Három nappal később Chris már Jürgen Leander háza előtt állt hevesen dobogó szívvel. Megdöbbent a ház nagyságán, nem gondolta volna, hogy Haldor ennyire jó körülmények között él. Az ajtót egy öltönyös fiatalember nyitotta ki.

-Kit keres? Bejelentkezett?

-Micsoda? Én… - kezdte zavartan. – Én Haldor Leandert keresem…

-Értem. Jöjjön beljebb. – tárta ki az ajtót a férfi. – Bár a fiatalúr nem említette, hogy látogatója jönne.

-Nem említhette, hiszen nem szóltam neki.

-Kérem várjon itt. – vezette be Christ a férfi egy tágas szobába. Az öltönyös kiment az egyik ajtón, pár másodperccel később pedig egy másik nyílt ki. Egy öregedő férfi lépett be a szobába, aki nagyon hasonlított Haldor apjára, Marius öccsére.

-Óh…elnézést. – nézett meglepetten a lányra a férfi. – Engem keres?

-Ne…nem…én Haldorhoz jöttem. Christine Andreas vagyok.

-Igen…igen…mesélt rólad az unokám…te vagy az a lány, akit a fiam magához vett…

Chris számára kezdett nagyon kínossá válni a beszélgetés. Épp időben nyílt ki az ajtó és lépett be Haldor.

-Chris! – kiáltott fel a fiú. Először az egyre jobban vörösödő lányra, majd nagyapjára nézett. Gyorsan odasietett Chrishez, megfogta a kezét, és elkezdte húzni az ajtó felé.

-Jajj, milyen régen nem láttalak! De jó, hogy itt vagy! – próbálta leplezni a meglepetését és zavartságát a fiú, miközben elsiettek nagyapja előtt. Amikor kiértek a szobából, Haldor csillogó szemekkel nézett barátnőjére, és legszívesebben megcsókolta volna, de tudta, hogy türtőztetnie kell magát.

-Gyere. Fenn a szobámban mindent megbeszélünk!

Haldor szobája a házhoz hasonlóan óriási volt. Úgy nézett ki, mint valami királyi lakosztály. Három hatalmas ablak nézett a kastély parkjára. A szoba közepén egy nagy baldahinos ágy állt. Az egyik sarokban állt az asztal, mellette két könyvespolc. Emellett még néhány másik szekrény is volt a szobában, de egyébként az ágy előtt üres volt a tér.

-Hogy kerülsz te ide? – kérdezte Haldor egy forró csók után.

-Álomutaztam.

-De honnan tudtad, hogy hova kell jönnöd? És te nem Aventerrán vagy?

-A címet Mariustól kaptam, és igazából Aventerrán vagyok. De látnom kellett téged. Rettentően hiányoztál.

-Te is nekem. Mi történt veled amióta nem láttalak?

-Figyelj, tudnod kell először is azt, hogy nem azért hagytalak itt, mert nem szerettelek.

-Tudom. Megértelek. De mesélj! Aggódtam érted…

Chris gyorsan összefoglalta mi is történt vele, de Haldornak sem mesélt Eudóról és az elrablásáról. Aztán Haldor is elmesélte, hogy hogyan jöttek rá Laurával a jóslat rejtélyére.

-Szóval már te is tudsz arról a jóslatról? Szuper…ezt is én tudtam meg utoljára…és talán nem is tudtam volna meg, ha…de inkább hagyjuk ezt. – mondta, majd megcsókolta a fiút.

Már megint majdnem elszóltam magam. Nem szabad ezt csinálnod! – korholta magát.

Mivel Chris késő délután érkezett meg Haldorhoz, hamar besötétedett. A fiú felhozta a vacsorát, mivel nem akarta nagyszüleinek bemutatni a lányt. Nehéz lett volna elmagyarázni, hogy hogyan került ide olyan hirtelen Chris.

A vacsora után a lány eldőlt Haldor ágyán. A fiú odafeküdt mellé és a lány felé fordult.

-Miért jöttél ide?

