A táborban is mindenki döbbenten állt az események előtt. Laura és Haldor magukba roskadtan ültek egy fa tövében. Nem tudták elhinni, hogy Chris elárulta őket. Végül Laura szedte össze magát hamarabb, de ő is csak azért, mert elhangzott az első támadást jelző trombitaszó.

-Gyere Haldor! – nyújtotta a kezét. – Tudod, csak az veszít, aki feladja.

A fiú elmosolyodott. – Igazad van. Aztán majd csak lesz valami. – rántotta meg a vállát. Ekkor jelent meg körükben Paravain is.

-Változott a terv. Az én csapatomban fogtok támadni. Persze csak ha akartok még harcolni.

-Mit képzelsz? Naná, hogy harcolni fogunk.

-Akkor jó. Kövessetek.

Paravain a két gyereket a többi harcoshoz vezette.

-Próbáljatok együtt maradni. – morogta még oda nekik búcsúzóul. Laura és Haldor csak összenéztek és egy biccentéssel jelezték, hogy egyetértenek Paravainnal.

Pár perc múlva már a harc közepén álltak. Laura szemével Christ kereste. Beszélni akart vele, meg akarta tudni, hogy mi is történt az elmúlt hónapokban és hogy miért állt át az ellenséghez. Dühös volt a lányra, de szerencsére dühe csak fokozta harci kedvét és egyre jobban ment neki a küzdelem. Észre sem vette, hogy elsodródott Haldortól. Amikor épp nem támadta senki körbefordult és a fiú kereste, de sajnos nem találta. Még egyszer a háta mögé nézett, hogy biztos legyen abban, hogy Haldor látótávolságon ívül van. Amikor visszafordult, már egy kard csapott feléje, éppen csak annyi ideje volt, hogy kivédje a támadást. A következő pillanatban már Borboron állt előtte.

Eközben Haldor a hadszíntér másik felére került. Ő egy különösen elvetemült Fekete Lovaggal küzdött. Egyre jobban fáradt, hiszen nem volt hozzászokva a harchoz. Az ellenfél egy hirtelen csapásától elvesztette az egyensúlyát és elesett. Kardja kartávolságon kívülre repült, így semmi remény nem volt arra, hogy megszerezze. Már felkészült a végső csapásra, amikor Alarik jelent meg mellette és kivédte a halálos támadást. Haldornak csak annyi ideje volt, hogy megköszönje a segítséget, Alarik már harcolt tovább a Fekete Lovaggal. A fiú már nyúlt volna kardjáért, amikor egy újabb támadó lépett elé.

-Jobb lesz, ha nem mozdulsz meg. – mondta a fekete hajú fiú, akit Laura Kevinnek nevezett. Haldor nem ismerte személyesen a fiút, de sokat hallott már róla. Túl sokat.

-Mit akarsz tőlem? – kérdezte Haldor, miközben a földön próbált hátrébb húzódni.

-Szerinted? – mosolyodott el gúnyosan a fiú. – Ha jól tudom az ellenség oldalán harcolsz. Mit akarhatnék tőled?

-Eddig nem harcoltál. Ott álltál Chris mellett. Most hol van? – Haldor óvatosan körülnézett hátha meglátja a lányt. Titkon még mindig reménykedett benne, hogy az egész csak egy rossz álom és mindjárt megjelenik mellette Chris és átöleli és megcsókolja.

Kevin csak megrántotta a vállát. – Itt valahol…Egyébként elég jó csaj. Tudod milyen jól csókol?

Csak ez kellett Haldornak. Rögtön felugrott és nem érdekelte, hogy az ellenfelénél kard van.

-Chris sosem csalt volna meg! Csak blöffölsz.

-Miért tenném?

Haldor elhallgatott. Tényleg? Miért tenné? Miért próbálna bármit elhitetni vele ez a fiú? És tényleg úgy látszott, hogy Chris átállt a Sötét Hatalmak oldalára.

Haldor zihálva nézett körül bármilyen segítséget keresve. Akkor vette észre, hogy a lábánál fekszik az elejtett kardja. Egy gyors mozdulattal leguggolt a fegyverért és rátámadt Kevinre. A fiút váratlanul érte a támadás, így védekezni sem maradt ideje. Haldor támadása megsebesítette jobb karját, így elejtette kardját. Haldor nem törődött tovább vele, tudta, hogy otthagyhatja, egyelőre nem fog senkit sem bántani.

A fiút most már nem érdekelte a harc, az volt a lényeg, hogy megtalálja barátnőjét és tudjon beszélni vele. Értelmes magyarázatot akart hallani erre az egészre. Néhány percig a harcolók között kóválygott, majd végül az ellenfél táborának szélén látta meg Christ. Úgy látszott ő nem harcol, csak távolról figyeli a küzdelmet. Haldornak jó pár percbe telt, mire átjutott az emberek között. Már csak néhány lépésre volt a lánytól, de úgy tűnt, ő még mindig nem vette észre a fiút. Haldor közelebb lépett hozzá, majd minden bátorságát összeszedve meszólította:

-Chris!

A lány rá sem nézett, úgy válaszolt.

-Mit keresel itt? – kérdezte hidegen.

-Mi történt veled? Mit tettek veled?

-Semmit. – válaszolt röviden még mindig nem nézve Haldorra.

-Amikor legutoljára találkoztunk… - próbálkozott a fiú.

-Akkor mi volt? – Chris kezdett egyre ellenségesebbé válni. Hirtelen a fiú felé fordult és kirántotta kardját.

