Amikor Irodan felébredt, és jobban körülnézett azon a helyen, ahol az éjszakát töltötte, rájött, hogy tulajdonképpen egy barlangba aludt. Jobb oldalán feküdt Salina és úgy tűnt, ő még mindig alszik, ezért a fiú óvatosan és a lehető leghalkabban állt fel. Az odúban sötét volt, Irodan mégis hamar megtalálta a kijáratot. A fény egy pillanatra elvakította, amikor kilépett a szabadba, de hamar visszanyerte látását és ekkor tudott csak körülnézni igazán. Egy nagy táborban volt, ahol körülbelül ötven ember – nők, férfiak, gyerekek vegyesen - sürgött forgott. Ranek a lovaknál állt és őket csutakolta le. Neki segített az a lány, aki előző nap is ott volt: Meona. Irodan lelkesen indult el feléjük, de közben azon gondolkozott Ranek tényleg beleszerethetett-e ebbe a lányba, vagy csak Salina érti félre a helyzetet.

-Jó reggelt! – köszönt Irodan.

-Reggel? – nevetett felé Ranek. – Mindjárt dél van. Jó sokat aludtál.

-Nem sokat aludtam az elmúlt napokban. Tholomisszal csak éjszaka tudtam beszélni az utóbbi időben. Túl feltűnővé vált, hogy a napjaimat a börtönben töltöm.

-Ranek! – szólt közbe zavartan Meona. – Úgy látom másnak is szüksége van segítségre. – mutatott néhány asszony felé. – Odamegyek hozzájuk, jó? – mondta, miközben egyre vörösebb lett.

-Jó. Én már úgyis mindjárt végzek. – Alig fejezte be a mondatot, Meona már ott is hagyta őket. Ranek mosolyogva nézett utána, majd megcsóválta a fejét, de nem szólt semmit.

-Ki ez a lány? – kérdezte Irodan.

-Ő Meona, tudod, akinek tegnap olyan lovagiasan segítettél. – nevetett Ranek.

-Nagyon vicces. Tudom, hogy hívják.

-Jól van na. Bocsáss meg, de ezt nem hagyhattam ki. Szóval ő egy nagyon ügyes lány. Jól harcol, remekül bánik az íjjal és talpraesett is. Sokat segített, hogy megismerjem az embereket, és nagyon jól összebarátkoztunk. – Pillantása Irodanre esett és barátja arckifejezéséből rögtön tudta mi jár a fiú fejében. – Nem. Soha sem szerettem úgy, mint Salinát. Hidd el, semmi sincs köztünk.

-Kár, hogy Salina ezt nem így gondolja. Tudnod kell, hogy a húgom nagyon féltékeny Meonára.

-Szóval azért volt tegnap olyan elutasító?

-Pontosan.

-Jajj, ha ezt tudtam volna…Meg kell magyaráznom neki. Felébredt már?

-Úgy látom, igen. – mutatott a barlangbejáratra, ahol egy álmos Salina állt. A lány is meglepetten nézett körbe, de amint megpillantotta a fiúkat megfordult és visszasietett a barlangba.

-Beszélnem kell vele. – morogta Ranek. – Ugye nem baj, ha most itt hagylak egy kicsit?

-Nyugodtan. Én addig körbenézek.

Így a két fiú két különböző irányba indult el. Ranek remélte, hogy Salina most az egyszer nem lesz olyan makacs, mint általában lenni szokott.

-Salina! Bejöhetek? – kérdezte óvatosan a fiú kopogás helyett, mivel az ajtó helyén csak egy ruhaszerű anyag lógott.

-Nem!

-Kérlek! Legalább hallgass meg. Tudom, hogy azt gondolod, hogy mi Salinával…

-Irodan elmondta, ugye?

-Nem…vagyis de. Igen, ő mondta, de hidd el magamtól is rájöttem volna. – mondta, miközben a barlang falának dőlt és sóhajtott. Most már tudta, hogy ez hosszú vita lesz.

-Szóval figyelmeztetni kellett, hogy egyáltalán észre vedd. Ez jellemző azokra, akik bele vannak bolondulva valakibe.

-Ha valakibe bele vagyok bolondulva az csak te lehetsz. Igaz, hogy nagyon jó barátok lettünk Meonával, de nem szeretem. Vagyis úgy szeretem, mint egy barátot.

-Én nem úgy láttam…

-Mikor láttál te minket?

-Tegnap este, amikor megjöttetek, akkor nagyon kedvesen segítetted le a lováról.

-Ezt más is megtette volna. Én voltam a legközelebb.

Salina a beszélgetés közben fel-alá járkált, de most megállt. Lehet, hogy tényleg félreértett mindent? Lehet, hogy tényleg nem szerelmes Ranek abba a lányba? A hosszú hallgatás miatt Ranek újra próbálkozott.

-Kérlek, hadd menjek be, és mindent elmagyarázok és elmesélek, ami azóta történt, hogy utoljára láttuk egymást.

Salina könnyes szemmel odalépett az „ajtóhoz”.

-Tényleg engem szeretsz? – nézett rá a fiúra.

-Hát persze. – szólt Ranek, majd megölelte szerelmét és megcsókolta lányt. Ezután hosszasan beszélgettek arról, hogy kivel mi történt.

Eközben Irodan körbesétálta a tábort és tétlenül nézte, hogy mit csinálnak a többiek. Majd leült a földre és onnan nézte az embereket. Nem sokáig bírta a semmittevést, felállt és megkereste Girot, akit tegnap a vezetőként mutattak be.

-Miben tudok segíteni? – kérdezte tőle.

Giro meglepetten nézett rá.

-A királyunk vagy, kérlek, ne várd el tőlem, hogy feladatot adjak neked. – szólt a férfi hosszú hallgatás után.

-Most nem vagyok király. – rázta a fejét Irodan. – És te pedig nem várhatod el tőlem, hogy egész nap tétlenül üljek, és nézzem, ahogy ti dolgoztok. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Kérlek, adj valami feladatot, vagy meg fogok őrülni itt.

-Megértelek. Hát akkor… - nézett körül – azt hiszem, Yarellnek szüksége van egy kis segítségre. Sosem ment neki a favágás. – súgta még oda nevetve Giro a fiúnak, aki egy mosollyal válaszolt.

-Köszönöm. – mondta, majd sietve elindult Yarell felé. Szerencsére őt már ismerte, így jól kijöttek egymással. Már majdnem befejezték a munkát, amikor pusmogást hallottak a hátuk mögött. Néhány kisfiú állt mögöttük és ijedten néztek Irodanre és Yarellre, amikor észrevették őket.

-Hát ti meg mit csináltok itt? – mordult rájuk Yarell, de a kicsik nem törődtek vele. A legbátrabbik előrelépett, büszkén kihúzta magát, majd Irodanre nézett:

-Te vagy a király?

Irodan elmosolyodott és a kisfiú elé guggolt.

-Egyszer majd az leszek. De az apám király volt.

-Mesélsz nekünk róla?

-Mesélek. Csak előbb ezt befejezem.

Öt perc múlva Yarell és Irodan már még több kisfiú között ültek és figyelmesen hallgatták Irodan meséjét.