Vége a nyári szünetnek, és még mindig nagyon meleg van. A vár tornyait és falait a Nap aranyszínűre festette. Szép látvány volt! Mindenkiben egyfajta idillikus hangulatot teremtett ez a környezet. Ide mindenki szívesen visszatér, hiszen mindenkinek jó emlékei vannak az iskolával kapcsolatban. Jó tanárok. Ez volt Ravenstein egyfajta jelszava. Telis tele van jobbnál jobb tanárokkal az internátus. Persze itt is voltak kivételek! Például Rebekka Taxus és Quintus Schwartz, az örök Sötétek. Ők voltak azok, akik mindig borsot törtek Laura és a többi Őrző orra alá. Sok gondjuk volt Pinkyvel és Schwartzcal, de Laurának újra és újra sikerült legyőzniük őket. Persze csak segítőivel, és nemcsak az Őrzőkről van szó, hanem testvéréről, Lukasról, és egyik legjobb barátnőjéről, Kajáról. Rájuk mindenben számíthatott Laura, mindig segítettek neki. Még a legveszélyesebb manőverekbe is belementek, mint mondjuk a lány legelső őrzői feladatánál, amikor a rettegett Remair von Ravenstein kriptájába kellett bemenniük. Laura állandóan összeborzongott, amikor erre gondolt.

Félelmetes.

Ravensteinnek vannak ilyen eldugott zugai, amik titkairól csak az Őrzők tudtak. Csakis ők. Mekkora baj is lenne, ha azok a gyerekek is tudnák mindazt, ami a várban folyik, akik itt tanulnak.

Egyszerűen nem lehetne elképzelni – gondolta Mary miközben végigpásztázta a vidéket, miután kiszállt autójából. Jó visszatérni ide.

Percy is kiszállt az autóból. Ő is csak csodálni tudta az aranyba borult várat. Tényleg elképesztő volt. De nem csak a tájon akadt meg a szeme. Látta Maryn, hogy milyen boldog, hogy visszajöhet ide, ami már annyi éve az otthona volt. Minden évben ezt az arcot látta, ugyanígy.

Mindig, amikor ide visszatérnek távoli otthonukból, Franciaországból és Skóciából akkor olyan géppel jönnek haza, ami nagyjából egy időben landol Németországban. A mai nap Percy gépe a francia vidékről késett két órát, így Mary várt volna a férfira több mint három órát. Úgy gondolta inkább nem tengődik ott fölöslegesen a reptéren, elment inkább vásárolnia a közeli plazába. A férfi tudta mi lesz ennek a vége, de inkább hagyta, hagy tegye Mary azt, amit akar. Percynek sok nővel volt már dolga, így tudta, hogy a nő csak akkor lenne boldog, ha tele pakolná újonnan szerzett ruhákkal az autót. A férfi nagyon is ismerte már Maryt és az érzéseit.

Nagyon is jól.

Percy szerette, ha az emberek körülötte boldogok, még egy mosoly is meg jelent az egyébként komor arcán, amit a sok csomag látványa okozott. Még a lába is meg fájdultak, mert még a lábainál is volt egy kisebb koffer, és a legrosszabb nem is ez volt, hanem az, hogy Mary vezetett. Percy néha úgy gondolta, hogy mindjárt kirepül az ablakon. Szerinte Mary nem tud vezetni, amit a nő erélyesen tagadott. Igazából Mary tényleg nem vezetett, annyira rosszul, sőt! Inkább túlságosan is jól, csak éppen a férfi próbálta bosszantani a nőt, néha több-kevesebb sikerrel. Percy egyszer egy olyan erős megjegyzést tett a vezetési technikájára, hogy Mary hozzávágott egy kisebb táskát. Természetesen Percy csak nevetni tudott ezen. Mary is elnevette magát, de csak azután, hogy látta, ahogy  a férfi próbálja eltakarni könnyes szemét, ami a nevetéstől lett csillogó.

Pont, mint egy gyerek! Olyan édes! Gondolkodott Mary. Inkább nem mondta ki hangosan, mert attól félt, hogy a férfi félreértené, ami valószínű lett volna. Így inkább csak magában jegyezte meg. Tényleg régóta ismerték már egymást. Nagyon összetartó barátok voltak.

De csak barátok.

