Laura és Ravenstein titka - Hátborzongató fenyegetések
F. Mary 2009.06.08. 20:37
Hát én (Nymphi) kaptam a megtisztelő feladatot, hogy első olvasóként írjak valamit. Először is, nagyon vidám vagyok, mert Maryről szól az első fejezet, tehát nem a szokványos Laura ilyen-olyan bevezetőt olvashatjuk. Aztán izgatott vagyok, mert nem tudom, mi lesz a folytatás és már az első fejezetben annyi ismeretlen információt kapunk, hogy tovább akarjuk olvasni a történetet! Szóval szerintem olvassátok és kritizáljatok! :) Jó olvasást!
Pár évvel ezelőtt Ravenstein várát sötétség borította. Szokatlanul nagy sötétség. A felhők feketén ragyogtak, a szél nagyon erősen süvített. Vihar közelgett.
Már megint.
Meglehetősen sokat esett mostanában, ami eléggé szokatlan itt Ravenstein és Hohenstandt környékén. Állandóan állt a víz a kertekben és a vár udvarán. A gyerekek sem jártak ki nagyon a szünetekben, inkább bent maradtak. Senkinek sem tetszett ez a szeszélyes időjárás, nem szerették, hogy pillanatok alatt változik meg az idő.
Most már el kezdett zuhogni. Sokkal jobban, mint az eddigi esőzések.
Feltűnően jobban.
Már megint esik. Mintha dézsából öntenék. Kezdem már nagyon unni. - gondolta egy barna hajú nő egy kis házikó ablakában, ami egy nagy tölgyfa tövében bújt meg. Ez a fa szinte ámulatba ejtő volt, úgy védte a kis házat, mintha ez lenne élete feladata. Össze-visszahajlongott az erős szél miatt, ami egyre erősebben és erősebben fújt. Kis híján már majdnem ki is csavarta.
A védelmezett házikóban a nő épp egy forró teát szürcsölgetett. Nem nagyon tudott aludni mostanság. Őt is nagyon megzavarta a változékony időjárás.
- Híjj!- szólalt meg a nő. Nagyon megijedhetett a villámlástól és az azt követő nagy mennydörgéstől, mert a poharat is kiejtette a kezéből.
- Már csak ez hiányzott! - fordult ki magából a nő. Nagyon idegesnek tűnt. Olyan ingerlékenyen fogta meg a pohár darabkákat, hogy több helyen is elvágta a kezét.
- A francba! Komolyan mondom, ezt nem hiszem el! – mondta miközben a kezét vizsgálta. Átment a fürdőbe, ahol megmosta a kezét. A súlyosabb sebeket beragasztotta ragtapasszal. Rátámaszkodott a mosdókagylóra és magát figyelte a tükörben. Megnézte magát erről is, arról is. Valahogy nem tetszett saját magának.
- Mindent el kell szúrnod, Mary?! - gondolkozott hangosan. - Előbb Claire, most meg ez. - gondolkozott miközben a kezét vizsgálgatta. - Na mindegy! Ha már nem tudok aludni legalább valami hasznosat, csináljak. Lehetőleg ebben az életben. - Nagyot sóhajtott, majd még egy kicsit vizsgálta magát a tükörben. Elindult a dolgozószoba felé. Nehéz volt eltévedni ebben a házikóban, hiszen olyan kicsi volt. Szinte két lépés alatt az íróasztalnál termett. Belekezdett néhány angol témazáró javításába. Elég jól haladt, de egy másfél óra után megunta. Egy sötét éjszakán az embernek semmihez sincs kedve. Az egyik kezével az asztalon kezdett el könyökölni, és a másikkal meg a haját túrta.
- Áú! - jajdúlt fel a nő. Sikeresen az elvágott kezével kezdett el hadonászni, és a haját túrni. Megint a sebes kezét nézegette. Mintha valamit nem értene, talán nem sikerült volna felfognia, azt, hogy elvágta a kezét. Mégis valahogy mintha több problémája lenne azon kívül, hogy megvágta magát. Komolyan elgondolkozhatott, eltelt egy újabb óra. Észbe kapott vajon mennyi az idő, majd a kezébe kapta a régi stílusú óráját, ami az íróasztalon hevert. Megnézte, majd megszólalt:
- Úristen. Lassan ideje felkelni. - mondta ironikusan, de a gúny nagyon is kihallatszódott a hangjából, pedig még nem volt olyan korán. Volt még bőven idő reggelig.
