A nyári napforduló napján Laura már nem tudott mihez kezdeni az iskolában. Nem érdekelték az órák és a tanárok, csak az estére tudott gondolni, amikor visszatér Aventerrára. Nem először fogja már megtenni az utat a Mágikus Kapun át a legendák földjére, de most van egy nagyon nagy különbség az előző útjaival szemben: nem egyedül fog menni. Haldor vele lesz és együtt fogják megmenteni Christ. Együtt kell működniük azért, hogy leszámoljanak a Sötét Fejedelemmel, aki annyi baj okozott Laurának, a családjának és a barátainak.

Mielőtt azonban el tudott volna kezdeni készülni az útra még meg kellett látogatnia az igazgatói irodát. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha ott Aurelius Morgenstern ült volna az asztalnál és nem a szinte ismeretlen Nikolas Florentin. A férfiról csak annyit tudott, hogy különösen ellenszenves neki a Leander család Marius-féle ága. Épp ezért nem értette, hogy miért hívatta be irodájába a férfi a lányt.

Az órák után Laura egyből az igazgatói felé sietett: jobb túl esni a nehezebb dolgokon. Csak Florentin kavarhat bele az utazásba.

Az ősz hajú férfi már várta Laurát. Amikor a lány belépett a szobába, Florentin csak intett neki, hogy üljön le. Laura nyelt egy nagyot és az asztal mellett álló székek egyikéhez lépett. Sokszor ült már itt, de ennyire feszült még sosem volt, mint most.

-Bizonyára tudod, miért hívattalak ide. – kezdte a férfi.

-Fogalmam sincs. – vallotta be Laura.

-Ma van a nyári napforduló. Hallottam, hogy te különösen szeretsz átjárkálni Aventerrára. Szeretnélek megkérni arra, hogy ezt most és amíg itt vagyok ne tedd meg.

-Nem szoktam átjárkálni. Csak akkor mentem át, amikor nagyon fontos dologról volt szó…

-Az elmúlt évben a kelleténél többször voltál Aventerrán.

-Mégis mit gondol? – csattant fel Laura. – Csak úgy viccből ruccanok át Aventerrára. Mindegyik utazásnak meg volt a maga célja.

-A Legfőbb Tanács nem így gondolja. Ők úgy érzik, túl sok kockázatot vállaltál, amit nem lett volna szabad engedélyezni. Ahogy hallottam, sokszor nagyon kevésen múlott az életed. Nem szeretnénk, ha ez még egyszer előfordulna. Nagyon fontos, hogy fennmaradjon az Őrzők újabb és újabb nemzedéke, aminek az egyik tagja te vagy.

-Áh, szóval Önök nem is az én életemet féltik, hanem a lánc megszakadását…

-Ezt nem mondtam egy szóval se…

-De utalt rá. Nagyon jó lenne, ha ez a Tanács nem szólna bele az életembe. Eddig folyamatosan azt hallottam, hogy ez az én sorsom, nekem kell beteljesítenem. És most? Most pedig hirtelen elkezdett félteni mindenki, mert azt hiszik, hogy kihalnak az Őrzők, ha én meghalok. Megnyugtatom, nem fogok meghalni, ha átmegyek Aventerrára. Túl fogom élni!

-Szóval át akarsz szökni. Gondolhattam volna.

-Ezt pedig én nem mondtam. És ha most megbocsát… mennem kell tanulni, mert jó jegyeket akarok kapni az év végén. Viszontlátásra! – köszönt el. Laura felugrott a székről és kisietett a szobából. Végigrohant a folyosókon és szinte betörte szobája ajtaját. Haldor ijedten ugrott fel az ágyról, ahol addig ült.

-Mi történt? Mit akart tőled az a hapsi?

-Azt, hogy ne menjek át Aventerrára.

-Tudja, hogy át akarunk menni? – kérdezte meglepetten a fiú.

-Nem. Csak sejti, hogy én át akarok menni. De arról szerencsére fogalma sincs, hogy te is elkísérsz. Akkor még nagyobb galiba lett volna belőle. Így is épp elég rossz volt. Jól összevesztem vele, hogy ne féltse az életemet.

-Akkor nincs semmi baj. – ült vissza az ágyra Haldor.

-Este azért óvatosnak kell lennünk…

Sötétedéskor Laura és Haldor felvette a hátizsákját, és elindultak a nagy útra. Mielőtt azonban áteveztek volna a Banya-tóban levő kis szigetre, Laurának volt egy fontos elintéznivalója.

-Menj ki a parkba. A többiek már várnak minket. Én öt perc múlva ott leszek, de még van egy nagyon fontos dolgom.

