Erich Andreas meglepetten nézte, ahogy becsukódik mögötte a várkapu. Bár Fertah, a Karuuni felföld jelenlegi királya mondott neki pár dolgot, még mindig nem értette, hogy miért engedték szabadon. Az egykori tanácsadóra nem jellemző, hogy csak úgy megváltoztassa véleményét, főleg nem olyan komoly váddal, mint árulás és összeesküvés. Erich nagyon jól tudta, hogy mindkét bűn alaptalan, bár szívesen tört volna borsot Fertah orra alá.

Minden akkor kezdődött, amikor két őr jelent meg cellája ajtajában és a király elé vitték a férfit. Ekkor Fertah kijelentette, hogy halálbüntetés terhe mellett száműzik Erichet Karuunból, soha többé nem jöhet vissza ide. Mindezt Eileen is végighallgatta, de érzelmeit nem mutatta ki. Csak akkor érzékenyült el, amikor Erich egy utolsó, búcsúzó pillantást vetett rá, de ekkor is csak egy könnycsepp csordult végig arcán. A férfi ki tudta olvasni szeméből a legfontosabb szót, ami erőt adott neki a most kezdődő újabb kalandhoz, utazáshoz: Szeretlek!

Így kerül Erich Tirlos kapuin kívülre és most tanácstalanul állt. Nem tudta mi tévő legyen, hiszen biztos volt benne, hogy Chris taníttatása még nem ért véget, és így teljesen felesleges lett volna Hellunyatba mennie. Csak elterelné a lány figyelmét arról, ami most a feladata.

Erichnek Irodan is eszébe jutott. A börtönben a fülébe jutott a hír, hogy a fiúnak sikerült megszöknie Fertah fogságából. A férfi biztos volt abban, hogy a valódi király nem tétlenkedik, hanem valahol próbál segítőket keresni, hogy visszavehesse trónját.

Ercih ekkor már biztos volt, mit kell tennie: meg kell keresnie Irodant és mindenben segíteni neki. Főleg azért, mert Chris addig nem jöhet Tirlosba, amíg Fertah a király. Akkor még nagyobb veszélyben lenne a lánya. A probléma az volt, hogy nem tudta, hol keresse Irodant. Karuun felföldje rettentően nagy, bárhol elrejtőzhet, mert abban Erich biztos volt, hogy nem egy vidéki kastélyban bujkál a király emberei elől.

-Egyszer mindenképp el kell indulnom. –morogta magának, és felugrott lovára, amit visszaadtak neki.

Még egy valami nem hagyta nyugodni a férfit. Fertah tudta, hogy Chris Aventerrán van. Azzal az indokkal engedte el, hogy Chris már jó kezekben van. Vajon ez mit jelenthet? Egy biztos: semmit jót.

És tényleg nem jelentett semmi jót. Ugyanazon a reggelen, amikor Erich kiszabadult, Chris fogságba került. A lány a harmatos fűben feküdt és a madárcsicsergésre kelt. Mocorgott, forgolódott, de nem akarta kinyitni a szemét. Utólag rájött, hogy jobban is tette volna, ha ezen a napon nem kel fel: éppen a szemét dörzsölte, amikor valami a torkához ért. Óvatosan tette le a kezét és ekkor vette észre, hogy egy kardot szegez valaki a torkához. Valaki, akit a barátjának hitt.

-Véget ért a játék, Chris. –szólt gúnyos mosollyal Eudo. Chris már nyúlt volna a kardjáért, amit mindig magánál tartott, de az nem volt ott. – Sajnálom, nem kockáztathattam, hogy megszökj tőlem. Egyébként egyetlen rossz mozdulat és átszúrom a torkodat. Szóval nem ajánlom, hogy megpróbálj bármit is tenni.

-Tudtam, hogy nem kellene megbíznom benned. – mondta halkan Chris. – Azóta tudom, hogy… - itt elhallgatott, mivel kínos volt felidéznie a rossz élményt. – Mit akarsz tőlem?

-Én igazából semmit. Borboron szeretne megismerni.

-Jajj, milyen kedves tőle… - morogta a lány. – Egyszerűbb lett volna, ha küldd egy meghívót. – mondta, miközben folyamatosan a menekülés lehetőségét kereste.