Kiment újra a konyhába, de most egy pohár tejet töltött magának. Újra ahhoz az ablakhoz lépett, ahol az imént elvágta a kezét, és nézte továbbra a sötét éjszakában a vihart. Lesütötte a szemét, mint egy kamasz, aki nem fogadott szót az apjának, és nem ért haza időben. Egy könnycsepp gördült végig a szemén. Gyors letörölte, nehogy valaki meglássa, pedig senki sem volt a szobában rajta kívül. Csak ő volt ott. Mintha saját maga elől próbálná eltitkolnia a problémáit, talán nem meri bevallani magának az utóbbi idő eseményeit. Egy újabb könnycsepp gördült végig az arcán, majd újabb és egy újabb. Nagyon kiborult. Megint megpróbálta elrejteni a könnyeit, de most nem sikerült. A jobb kezéből lerakta a pohár tejet az éjjeliszekrényre, és két kézzel törölgette le az arcáról a szomorúság jeleit. Hirtelen rácsapott egy nagyot az íróasztalra, szitkozódott egyet hangosan, majd hátra túrta a haját az arcából. Újabb könnyek csorogtak végig az arcán, de nem a szomorúságtól, hanem a dühtől és a kétségbe eséstől.
Mi van ha... - gondolkodott magában, de nem merte befejezni a gondolatait. Odarohant a szekrényhez, kidobált pár ruhát, és felhúzta. Majd bemászott az íróasztal alá, kivett onnan két méretes bőröndöt. Mindkettőt telepakolta. Nem is foglakozott vele, hogy csak úgy belegyűrte a ruháit, csak minél előbb kész legyen!
Behúzta az előszobába mind a két vaskos bőröndöt, majd leemelte a dzsekijét, és felhúzta. A kapucniját is a fejére rakta, mert tudta, hogy kint még tombol az idő. Megkereste a zsebében a slusszkulcsot, amit gyorsan meg is talált. Épp kinyitotta volna az ajtót, amikor rájött, hogy felkapcsolva hagyta az íróasztalán a lámpát. Gyors visszaszaladt, hogy megtegye, de aztán amikor oda ért rájött, hogy ezt nem teheti meg csak úgy. Kihúzta a fiókot, beletúrt elővett egy kisebb fehér lapot, és az asztalon heverő tollat a kezébe fogta. Elkezdett írni, de látta, hogy nem fog a toll. Megint szitkozódott egyet, és elhajította a háta mögé. Újra kihúzta a fiókot, és újra belekotort. Végre talált egy tollat. Ez már rendesen fogott. Elkezdett írni egy üzenetet, amiben ez állt:
Drága Percy!
Sajnos el kellett utaznom édesanyához Skóciába. Éjjel hívott, hogy nagyon beteg és ott kéne lennem. Majd valamikor délután felhívlak, ha leszállt a gépem.
Köszönöm
Mary
U.I.: Mond meg Morgerstern professzornak, hogy nem tudom, mikor jövök, úgy hogy keressen helyettesítő tanárt.
Lelkiismeretes arccal újra olvasta az egészet. Újra elkezdett sírni. Hogy hazudhat ekkorát? Főleg Őrző társának. Egy pillanatig habozott, azon gondolkodott vajon leírja-e az igazat Percynek. Végülis benne bízhat. De ugyan már! Hiszen nem varrhatja más nyakába az ő problémáit.
Belerakta egy borítékba a levelet, és szép nagy betűkkel ráírta: Percy
Visszaszaladt az előszobába, újra felrakta a kapucniját, mert rohanás közben lejött a fejéről. Megint megbizonyosodott arról, hogy a slusszkulcs a zsebében van-e.
Még jó, hogy benne van. Ki venné ki?
De mégis inkább megnézte. Ott volt a zsebében. Kinyitotta az ajtót, majd kivitte a bőröndöket az autóba. Visszarohant, hogy bezárja az ajtót. Odafutott az autójához, majd beült. Jó hangosan becsapta az ajtaját.
- Mary halkabban! Különben észreveszik, hogy meglógok. - gondolkozott magában. Megfogta a kormány, majd megigazította a tükröt. Megnézte magát, és látta, hogy a kapucni még mindig a fején van. Levetette. Tiszta víz volt a haja, pedig sietett. Ezek szerint hiába.
Beindított az autót, ami hangosan felbőgött. Épp, hogy csak beindult. Rárakta a lábát a gázpedálra, és elhajtott Ravenstein mellett. Mintha tudná hova menne, pedig esze ágában sem volt a reptér felé menni.
|