-Mert hiányoztál. És mert megkaptam a címedet. Aventerrán azon gondolkodtam, hogy…talán találtál magadnak másik lányt. Hiszen írtam is, hogy nyugodtan keress. De valahol legbelül éreztem, hogy nem így van. Tudtam, hogy csak ki kell bírnom és akkor újra találkozni fogunk és… még mindig szeretni fogsz… úgy ahogy én is szeretlek. – Chris megcsókolta a fiút, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, a következő pillanatban már a fiú mellkasán ült és inge gombjait gombolta ki. Haldor meglepődött, de pár másodperccel később már ő vette le a lányról a felsőjét.

Egy óra múlva boldogan feküdtek egymás mellett. Egyikük sem szólt semmit, mindketten arra vártak, hogy a másik mondjon valamit. Végül Chris törte meg a csendet.

-Köszönöm Haldor.

-Mit?

-Azt, hogy így szeretsz.

Valahol a távolban egy ajtócsapódás hallatszott.

-Mi volt ez? – ült fel ijedten Chris.

-Micsoda? Én nem hallottam semmit.

-A franc egye meg! Mennem kell! Haldor, lebuktam és ha most nem kelek fel Aventerrán, akkor nagyon nagy baj lesz! – mondta könnyes szemmel, miközben a ruháit vette fel. – Nagyon köszönöm ezt a csodálatos estét és ezt az éjszakát.

Majd olyan érzést érzett, mintha valaki megpofozta volna valaki.

-Mennem kell! – gyorsan még egy csókot nyomott a fiú arcára és amilyen gyorsan csak tudott visszatért Aventerrára.

Haldor utolsó pillantásakor egy kép villant Chris képzeletébe. A lány rögtön tudta, hogy ki a harmadik személy, akiről a jóslat szól. Haldor pedig tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy megmentse szerelmét, aki nyilvánvalóan nem Hellunyatban volt.

Amikor Chris kinyitotta a szemét Borboron állt előtte.

A lány gyorsan felült az ágyában, bár megszédült egy kicsit a rátörő fáradtság miatt. A Fejedelem mérgesnek tűnt, ezért Chris bűnbánón lehajtotta a fejét. Bár nem érzett megbánást tette miatt, egyszerűen csak nem akart Borboron tűzvörös szemeibe nézni.

-Állj fel! – kiáltott rá a lányra.

Chris nem akart ellenkezni a Sötét Fejedelemmel. Alig állt fel, Borboron újra megpofozta.

-Hol voltál? – kiabált tovább.

Chris nem válaszolt semmit. Abban az egy dologban biztos volt, hogy Borboron sohasem fogja megtudni, hogy hol volt. Nem veszélyeztetheti Haldor életét. A lány nagyon jól tudta, hogyha a Sötétek közül bárki megtudná, hogy közelebbi kapcsolatba kerültek a fiúval rögtön rászállnának.

Hallgatásának ára egy újabb pofon volt, majd Christ a falhoz lökte és torkának szegezte kardját. A lány ijedten nézett a kardra. Nagyon is jól tudta, hogy mi történik azzal, akit ez a kard akár csak egy kicsit is megkarcol. Borboron viszont vigyázott arra, hogy a lánynak semmi baja ne essék.

-Azt hiszem, túl előzékeny voltam veled. Nem gondoltam volna, hogy van annyi bátorságod, hogy visszamenj az Embercsillagra. Nagyobb figyelmet kell fordítanom az őrzésedre. És van egy lelkes jelentkező.

Chris nem tudta kire gondolhat Borboron. Önként jelentkező? Ki lehet az?

-Sejtésed sincs ki lehet az?

A lány hirtelen rájött, ki is lehet az. De ez a gondolat túl szörnyű volt ahhoz, hogy igaz legyen…

-Na gyerünk! Pakolj! Venik már vár rád!

Chris dühösen nézett a Fejedelemre, de nem ellenkezett. Gyorsan összecsomagolta azt a kevés holmiját, ami nála volt, beledobálta őket a hátizsákjába és Borboronnal a háta mögött elindult Venik szobája felé.