-Azt hiszem, ez most nem a viccelődés helye. – szólt Eudo és füttyentett egyet. A bokrokból három Fekete Lovas lépett elő. – Kötözzétek meg és rakjátok fel a lovamra. – mutatott a fiú Chrisre. – Velem jön. És azt hiszem erre az alakra nincs többet szükség. – nézett végig magán, és néhány pillanattal később már egy fekete hajú fiú állt előttük. Chris meglepetten és kissé ijedten nézett rá.

-Ki vagy te?

-Biztos vagyok benne, hogy hallottál már rólam. – szólt a fiú ravaszan csillogó szemekkel. – Elég jól ismerem a barátnődet, Laura Leandert.

-Ismered Laurát?

-Ne mondd, hogy nem hallottál rólam. Tényleg nem dicsekedett el vele Laura, hogy mennyire kedves barátai vannak?

-Azt látom. De kérdeztem valamit…ki vagy te?

-Az lehetetlen, hogy Laura nem mesélt rólam. – mondta, szinte már csak magának. – Én vagyok Kevin vagy ahogy Aventerrán ismernek: Venik. – Chris ekkor megpróbált kitörni a Fekete Lovagok szorító markából – sikertelenül.

-Gondolhattam volna. Miért nem hagysz békén minket? Először Laura, aztán én.

-Talán azért nem hagylak békén titeket, mert a rossz oldalon álltok? Ti sohasem győzhettek…és mindig rajtatok lesz a felelősség, hogy megvédjétek a szegény embereket, akik nem tudják saját magukat megvédeni. Tényleg ezt akarod? – Chris nem akart felelni neki, így Kevin vállat vont és biccentett a Lovagoknak. – Induljunk! Borboron már biztos türelmetlen.

Chris végig kényelmetlenül utazott, mivel Kevin előtt ült, a fiú karjaiban és emellett még meg is volt kötözve. Útközben beszélgettek, vagyis inkább veszekedtek, mivel Chris minél többet szeretett volna megtudni arról, hogy miért ejtették foglyul.

-Tiszta hülye voltam…miért is hittem neked?

-Talán azért, mert olyan magabiztos vagyok?

-Magabiztos? Talán nagyképű. Igen nagyképű, ez a jó szó.

A beszélgetés egy rövid ideig megszakadt, mivel Chris végiggondolta mi minden történt vele Eudo, vagyis Kevin mellett.

-Hogy lehettünk olyan vakok, hogy nem vettük észre, hogy mekkora egy szemét vagy? Már a feltűnésed is érdekes és feltűnő volt. Miért kergetnének a Fekete Lovasok Hellunyat felé bárkit is? Ennyire azért ők sem hülyék… - Ekkor a másik három lovas egyszerre hördült fel. Látszott rajtuk, hogy mindannyian legszívesebben megölnék a lányt, de visszatartotta őket Borboron haragja. A Fejedelem világosan megmondta, hogy élve kell a lány.

-Talán a jóság vakított el benneteket…ez így szokott lenni. Vagy büszkeség, hogy végre meg tudtok menteni valakit.

-Le szeretnél esni a lóról? – kérdezte Chris mérgesen.

-Akkor te is esel… - válaszolta unottan a fiú.

-Neked fog jobban fájni. Főleg, ha egyszer megszabadulok ezektől az átkozott kötelektől…

-Abba hagynátok ezt a gyerekes vitatkozást? – kiáltott rájuk az egyik Lovag. – Mindjárt megérkezünk a Sötét Erődbe. Chris hamarosan megérezhette a Sötétek vára körül terjengő jellegzetes kénkőszagot, amiről már sokat hallott. Eddig sosem tudta elképzelni, de most már tudta mennyire undorító. Hányinger fogta el, és legszívesebben ki is engedte volna a benne lévő ételek maradékát Kevinre, de jobbnak látta, ha visszafogja magát. Hamarosan megpillanthatta a Sötét Erődöt is. Hatalmas kapujának kinyitásához tíz ember kellett. Amikor becsukódott Chris mögött a kapu, akkor érezte először, hogy fogságban van, és rátört az az érzés, hogy sosem fog már kijutni innen. Ettől kisebb pánikba esett, de ezen hamar úrrá lett.

