Erich két napi lovaglás után talált rá Irodanre és újdonsült barátaira. Az első fogadtatás hűvös volt, Giro és a többi bujdosó kételkedett abban, hogy a férfi valóban Irodan barátja-e. Igazából Fertah kémjének hitték, de végül Irodan kimentette Erichet.

-Hogy kerülsz ide? – kérdezte tőle meglepetten. – Nem sokan találnak meg minket az erdő közepén…

-Hallgattam a megérzéseimre. Valahogy éreztem, hogy erre kell jönni. Aztán egyszer csak rám támadtak azok a kedves úriemberek – mutatott két férfira egy sátor mellett – és tudtam, hogy jó helyen járok. – mosolyodott el Erich.

-Értem már. De hogy szabadultál ki a börtönből?

-Fertah elengedett. Tudom, hogy furcsán hangzik – mondta gyorsan, mikor meglátta Irodan elképedt arcát -, de így van. Az az igazság – mondta, miközben a tábor széle felé vezette a fiút, mivel nem akarta, hogy kihallgassák őket -, hogy a lányom Aventerrán van. Ne kérdezd, hogyan került ide – tette hozzá, amint meglátta, hogy Irodan szólni készül -, a lényeg az, hogy Fertah rájött, hogy Chris itt van. A gond az, hogy nem szabadna tudnia, mivel…ez most nem annyira fontos. Sajnos ezen már nem tudok változtatni. És az az érzésem, hogy Chris veszélyben van. Csak azért jöttem ide, mert neked egyelőre nagyobb szükséged van rám. Chris remélem boldogul egyedül is, akárhol is van.

Erich elgondolkozott egy percre, Irodan ezt rögtön kihasználta.

-Hogy kerül Aventerrára a lányod?

-Ez hosszú történet, Irodan, majd egyszer elmesélem, de erre most nincs idő. Meg kell szervezni a Tirlos elleni támadást.

-Micsoda? Miért? Hiszen nagyon jól meg vagyunk itt.

-Ti lehet, de az embereknek egyre rosszabb a sora. Főleg, amióta megszöktél Fertahtól…

-Miért mi van azóta?

-Fertah egyre több adót szedet be az embereivel, és egyre nagyobb hadsereget állít fel ellened.

-Ellenem? Miféle veszélyt jelenthetek rá én?

-Hát nézzük csak: te vagy a jogos uralkodó. Ezt minden épeszű ember tudja. Ezek után pedig minden épeszű ember csatlakozni fog a seregedhez, amit Fertah szerint már el is kezdtél szervezni.

-Sereget szervezni?

-Hát – nézett a háta mögé Erich – van némi alapja, nem?

-De, igazad van.

-Gyere, menjünk vissza. Beszélnem kell a vezetővel…

-Giro egyet fog érteni veled. Ebben biztos vagyok.

Ercih és Irodan egyszerre fordultak meg. Hirtelen három lovas vágott be eléjük.

-Gyerünk kerítsétek be őket! – hangzott a parancs. – A többiek pedig támadják meg a tábort!

A három lovas még további három követte, majd utánuk még egy tucatnyian rontottak rá a felkészületlen lázadókra.

A hat lovas mindegyike egy-egy dárdát szegezett Irodan és Erich torkának.

-Nincs értelme az ellenállásnak. A foglyaink vagytok.

Ennek ellenére azért Irodan kihúzta a kardját. Éppen időben, ugyanis a fiúnak már csak arra volt ideje, hogy a nyakához közeledő dárdát elüsse maga elől. A fegyver tulajdonosa pedig holtan esett le lováról. A tábornak háttal álló másik két lovas megfordult. Eközben Erich és Irodan rárontottak a másik háromra. Erich lerántotta a nyergéből az egyiket és leszúrta ellenségét. Irodan is harcba lendült, ő a középső lovasra támadott, aki leugrott lováról, előrántotta kardját és úgy harcolt a fiú ellen. Közben elkezdődött a harc a táborban is. A csata kiegyenlített volt. Bár a lázadók számbeli többségben voltak, de a lovak könnyen feldönthették, eltaposhatták az embereket. Emellett a meglepetés varázsa is a támadók oldalán volt. A harc sokáig elkeseredett küzdelemnek bizonyult, mindkét oldalon komoly áldozatokat követelt, de végül a támadók visszavonultak.

Irodan véres karddal kimerülten indult a tábor közepe felé, ahol a nők már kezelésbe vették a sebesülteket. A fiú lerogyott a földre és szótlanul nézett körbe. A táborban körbe halottak és sebesültek feküdtek. Valaki óvatosan megérintette a vállát. Irodan hátranézett.

-Nincs semmi bajod, Irodan? – kérdezte Meona.

-Semmi. Szerencsére…ez mind miattam történt…ez a sok szerencsétlen miattam halt meg. – mondta halkan és a kezébe temette arcát.

-Te is tudod, hogy ez nem igaz. Azok ott – mutatott a katonákra, akik megtámadták őket – egy olyan királyt szolgáltak, aki becsapta őket. Rosszban hittek és ezért meghaltak. Nem miattad haltak meg, hanem azért, mert hittek egy hazug árulónak. A többiek pedig egy szebb jövőért haltak meg. Ők hittek abban, hogy egyszer majd lesz egy olyan királyuk, aki nem zsarnokoskodik felettük. Senki sem azért harcolt itt, mert te itt vagy. Ez a harc akkor is megtörtént volna, ha nem nem vagy itt, és mi nem vigyázunk rád.

-Te miért vagy itt? – nézett bele a fiú Meona szép barna szemeibe.

A lány nagyot sóhajtott.