-Várj! – szólt Haldor. – Ezt nem kellene…

-Miért nem? – vágott vissza Chris, és már támadott is. Néhány percig harcoltak egymás ellen, majd Haldornak sikerült feldöntenie Christ egy ügyes megmozdulással. A fiú nem várt túl sokat ráugrott a lányra, így Chris nem tudott még felülni sem. Így végre egymás szemébe nézhettek. Haldor zavartságot látott Chris szemében. Nem értette mitől van ez, de tudta, hogy a lány nincs teljesen magánál. Chris döbbenten nézett Haldorra, majd hirtelen megrázta a fejét. Ijedten nézett körbe, majd a fiúra.

-Hol vagyok? És miért ülsz rajtam? És egyáltalán mit keresel te itt?

Haldor nagyot sóhajtott és lemászott a lányról.

-Hol vagyok? – kérdezte újra Chris.

-Aventerrán. Épp egy harc közepén. És te eddig úgy viselkedtél, mintha a Sötétek oldalán harcolnál.

-Mi van? – nézett értetlenül a lány. –Nem emlékszem semmire…az utolsó dolog, ami megvan, az, hogy Borboron bevitt Eudohoz…vagy Venikhez…vagy kihez.

Haldor nem szólt semmit, csak átölelte a lány vállát és egy puszit nyomott a fejére.

-Hol van Laura? És mit keresel te Aventerrán?

-Tényleg! – kiáltott fel Haldor. – Laura! – felugrott, majd a meglepetten bámuló Chrisre nézett. – Laura ott van valahol a harc közepén. Segítenünk kell neki. A…a jóslat miatt.

Chrisnek elkezdett derengeni, hogy tényleg volt valami jóslat, ami róluk szólt.

-Hol lehet? – nézett körbe a nagy zűrzavarban.

-Menjünk…majd csak megtaláljuk. – fogta meg Chris kezét Haldor.

Nem kellett sokáig keresniük, hiszen a harc menete éppen akkor változott meg. Az emberek sorban abbahagyták a küzdelmet és egy pontra néztek: ahol Laura harcolt valakivel.

-Úristen! – mondta halkan Chris. – Ez…

-…Borboron. – fejezte be Haldor. – Sietnünk kell.

A harcoló párhoz való odajutás viszont komoly gondokba ütközött. Mindenkit érdekelt, hogyan végződik a csata, így senki sem akarta elveszíteni a jó helyét. Néhány seb és lila folt árán viszont már nagyon közel kerültek a küzdő felekhez. A legnagyobb baj az volt, hogy Laura kezdett kimerülni és vesztésre állt. Borboron már csak játszadozott a lánnyal mielőtt végleg megölte volna. Hagyott neki időt, hogy csapásai elől utolsó erejéből még kitérjen.

Haldor és Chris épp abban a pillanatban léptek be a körbe, amit a harcosok alakítottak ki, amikor Borboron a végső csapásra készült.

-Állj! – kiáltott fel Chris.

Az eddig borult égről hirtelen eltűntek a felhők és kisütött a nap. Nem kellett több jel a Fény Harcosainak. Újra elkezdtek harcolni. Haldor és Chris egyszerre támadtak rá Borboronra, aki ügyesen védte a támadásokat. A nagy csetepeté közepén megjelent Kevin is, aki viszont Laurára támadt.

-Menj, segíts Laurának. – szólt oda Haldornak Chris. Haldor látta, hogy egyelőre a lány is egyedül bírja a Sötét Fejedelem támadásait, így megfordult és Kevinre támadt. Néhány perces harc után hirtelen Chris kiáltott fel. Haldor ijedten fordult meg és aggódása valósnak bizonyult: Chris oldalán egy hosszú seb volt. A lány térdre esett. Haldor egy ugrással mellette termett és elkapta a lányt. Borboron gonosz mosollyal állt felettük. Felemelte kardját, hogy újra lecsapjon, amikor Paravain ugrott hozzájuk és harcolni kezdett a Fejedelemmel. Egy ügyes mozdulattal megsebesítette Borboron lábát, így a Sötét Hatalmak vezére majdnem elesett. Ez éppen elég volt neki, mikor két harcosa odalépett hozzá, hogy segítsen neki, elkiáltotta magát:

-Visszavonulás!

Laura és Haldor Chris mellett álltak, aki egyre fehérebb volt a vérveszteség miatt. A lány a levegőt is nehezen vette, szóval elég rossz állapotban volt.

-Bírd ki! Mindjárt jobb lesz. – suttogta neki Haldor.

-Gyertek. – szólt halkan Paravain. – Vigyük Morwenához. – óvatosan felemelte a lányt és sietve elindult a sátrak felé. Morwena már a gyógyítók sátra előtt állt, hiszen az érkező harcosoktól hallotta mi történt.

-Maradjatok kinn. – mondta halkan és megkérte Paravaint, hogy vigye be a lányt a sátorba. Laura és Haldor ugyanúgy ültek egymás mellett, mint néhány órával azelőtt a csata előtt. Negyed órát sem kellett várni, míg Morwena borús tekintettel kilépett a gyógyítósátorból.

-Azonnal el kell vinnünk Hellunyatba. Csak az Élet Vize segíthet rajta.

A gyógyítók már hozták is ki a lányt, aki sokkal rosszabbul nézett ki, mint amikor bevitték. Laura, Haldor és Paravain felültek lovaikra és Morwena után Hellunyatba vágtattak. Ott újabb várakozás kezdődött, hiszen a gyógyítás több órát igénybe vett.

Végül az éjszaka közepén Morwena fáradtan lépett be a trónterembe, ahol a többiek várták.

-Túl fogja élni, bár a seb örökre megmarad neki.

Laura és Haldor egy kis mosollyal néztek össze.

-Bemehetünk hozzá? – kérdezte Haldor.

-Most nem. Alszik, de holnap reggel beszélhettek vele.