-Gyere! Borboron vár. – szólt Kevin, majd a vár épülete felé lökte lányt. A trónterembe vezető úton senkivel sem találkoztak, az ajtónállók is szó nélkül kinyitották az ajtót, így Chrisnek ideje sem volt felkészülni arra, hogy a Sötét Fejedelem előtt fog állni.

A teremben Borboron a trónszékében ült, míg két oldalon állt két segítője, Syrin és a rettegett fhurhur. Sajnos Chris nem sok jót hallott róluk az elmúlt években. Kevin meghajolt vezére előtt, míg Chris esetlenül állt ott, mint egy kislány.

-Neked illene letérdelni a Sötét Fejedelem előtt! – kiáltott rá a fiú Chrisre és akkorát lökött rajta, hogy a lány térdre esett. Borboron felállt a helyéről.

-Ejnye Venik, nem szabad így bánni a vendégünkkel. – mondta gúnyosan Borboron, miközben a lány elé lépett. – Állj fel!

Chris feltápászkodott, és remegő lábakkal állt a Fejedelem előtt.

-Tudod miért hozattalak ide?

Chris csak állt és nem szólt semmit. A félelem elvette minden bátorságát, és kezdte úgy érezni, hogy ebből a kalamajkából sosem fog kikerülni. Nem mert belenézni Borboron vörös szemébe, nem mert ránézni senkire, nehogy elárulja félelmét. Egyszerűen csak megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy nem tudja a választ. Borboron mérgesen nézett hátra Syrinre.

-Azt mondtad, hogy tudnak a jóslatról! – kiáltott rá.

-Tudnak is. Biztos vagyok benne, hogy tud róla! Ha az a földi fattyú tud róla, akkor neki is tudnia kell.

Borboron visszafordult Chrishez.

-Hallottál már a jóslatról, ami a végső csatáról szól?

-Nem. – szólt halkan Chris, akinek lassan megjött a hangja.

-Az Őrzők tudnak erről a jóslatról, uram. – szólt közbe a fhuhur. – És az egyik szereplője ez a lány. Erre az a embercsillagi férfi jött rá, akit fogságban tartottunk…

Marius? – futott végig Chris agyán. – Mit tud Marius ezekről a dolgokról? És ha tényleg tud valamit, akkor miért nem mondta el eddig?

-Szóval ő…eddig is túl sok dologba beleártotta magát…

Borboron hirtelen észbekapott, amikor pillantása Chrisre tévedt.

-Úgy látom fáradt vagy. Ideje lenne megpihenned.

-Börtönbe akartok zárni?

-Dehogy! Kapsz egy szobát. – Éppen ekkor lépett be egy kislány, kezében egy kancsó vízzel. – Majd ő megmutatja a szobádat! Csak kövesd őt.

A kislány egész úton egy szót sem szólt Chrishez. Úgy tűnt, nem is gondolkodik, csak végzi a munkáját. Először Chris fel sem fogta, mennyire fiatal a lány, csak amikor megérkeztek ahhoz a bizonyos szobához. A kislány alig volt tíz éves. Chris most jött rá igazán, hogy mire is képesek a Sötétek. Ilyen fiatal gyerekeket dolgoztatnak a várban. Még egy normális várban sem könnyű az élet, hát még egy olyanban, ahol csupa gonosz tekintetű alak veszi körül őket.

-A szobából nem jöhetsz ki, lesznek őrök, majd hozok enni és inni. – mondta egy levegővel, teljesen monoton hangon a lány.

-Köszönöm. – szólt Chris, majd belépett a szobába, ahol egy ágy, egy asztal és egy szék volt. Az ablak a várfalon túlra nézett, bár ott sem volt túl sok látnivaló.

Néhány perccel később visszajött a kislány kezében egy tálcával, amin egy kancsó víz és néhány szelet kenyér volt. Hátán – Chris szíve megdobbant örömében – hátizsákja volt.

-Ezt visszakaphatod. – mondta a lány, majd újra kiment a szobából. Gyorsan kipakolta a táska tartalmát, ami nem volt túl sok: két könyv, egy pici plüss panda, amit Chris mindenhova magával vitt, persze csak úgy, hogy ne lássa meg senki, néhány ruhadarab.

-Semmi hasznos. – morogta. – Mindenképpen beszélnem kell Laurával vagy Mariusszal. Akármilyen kockázatos is el kell mennem a Földre.