkor aszt hiszem a szabályok rád issz vonatkoznak…az udvaron, és szehol mászhol ebben az iszkolában nem lehet… - Úgy tűnt, a tanárnő még a szerelem különböző módjainak kinyilatkoztatásának megnevezését is undorítónak tartotta. Laura kérdőn nézett először Pinkyre, majd, miután látta, hogy tőle nem számíthat válaszra, Philippre. A fiú annyira zavarban volt, hogy megszólalni sem bírt, ezért Laura csak ennyit mondott:
-Mi van? – majd megrázta a fejét. Közben megeredt Philipp nyelve is és megpróbálta menteni a helyzetet.
-Elnézést tanárnő, de Laura csak most érkezett meg, még nem ismeri az új szabályokat.
-Hát jó… - mondta végül a nő. – Moszt az egyszer elnézem. Jut eszembe, ha ide jársz, akkor a következő órán találkozunk.
-Öhm…igen, persze. – morogta Laura, akinek így muszáj volt bemennie a matekórára. – Gonosz szipirtyó. – mondta, miután Pinky hallótávolságon kívülre került. – Mik ezek az új szabályok?
A fiúk egymásra néztek, majd Philipp elkezdte:
-Hát pár nappal ezelőtt Morgentsern professzornak el kellett utaznia, és…
-Értem. Megint Quintus Schwarz az igazgató.
-Pontosan. És most szinte minden be van tiltva. Teljesen olyan, mint tavaly volt.
-Inkább még rosszabb. – mondta egy másik fiú. – Most már a lányok nem mehetnek a fiúk szobájába és fordítva. Csak a társalgóban meg a suliidő alatt, meg az étkezéseknél lehetünk együtt. Szóval mindig figyelnek minket a tanárok.
Nem kellett volna visszajönnöm. – mondta magában Laura. – De a professzor hamarosan visszajön, nem? Egyáltalán hova ment?
-Nem tudjuk. Egyik reggel Schwarz bejelentette, hogy attól a naptól kezdve ő az igazgató.
-A többi tanár mit szólt hozzá?
-Hát mit szólhattak volna? Igazából egyre többen vannak, akik úgy gondolják, hogy néhány szabály betartása nem árt. De szerencsére azok is meggyőződtek arról, hogy ez már túlzás.
-Micsoda? – pattant fel Marius az ágyról, mikor meghallotta a hírt, amit Percy hozott neki. – Hova ment a professzor?
-Nekem nem mondott semmiit. Iigazából senkii sem tud semmiit. Csak azt tudom, ’ogy Quiintus Schwarz nagyon biiztos a dolgában. Én úgy láttam rajta, ’ogy biiztos benne, ’ogy sokáiig marad iigazgató. Felesleges dolgokat talál kii a tanároknak, hogy foglalkoztassa őket. Rendkíívül iidegesíítő.
-Például?
-Nekem miinden délután kiitalált valami edzést, amiit meg kell tartanom. Kár, ’ogy az iiskolaii fociicsapatba hárman jelentkeztek. Miivel szabály az iis, hogy ha valakii négyes átlag alatt van, akkor annak délutánii órákra kell járniia.
-És ezzel lefoglalja a legtöbb tanárt is, ugye?
-’át persze, mert miindenkii kap egy évfolyamot.
-Így próbálja elterelni a figyelmet a professzorról. Szinte biztos vagyok benne, hogy a Sötétek csináltak valamit vele.
-Egyetértek. De miit tegyünk. Addig nem akartam semmiit sem tennii, amííg ’aza nem érsz. Tényleg, hogy siikerült Laurával?
-Nagyszerűen. – mosolyodott el végre Marius. – Itt van. Elmondtam neki elég sok mindent, amit már régen tudnia kellett volna. Megpróbáltam helyrehozni a hibákat, amiket elkövettem.
-’iibákat?
-Majd egyszer elmesélem. – legyintett Marius fáradtan. – Ha nem haragszol, én most aludnék egyet, mert az elmúlt másfél napom nem éppen pihenéssel telt.
-Nyugodtan. Nekem úgyiis órám lesz.
Laura napjai újra a rendesen zajlottak: iskola, tanulás, pihenés. Ez ismétlődött nap, mint nap. Sajnos Philippel nagyon keveset találkozott, mivel a suliból nem mehettek el, egymáshoz nem mehettek át. Egyedül a hétvégéik voltak szabadok. Olyankor pótolták be azt, amit az előző héten elmulasztottak. A lányt egyre jobban aggasztotta, hogy a professzor nem került elő. Nem tudta elképzelni, mi történhetett vele. Félelmeiről beszélni sem tudott senkivel: apjával és öccsével szinte csak hétvégéken találkozott, Percyvel pedig csak az edzéseken. Egyik este kopogtattak a szobája ajtaján. Attila Morduk lépett be:
-Szia Laura! Apád üzeni, hogy este beszélni szeretne veled és Lukasszal.
-Miről?
-Nem tudom. De elég komornak tűnt…
-Csak nincs valami baj?
Attila csak megvonta a vállát és elindult az ajtó felé.
-Várj! És hogy jutok el odáig? Este már nem mehetünk ki az épületből.
-Ezt már Mariusszal beszéld meg. Nekem nem mondott semmit.
A vacsoránál Marius nem volt jelen, így Laura csak öccsével tudott beszélni az estéről.
-Mi történhetett? – kérdezte aggódva Laura.
-Nem tudom. És hol lehet a papa? – nézett végig a tanári asztalon Lukas.
-Valahogy le kell szöknünk…
-Leszökni? Laura most ez nagyon veszélyes…
-Tudom, de sem a papa, sem Percy, se senki nem fog értünk feljönni, úgyhogy muszáj lesz leszöknünk. Sikerülni fog! Ha kell átmegyek hozzád… - majd gúnyosan elmosolyodott. Itt a nagy alkalom, hogy visszavágjon öccsének a sok sértegetésért. - …ha egyedül nem megy.
-Megy egyedül. Csak annyit mondtam, hogy veszélyes.
-Hány veszélyes dolgot is csináltunk már?
-Hát te többet, mint én. De igazad van, sokat. És most még csak az életünket sem veszélyeztetjük…
-Csak, azt hogy idejárunk-e vagy nem…
-Nem fognak kirúgni minket. Remélhetőleg. – majd elmosolyodott. – Akkor találkozunk a papa szobájában.
Lukas felállt az asztaltól, majd indult volna visszavinni a tálcáját, amikor Laura még utána szólt.
-Várj! Mit szólnál egy versenyhez? Nyolckor indulunk a szobánkból. Aki hamarabb leér az a menőbb tesó!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
