A hangulat a lázadók táborában egyre feszültebbé vált. A legnagyobb gond viszont az volt, hogy a csapat kezdett két részre szakadni: a nagyobb csoport Irodant támogatta és megbízott a fiúban, a többiek Tholomisszal értettek egyet. Alig páran voltak, akik nem tudtak, vagy nem akartak választani a két csoport között. Köztük volt Meona is, aki csak azért nem állt Irodan pártjára, mert nem akarta megbántani Tholomist.

Tirlos megtámadásának napja egyre közeledett. A terv készen volt, már csak a távolabbi falvakból érkezőkre vártak. Az utolsó este Irodan és Ranek a tábortűz mellett ültek és a másnapi harcról beszéltek, amikor Meona és Salina léptek oda hozzájuk.

-Beszélnem kell veled. – súgta oda Meona Irodannek. A fiú felállt, ezzel átadva helyét húgának, aki könnyes szemmel ült le szerelme mellé.

-Nagyon vigyázz magadra. – hallotta még Irodan a lány hangját, mielőtt otthagyta volna Raneket és Salinát.

Meona megfogta Irodan kezét és az erdő felé vezette őt.

-Meona! Hova megyünk?

-Az erdőbe…

-Giro megmondta, hogy oda ne menjünk.

-Nyugodj meg, Irodan. Jól ismerem az erdőt, senki sem fog észrevenni minket.

A két fiatal egyre mélyebben hatolt be a fák rengetegébe. Irodan úgy érezte, ha most Meona otthagyná őt, akkor soha az életben nem találni ki az erdőből. De a lány tudta mit csinál és legfőképp azt, hogy hol van, így a fiú teljesen rábízta magát. Tíz perc séta után megérkeztek egy kis tóhoz, amelybe egy patak futott bele. Csak a víz csörgedezése törte meg a halotti csendet.

-Ez a kedvenc helyem az erdőben. Még akkor fedeztem fel, amikor letáboroztunk itt.

-Nagyon szép. – nézett körül Irodan. – Miért hoztál ide?

-Meg akartam neked mutatni. – A lány habozott egy kicsit. Irodan pillantása azonban erőt adott neki. – És szeretném, ha holnap ezzel harcolnál. – Meona a fiú felé nyújtotta a kardját.

-Nekem akarod adni? Hiszen ez a kard apádé volt… Ez az egyik legféltettebb kincsed.

-Igen. Épp ezért szeretném, hogy ezzel harcolj, vigyázz rá és hozd vissza nekem.

Irodan nagy sóhajjal ült le a tó partjára a fűbe.

-Holnap életem talán legnagyobb harca lesz. Fertah vagy a katonái biztosan megpróbálnak majd megölni. De megígérem neked, Meona, hogy visszakapod a kardodat.

-Féltelek titeket. Tirlos serege sokkal nagyobb, mint amennyi embert Giro össze tudott gyűjteni.

-A létszám nem minden, ezt te is tudod. Fertah álmában sem gondolná, hogy néhány falu megpróbálja megtámadni a fővárost. A váratlan támadás a mi malmunkra hajthatja a vizet. Hidd el, a terv jó és nyerni fogunk. Nem tűrhetjük el, hogy egy olyan ember legyen a király, mint Fertah.

-Mikor van egy sokkal jobb jelölt. – mondta csendesen a lány. Irodan nem válaszolt neki, csak boldogan csillogó szemmel nézte. Néhány pillanatig mozdulatlanul pislogtak egymásra, majd Irodan a lányhoz hajolt és megcsókolta.

Másnap reggel Giro halkan lépett be a barlang kis odújába. Még bent sem volt teljesen, amikor meglátta a két összeölelkező párt. A szíve egyszerre örült és volt szomorú. Boldog volt, hogy szerelmesnek láthatja új – és régi – barátait, viszont most azért jött, hogy elválassza őket egymástól. A fiúkra nagy harc vár ma. Irodan ma a jogos trónjáért fog harcolni. Ha a lázadók számításai helyesek, akkor az egész seregre egy még nagyobb létszámú csapat vár Tirlosban. Valószínűleg sokan meg fognak halni, de bíztatja őket az a tudat, hogy hazájukért egy jobb jövőért szállnak harcba. Újra a gyerekekre nézett, hiszen Giro számára ezek a fiatalok szinte még gyerekek voltak.

-Indulni kell? – hallotta Irodan halk szavát. Giro óvatosan odalépett hozzá.

-Igen. Öltözzetek fel és kinn találkozunk. Mindenki készülődik már.

Irodan megpróbált úgy kibújni Meona kezei közül, hogy ne keltse fel a lányt: nem sok sikerrel.

-Ne menj még. – morogta Meona félálomban.

-Mennem kell, de visszajövök. – súgta oda szerelmének, majd Ranek felé fordult és óvatosan megrázta a fiút.