Haldor csak megértően bólintott. Laura a fiúrészleg felé vette az irányt, és Philipp szobája előtt állt meg. Eddig nem szólt a fiúnak a terveiről, mivel úgy gondolta, hogy minél kevesebben tudnak róla, annál jobb. Nem mintha nem bízott volna a fiúban, de biztos, ami biztos. Kopogott, majd a válasz után belépett. Philipp egyedül volt a szobában. A fiú rögtön felpattant és barátnője elé lépett.

-Mi a baj? Hova mész?

Laura megpróbálta megnyugtatni a fiút. Megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézett.

-Philipp. Most el kell mennem Aventerrára. Chris ott van, és meg kell mentenünk.

-Mentenünk? Ki megy még?

-Haldor.

-Akkor én is megyek! – kiáltott fel a fiú. – Ha Haldor mehet, akkor én is!

-Nem. Ez nem így működik. Haldor azért jöhet, mert…mert van egy jóslat és az róla szól. Egyébként ti, kívülállók sehogy nem juthattok el Aventerrára. Ő is csak ezért… meg szerelmes Chrisbe. Nem lehetett volna sehogysem itthon tartani.

-Én is szerelmes vagyok…

-Philipp. Itt kell maradnod. – gyorsan megcsókolta a fiút, hogy ne tudjon válaszolni neki. – És mennem kell. Már várnak rám. Vigyázz magadra! – simogatta meg a fiú arcát.

-Te is vigyázz. És gyere haza épségben. – válaszolt Philipp beletörődve sorsába. Még egyszer megcsókolta a lányt és útjára engedte.

A parkban már teljesen sötét volt. A tó mellett már ott állt a ravensteini Őrzők erősen hiányos csapata: Marius, Lukas és Percy. Mary Morgain még mindig Skóciában volt, a professzort pedig azóta sem találták meg. Így a többiek búcsúztatták a kalandorokat. Két ló is állt mellettük. Laura tudta, hogy nagy szükség lesz az állatokra, ha gyorsan és egyszerűen akarnak Aventerrán utazni.

-Vigyázzatok magatokra. – mondta sokadszorra Marius. – Nem szívesen engedlek el bennetek…

-De muszáj. – válaszolt gyorsan Laura, mielőtt apja meggondolná magát. – Ideje indulnunk, mielőtt Florentin előtt lebukunk. – Gyorsan megölelte a többieket, majd felmászott lovára. Megpaskolta rég nem látott lova, Szélvihar nyakát és Haldorra nézett.

-Gyerünk, pattanj fel és kezdődjön a harc!

Haldor gyorsan követte Laura példáját és pár pillanat múlva már ő is lova hátán ült. A lány unokatestvérére nézett:

-Bízz benne, hogy át tudsz ugratni a lóval a tó fölött és sikerülni fog.

-Ennyi? Ez a trükkje az egésznek?

-Ennyi. – bólintott Laura. Gyors pillantást vetett öccsére és apjára, majd átugratott a szigetre. Haldor az ugrás előtt még nyelt egy nagyot, de neki is sikerült a manőver.

-Csak kövess és bízz a Fény Erejében. – adta ki az utasítást Laura, mert tudta, hogy a fiú nem látja a Mágikus Kaput.

Néhány pillanattal később már Aventerrán voltak. Haldor ámulva nézett körbe az új, sosem látott tájon.

-Ez hihetetlen. Még sosem láttam ennyire érintetlen környezetet. – még bámult egy kicsit, majd Laura felé fordult. – És most mi a terv?

-Elmegyünk Hellunyatba és ott kérünk segítséget. Elysion és barátai tudnak segíteni nekünk…talán még kíséretet is kapunk.

Haldor aggódva nézett Laurára.

-Nem lesz baj abból, hogy én itt vagyok?

-Most már mindegy, nem? Mire Hellunyatba érünk reggel lesz és a Kapu bezáródik. Visszaküldeni pedig a következő napfordulóig nem tudnak.

-Akkor jó. – bólintott a fiú. – Induljunk és szabadítsuk ki minél előbb Christ. Már biztos hiányzunk neki. – mosolyodott el.

Néhány órányi lovaglás után feltűnt Hellunyat. Épp időben mert Haldornak, aki nem volt hozzászokva a lovagláshoz már kezdett sajogni a hátsó fele. A várat hajnalban érték el. Az őrök a kapuban megállították őket, de végül hamar beengedték őket: itt mindenkit szeretettel látnak ,aki jó szándékkal jön. Egy őr átkísérte őket az istállóhoz, ahol egy fiatal fiú várta, hogy szénát és vizet adhasson a fáradt lovaknak. Laura az őr felé fordult:

-Sürgősen beszélnünk kellene a Fény Őrzőjével.

-Nem úgy megy az, kisasszony. – válaszolt az őr. – Sokan szeretnének kihallgatást kérni Eysiontól, de mindenki kivárja a sorát.