Végre elérkezett a várva várt pillanat. Visszaérkeztek Ravensteinba. Mind a ketten nagyon boldogok voltak. Nem csak azért, mert ez volt az igazi otthonuk, ahol régi barátaik várták, hanem azért is mert, Mary végre tudta, hogy most már Percy békén fogja hagyni. A férfi pedig annak örült, hogy végre nem ül abban az autóban, amiben vásárlásmániás kollégája vezetett. Igaz jó élmény volt számára a hazaút, de persze zavarták azok a csomagok. Nagyon is zavarták! Azért út közben eleresztett pár mosolyt, amikor látta, hogyan reagál a nő az idegtépő piszkálódásaira. Szerencséjére Mary látta azokat a mosolyokat, így ő is mindig elnevette magát.

Mary hátra ment a csomagtartóhoz, majd felnyitotta. Természetesen ez is tele volt az ő cuccaival. Gondolkozott. Húzogatta a száját ide-oda, miközben még mindig fogta a csomagtartó tetejét. Pár másodperces gondolkodás utána a nő fogta, és lecsapta az ajtót, amitől meglebbent a haja. Az aranyló fények még csodásabbá tették őt. Percy beleborzongott, számára ez a momentum mintha egy óráig tartott volna. Pont, mint egy lassított felvétel. Az álmélkodást Mary tündérien csengő hangja törte meg:

- Szerintem vidd be te a csomagokat – mondta egy kissé durcásan. Még mindig nem bocsájtotta meg a piszkálódását a férfinek.

- Még miit nem! – háborodott fel.

- Pedig de – és Mary meg is indult, de azért hátranézett a férfira. Látta Percy kétségbeesett arcát, így inkább rákacsintott, majd nevetve tovább ment. Majd pár méter után újra hátrapillantott, és látta, hogy Percy értette a célzást. Piszkálta a vezetését illetően, így most pakolhatja az angol-francia szakos tanárnő súlyos bőröndjeit. 

A parkoló már telis-tele volt autóval, lassanként megérkezett minden diák, szülő és tanár az internátusba, hogy megnyissák az idei tanévet. Ahogy a gyerekek találkoztak osztálytársaikkal, barátaikkal rögtön elkezdték mesélni a felhőtlen nyarukat, hiszen rég találkoztak már és szinte mindenki ment valahova vakációzni családjával. A beszélgetéseket csak néhány tanár zavarta meg. Morgerstern és a többi tanár betessékelte a vár elől a gyerekeket és a szüleiket a sportcsarnokba, ahol a megnyitót tartották.

Percy majdnem elkésett a megnyitóról. Amikorra már mindenki megtalálta a helyét csak akkorra érkezett meg a férfi. Nagyon kifáradt. Túl sok volt neki hirtelen ez a cipekedés. A férfi oda is súgta Marynek, hogy majd ezt még viisszakapja. Mary egyetértően mosolygott. Tudta, hogy Percy úgyis csak viccelődik vele. Egyszer csak az igazgató belekezdett mondandójába az óriási színpadon, amit mindenki láthatott, akármennyire is eldugott helyen volt.

- Először is üdvözlök mindenkit! Köztük a legújabb diákokat - mutatott az elsősökre és pár nagyobb diákra az első sorban. - és persze a régieket!

Laura látta azt, amit senki más. Morgerstern felé kacsintott. Ő értette mire gondolt ezzel az igazgató úr.

Csakis az Őrzőkre gondolhatott. Vajon kikre, másra? – elmélkedett Laura miközben a professzor folytatta a beszédét:

- És persze, hogy ne hagyjam ki iskolánk tanárait se és, hogy az új tanítványok se maradjanak le, bemutatom őket. Kérem, amelyik tanár nevét mondom, az álljon fel székéről! Mondjuk, kezdjük jobb oldalról és haladjunk balra - adta ki az utasításokat az öregúr a tanároknak. - Legelőször az iskola egyik történelem tanárát mutatnám be Heinrich Schneider-Ruffot - Szipp-Szupp felállt, meghajolt, majd visszaült a helyére miközben nagy taps fogadta.

- Most pedig az iskola fizika - matematika szakos tanárnőjét kérném, hogy álljon fel. - Taxus felállt, meghajolt, mint egy primadonna, de senki sem tapsolt. Csak pár ember, köztük Pötyi Pali, becsületes nevén Paul Müller, Laura egyik osztály társa és örökös ellensége, aki az állandó stréberek közé tartozott.

Mary volt az, aki próbálta menteni a helyzetet, elkezdtek jó hangosan tapsolni Percyvel és Mariusszal, hogy hátha a diákok is rákezdenek. De nem sikerült. Pinky Taxus mérgesen fogta magát és leült a helyére. Természetesen a széke hű segítője mellett volt, Schwartz mellett.