Néhány perc múlva már a két lány a fiúk és lovaik mellett álltak. Salina és Meona úgy ölelték meg a fiúkat, mintha most látnák őket utoljára. Salina először bátyját ölelte meg és azt súgta a fülébe: „Vigyázz magadra és Ranekre!”, míg a másik fiú fülébe azt súgta könnyes szemmel: „Vigyázz magadra és Irodanre!”. Meona már nem mondott semmit a két fiúnak. Úgy érezte, mindent megbeszéltek, amit kellett. Irodan is csak annyit mondott: „Visszahozom a kardodat!” Miközben Salina, Ranek és Irodan még néhány szót beszéltek, Meona eltűnt mellőlük. A lány Tholomis felé tartott, akivel már néhány napja nem beszélt: volt egy kisebb vitájuk Irodanről.

-Látom egyre jobb barátok vagytok. – mondta köszönés nélkül hidegen a fiú, amikor meglátta a felé közeledő Meonát.

-Én most nem ezért jöttem ide hozzád…

-Láttalak tegnap titeket eltűnni az erdőben. Hova mentetek? Giro megmondta, hogy nem lehet bemenni az erdőbe, hátha megismétlődik a legutóbbi támadás.

-Légy szíves, ne oktass ki. Igen, az erdőben voltunk. Meg kellett vele beszélnem valamit, négyszemközt.

-Na persze… - Tholomis hangján hallatszott, hogy nem hisz a lánynak.

-Én csak annyit akartam mondani, hogy vigyázz magadra. – Meona megölelte Tholomist és otthagyta a fiút, majd visszament Irodanékhez.

Néhány perc múlva megindult a menet: elöl ment Giro, Erich, Irodan és Ranek lovon, utánuk a harcosok. Többségük gyalog, a többiek lovon vagy szamárháton meneteltek. A sort Tholomis és barátai zárták.

Tirlos fél napi járásra volt a tábortól. A támadást estére tervezték, így az embereknek maradt néhány órájuk, hogy kipihenjék magukat. Amikor már sötétedni kezdett, Giro magához hívta a „vezetőket”.

-A tervet mindenki tudja. Reméljük, minden jól fog elsülni. Én nem akarok itt nagy szónoklatot tartani, azt kérem mindenkitől, hogy vigyázzon magára és a társaira.

Amikor a „hadi tanácsról” visszaértek Irodanék, az emberek már harcra készen álltak körülöttük. A fiú, amikor körülnézett, akkor döbbent csak rá, hogy milyen hadsereg is fogja megtámadni a fővárost és a királyi várat: a legtöbb ember kiegyenesített kaszákkal és kapákkal a kezében állt, kardot csak elvétve lehetett látni. Irodan számára ekkor már csak egy remény maradt: bízzon a Fény erejében. Tudta, hogy mi az ő feladata: meg kell keresnie Fertahot és végezni vele.

Az első támadóknak nehéz feladatuk volt: be kellett jutni a várkapun és a kapuban álló őröket kellett megtámadni. Giro tudta, hogy ez egy kulcsfontosságú momentum a csata folytatásához, ezért legjobb embereit küldte be: Tholomist, Tuffot és Yarrellt. Szerencsére sikerült nekik megoldani a feladatot, így a lázadók nagyobb része benyomulhatott a várudvarra. Még éppen időben, ugyanis a támadást hamar észrevették és már rátámadtak a három fiúra. Irodan és Ranek ahogy egyre közeledtek a várhoz, úgy hallották egyre hangosabban a kardok csörgését és az emberek kiabálását.

Irodan kerülgette az embereket, neki az volt a fontos, hogy mielőbb végezzen Fertahhal. Remélte, hogyha a trónbitorló király meghal, akkor a katonák feladják a küzdelmet. Nagyon jól tudta, hogy ezek az emberek is csak az életüket féltik. Fogsága idején tapasztalta, hogy a legtöbb katona – habár a külvilágnak nem ezt mutatja – még hűséges maradt hozzá.

Irodan egy ugrással felkapaszkodott egy szekérre, ami az istálló mellett állt. Körülnézett, de a harcolók között sehol sem látta Fertahot. A többiek – Ranek, Erich, Giro – mind harcoltak egy-egy katonával.

-A gyáva, biztos a trónteremben ül és hagyja, hogy az emberei pusztuljanak miatta. – morogta mérgesen, majd leugrott a szekérről és futva indult a várépület bejárata felé. Útközben feltűnt neki, hogy a katonák nem támadják meg őt. Megtorpant, majd gyorsan megfordult. Figyelmeztetnie kell az embereket, hogy ne öljék meg ellenségeiket. Nem akarják ezek a katonák bántani őket, de az adott szó kötelezi őket, hogy királyukat védjék. Ranek szerencsére a közelében harcolt, így oda tudott hozzá ugrani.