Laura mérgesen nézett a férfira, de eszébe jutott egy mentő ötlet:

-Akkor kísérj el Paravain lovaghoz. Ő majd eldönti mennyi sürgős ez az ügy.

A katona megvonta a vállát. Végül is abból nem lehet baja, ha kapitánya elé viszi a két vándort. Paravain a várudvaron sétált körbe, éppen a szokásos reggeli ellenőrzést végezte.

-Uram, a hölgy és a fiú szeretnének veled beszélni. – Paravain Laurára nézett és nyomban felismerte a lányt. Meglepetten nézett rá, majd a katona felé fordult:

-Köszönöm, hogy idekísérted őket. Most elmehetsz.

A katona gyorsan meghajolt, majd visszasietett őrhelyére.

-Mit keresel te itt? – kérdezte a lovag. – És ki ez a fiú veled?

-Ő az unokatestvérem, és…öhm…ezt inkább, majd később elmagyarázom. Kicsit bonyolult. – Egy pillanatig hallgatott, az előbbi elutasítás miatt, de végül is rászánta magát egy újabb próbálkozásra. – Beszélnem kell a Fény Őrzőjével. Nagyon fontos lenne. Chris veszélyben van.

-Tudod, hol van Chris? Honnan? – kérdezte, miközben vállon ragadta Laurát és Haldort Eysionhoz vezette.

-Eljött hozzánk. – mondta immár a Fény Őrzőjének jelenlétében. Elysion felállt és közelebb lépett a pároshoz. Haldorra nézett, aki megszeppent ácsorgott az öreg férfi előtt.

-Neked nem szabadna itt lenned. – közölte az amúgy is nyilvánvaló tényt Elysion. Laura kezdte már megunni, hogy mindenki azt hangoztatja, hogy kinek mit nem szabadna csinálnia, mikor ennél fontosabb dolguk is lenne: kiszabadítani Christ.

-Most nem ez a lényeg. – morogta halkan Laura. – Christ Borboron fogva tartja és segítenünk kell neki.

-Ebben egészen biztos vagy? – kérdezte Paravain.

Laura elhallgatott és megerősítésért Haldorra nézett. Valójában csak a fiú volt biztos abban, hogy Chris a Sötét Erődben van. Ő, Laura semmi erre utaló jelet nem látott, épp ezért nem is tudta biztosra mondani. Amikor ő legutoljára látta barátnőjét, vagyis barátnője álomalakját, akkor ő éppen nagyon jó hangulatban volt és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki sanyarú fogságban van. Épp ezért nézett Laura Haldorra és várta tőle a megerősítést. A fiú észrevette Laura kétkedését, ezért előrébb lépett egy lépést és elmesélte Chrisszel való találkozásának cenzúrázott történetét.

Elysion, miután meghallgatta Haldort, nagyot sóhajtva közelebb lépett a gyerekekhez.

-Tudnotok kell, hogy Borboron a múlt héten megüzente támadásának hírét. Ha hihetünk a követeknek, a Sötét Seregek két nap múlva fognak támadni.

-Miért üzente meg mindezt Borboron? Ennek így nincs sok értelme. Ez nem vall Borboronra. Ő a ravasz, aljas támadások híve.

-Ebben igazad van, Laura, de van egy olyan érzésem, hogy Borboron tud az érkezésetekről. Sőt, arról a jóslatról is tud, ami miatt idejöttetek.

-Honnan tudsz… - akarta kérdezni Laura, de aztán mégsem fejezte be a kérdést. Rájött, hogy a Fény Őrzője előtt semmi nem maradhat titokban, még ha az a Földön történik is. Ahogy a Sötét Fejedelem előtt sem. Laura mindezt jól tudta, így feleslegesnek tartotta befejezni a kérdést. Elysion sem szólt semmit, csak egy halvány mosolyt küldött a lány felé.

-Látom rajtatok, hogy fáradtak vagytok. Mutasd meg nekik a szobájukat. – fordult egy szolgálóhoz, aki éppen akkor lépett be a terembe.

-Gyertek! – szólt a nő. Amikor becsukódott a gyerekek mögött az ajtó a Fény Őrzője Paravainhoz és Morwenához fordult.

-Most már mindhárman itt vannak Aventerrán. A jövőnk az ő kezükben van.

-De Chris még nincs itt. Mi lesz akkor, ha Borboron nem hozza magával a lányt? Akkor nem tudják beteljesíteni a jóslatot és akkor mind meg fogunk halni.

-Paravain! Már megint túlságosan borúlátó vagy. Én biztos vagyok benne, hogy a Sötét Fejedelem elhozza a csatába Christ. Nem kockáztatja meg azt, hogy ott hagyja a Sötét Erődben és megszökik a lány. Azt nem bocsátaná meg sem magának, sem az embereinek. Chris itt lesz a holnaputáni csatában.

-Reménykedjünk benne.