-A legtöbben, akik itt vagyunk egy faluból származunk. Giro… Tholomis… mind egy kis faluban születtünk és ott éltünk. Amikor Fertah király lett megemelte az adókat. Mi földművelésből éltünk, búzával, különböző gabonanövényekkel kereskedtünk. Amikor Fertah megemelte az adókat már nem volt mit eladnunk. Ekkor apám, aki a falu vezetője volt, elment Tirlosba, hogy megkérje a királyt, hogy csökkentse terheinket. Nem jutott el még a királyig sem. Azonnal börtönbe zárták és két napon belül felakasztották. Fertah pedig felgyújtatta az egész falut, amikor megtudta mit is akartunk elérni nála. Ez volt a büntetés és az elrettentés a további ilyen kérésektől. Akinek sikerült elmenekülnie, azt Giro összegyűjtötte. Így lettünk lázadók… azért mert nem maradtunk a falunkban, ahol csak a halál várt volna ránk.

-És én erről semmit sem tudtam…annyira vak voltam. De most már mindent értek.

-Ezek az emberek itt – mutatott körbe Meona – nemcsak érted harcolnak, hanem az elvesztett családjukért, földjükért, életükért. Nem szabad magadat hibáztatnod…

-Meona! – hallatszott egy hang mögöttük. Mindketten hátrafordultak. Tholomis volt az. Irodan úgy érezte, hogy a fiú már hosszabb ideje figyeli őket. – Gyere ide, kérlek, szükségünk van rád!

-Mennem kell. – mondta majd egy puszit nyomott a fiú arcára. – Ne csüggedj! Inkább segíts te is! Eltereled legalább a gondolataidat!

Meona odafutott Tholomishoz, a fiú pedig egy gyors pillantást vetett Irodanre. Szeméből csak úgy szikrázott a féltékenység. Irodan gyorsan elkapta róla a tekintetét és körülnézett: hol vehetik hasznát. Nem kellett sokáig törnie a fejét, néhány pillanat múlva szólították:

-Irodan! – hallotta Giro hangját. – Kérlek, gyere ide! – Irodan odasietett a férfihoz, aki sátra ajtajában állt.

-Gyere be! - tolta befelé a fiút, majd újra kinézett. – Tholomis! Gyere te is!

Amikor a másik fiú is leült a kerek asztalhoz, akkor Giro felállt.

-A mai napon 13 embert vesztettünk és további 10 ember pedig megsebesült. Szerencsére az ellenség sem járt jobban. Ennek ellenére ki kell dolgoznunk a tervet a királyi vár megtámadására.

-Miért kellene ilyen hamar? Hiszen pont most mondtad, hogy mennyi embert veszítettünk. – szólt közbe Tholomis.

-Az emberek készen állnak. Nagyon jól tudod, Tholomis, hogy nemcsak a mi falunk áll készen arra, hogy harcba szálljunk az igazságért. A holnapi nap folyamán követeket küldünk a falvakba és összehívatjuk azokat, az embereket, akik készek a harcra.

-És ha újra megtámadnak minket?

-Gondoltam erre is. Éppen ezért asszonyaink fogják elvinni az üzeneteket.

-Ez túl veszélyes! – kiáltott fel Tholomis. – Nem engedhetjük el őket egyedül.

-Meg tudják védeni magukat. És csak azok mennek, akik vállalkoznak rá. Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik szívesen lovagolnak egyet. Egyébként meg a kockázat nagyon kicsi…

-Mondd majd ezt azoknak a férfiaknak és gyerekeknek, akik elvesztik feleségüket vagy anyjukat!

-Holnap nem fog senki meghalni! – csattant fel Giro is. – Nem is értelek Tholomis. Eddig te voltál az, aki azt hangoztatta, hogy a nők legalább annyira jó harcosok, mint a férfiak…

-Megváltozott a véleményem… - válaszolt kitérően a fiú. – Egyébként nem érdekel…azt csináltok, amit akartok.

-Jó. Még ma eldöntjük ki fog menni…

-És arra nem gondoltatok, hogy hogy kerültek ide a katonák?

Halálos csend ereszkedett az asztal köré. Senki sem szólt egy szót sem. Tholomis felállt a helyéről és elkezdett az asztal körül sétálni.

-Komolyan nem gondolkodtatok el azon, hogy hogyan tudták meg Fertah emberei, hogy itt vagyunk az erdő közepén egy eldugott helyen? Komolyan nem tűnt fel senkinek, hogy akkor jelentek meg a katonák, amikor az az ember – itt Erichre mutatott – megjelent itt? Senkinek sem tűnt fel, hogy ez a férfi, aki ráadásul még csak nem is aventerrai, az erdő szélére kísérte a mi szeretett királyunkat? – hangjából kiérződött a gúny.

Irodan felállt és Tholomis szemébe nézett.

-Nem várom el, hogy megbecsülj vagy tisztelettel szólj hozzám. Azt viszont nem tűröm el, hogy egy hűséges emberemet becsméreld! Erich apám barátja volt. Sohasem árulna el engem! Nem tudom mi rosszat követtem el ellened. Nem tudom, miért nem tartasz semmire. Nem tudom, miért gondolod azt, hogy én rosszat akarok nektek. De még egyszer megkérlek, ne szidd a barátaimat!

A két ifjú között forrott a levegő. Végül Giro is felállt és kezével intett a két fiúnak:

-Üljetek le. Ezt a vitát ráértek később is rendezni.

Irodan engedelmeskedett, míg Tholomis egy ideig még mérgesen nézett a fiúra. Végül ő is leült, így a megbeszélés folytatódhatott tovább.