-Vigyázzatok rájuk! Ne öljetek embereket, csak ha szükséges. Szólj a többieknek is!

Ranek csak bólintott, majd összenézett ellenfelével és tovább harcoltak, bár ezek után egyikőjük sem akarta komolyan megsebesíteni a másikat.

Irodan újra elindult a bejárat felé, amikor Giro került a háta mögé.

-Veled megyek! Valakinek vigyázni kell rád is. Ne hidd azt, hogy Fertah egyedül várja, hogy rátámadj.

Ketten folytatták az útjukat. Furcsa módon a folyosókon senkivel sem találkoztak, így gyorsan feljutottak a trónteremig, ahova Irodan és Giro berontottak. Úgy tűnt Fertah csak erre várt, hiszen, amint meglátta Irodant, felpattant trónszékéből és a mellette álló Eileent, a fiú édesanyját, magához rántotta és a torkához emelte kardját. Irodan és Giro megtorpantak.

-Nicsak. Látogatóink érkeztek. – mondta gúnyosan a király. – Tedd le a kardodat, vagy anyád meghal. – váltott hangnemet a férfi. Irodannek nem kellett kétszer mondani, Giro habozott, de végül is el lerakta földre kardját. Fertah erre, ellökte magától a nőt, aki rögtön fiához futott és átölelte Irodant.

-Tudod, Irodan, illett volna megköszönnöd a vendéglátást… nem volt szép tőled, hogy csak úgy eltűntél.

A fiú nem szólt semmit, csak azon gondolkodott, hogyan tudná visszaszerezni kardját és rárontani Fertahra. A király egyre közelebb lépdelt hozzájuk, kardját a fiú felé tartotta.

-Csak, hogy tudd. Hűséges testőreim, akik nem olyanok, mint azok a balfácánok ott lenn, néhány perc múlva megérkeznek ide és akkor vége a játéknak. Meghaltok mindannyian… mert abban biztos vagyok, hogyha te meghalsz, akkor az egész parasztbanda feladja az udvaron is. Már várom azt a pillanatot…

-Csak ne legyél olyan biztos ebben. – mondta Irodan. Fertah eközben elérte a kardokat és a kezébe vette Giro kardját.

-Szép darab. – forgatta meg a kezében. Irodan egy lépéssel közelebb lépett, de Fertah is kinyújtotta a kardját. – Ejnye, Irodan. Nem azt mondtam, hogy maradj ott. Tudod ez a baj veled. Nem fogadod meg a tanácsaimat.

Irodan ekkor meglátta a lehetőséget. Meona kardja még mindig a földön hevert, méghozzá olyan távolságban, amit ő egy ugrással elérhet. A gond csak az volt, hogy ehhez Fertah előtt kellett átugrani és ez rendkívül kockázatos vállalkozás volt. Irodan a mellette álló öreg férfira nézett, aki szintén látta a lehetőséget. Rá sem nézett Irodanre, hanem hirtelen a másik irányba ugrott. Ennek az lett a vége, hogy Fertah is háttal állt a kardnak, így Irodan is ugrani tudott: Meona kardjáért. A mozdulat közben valaki felkiáltott. Gyorsan megfogta a kardot és megfordult: Giro a földön feküdt és bizonyára halott volt. Mellkasából saját kardja állt ki.

Irodannek sem kellett több, rárontott a királyra. Heves harc kezdődött. Egyikőjük sem vette észre, amikor a testőrség megjelent a szobában. Főleg azért, mert éppen abban a pillanatban fegyverezte le Irodan Fertahot. A király térdre rogyott a fiú előtt és testőreire nézett. Irodan is egy gyors pillantást vetett rájuk.

-Tegyétek le a fegyvereket és menjetek ki a szobából! – Az emberek teljesítették a parancsot. Amíg Irodan a harcosokat nézte Fertah visszaszerezte a kardját. Újabb párbaj kezdődött a két király között. Végül Irodan egy ügyes és gyors, de nem szándékos mozdulattal beleszúrta Fertahba kardját. Mindketten meglepődtek. Irodan elengedte a kardot, Fertah pedig újra térdre rogyott, majd meghalt.

Irodan a kimerültségtől és a megilletődöttségtől esett össze. Anyja gyorsan mellé lépett és ölébe vette fia könnyáztatta arcát.

-Miattam haltak meg. Minden miattam történt. – suttogta a fiú. Eileen vigasztaló szavakat suttogott Irodannek, aki hamarosan megnyugodott kissé. Amikor Ranek és Erich beléptek a trónterembe, Irodan már Giro mellett térdelt. A fiú gyorsan odalépett hozzá és átkarolta barátja vállát.

-Nyertünk. – mondta halkan és megölelte az új királyt.