- Nyugi Rebekka! Ezek a diákok nem tudják kikkel állnak szembe. - Próbálta a kedélyeket fokozni egy mosollyal a tanár, de hiába. Pinky csak lehurrogta:

- Haggyál már te kissz..! Te kissz...inkább nem mondok sszemmit szem! Elegem van. Pfuj ez issz bissztoszan annak a Laurának a műve, aszé a kisz korcsé.- kelt ki magából a tanárnő. Schwartz épp akart volna valamit visszaszólni, már nyitotta a volna a száját, amikor hallotta, hogy Morgerstern őt szólítja.

-És most a biológia-kémia szakos doktorunkat szeretném bemutatni, Quintus Schwartzot! - Ő is felállt biccentett a fejével köszönésképp, de őt se nagyon tapsolták meg. De még mindig többen, mint segítőtársát. Hátra nézett, és látta, hogy Taxus tanárnőt idegesítette, hogy őt sokkal jobban üdvözölték a diákok. Majd visszaült a helyére, és újra szóba elegyedett vele:

- Na látod, nincs is itt akkora gond - mondta gúnyosan miközben mosolygott egyet, jelezvén, hogy mennyire tetszik neki, hogy a nő ennyire felhúzza magát ezen. - Nyugodj már meg! Ne húzd már fel magad ilyen pitiáner dolgokon - szólta meg a férfi.

- Te csak maradj csöndben, jó?! - zárta le a beszélgetés a nő.

Az igazgató folytatta tovább a megnyitót, kiszólította a következő tanárt, Marius Leandert. Nagy tapsvihar fogadta, amit Laura apja hálás mosollyal fogadott, még a mikrofonba is belemondott egy "köszönöm"-öt. Nem gondolta volna, hogy tényleg ennyire szeretik a diákjai. Ő úgy gondolta, hogy a történelem nem olyan tantárgy, amit akárki megérthet és megszerethet. De tévedett, a biológiát, kémiát, matematikát és fizikát valahogy jobban nem szerették. Egyszerűen jól esett neki, hogy két év távollét után is - amit nem tudott megmagyarázni a tanítványoknak, hogy miért nem volt itt- ennyire oda lennének az óráiért.

- Most pedig következzék iskolánk testneve...- nem tudta befejezni mondandóját a professzor, mert már most elkezdtek sikítozni és tapsolni a diákok.

- Ez hiihetetlen! - mondta vicces, francia akcentusával Percy. - Hát köszönöm! Nem gondoltam volna, hogy ennyien szeretiitek a kúpert. - ahogy kimondta mindenki elkezdett nevetni. Még jó, hogy utálták a futást. Ez egyértelmű.

Percy épp a székéhez akart menni, amikor észrevette, hogy a professzor a helyére ült. A férfi eléggé meglepődött arcot vágott, amit Morgestern is látott. Percy elkezdett hadonászni a mikrofon felé, és próbált valami olyasmit kinyögni, hogy neki kell-e bemutatni az egy szem hátramaradt tanárt. Az igazgató bólintott, így a francia testnevelő tanár a mikrofonhoz lépett, és így szólt:

- Öö..öhm.. - köszörülte meg a torkát. Valószínűleg nem tudta, hogy mit mondjon, csak a cipőjét nézte. Még a fejét is megvakarta, de csak kimondta. - Én pediig szeretném nektek bemutatnii kedvenc iidegennyelvii tanárotokat, Miiss Maryt...-csuklott el a hangja. Nem volt olyan ember, akinek gyors megoldókézsége van.

Elkezdtek a diákok tapsolni, és teli torokból sikoltozni. Lauráék felálltak, és úgy kezdték el kedvenc tanárukat ünnepelni. Mindenki így tett körülöttük. Több száz, majd ezer diák állt, és tapsolt a tanárnőnek. Marynek a szája tátva maradt, majdnem megkönnyezett, oda is akart menni Percyhez, hogy közölje a diákokkal, hogy mennyire köszöni, hogy ennyire jó tanárnak tartják. Felállt, kisétált a férfihoz, aki franciás szokásait most sem tudta el hanyagolni, mert úgy engedte oda a nőt, mint amikor a királynő megy egy bálba, vagy akinek nagyon udvariasan kinyitják az ajtót. Mary csak kuncogni tudott ezen, de legalább nem azt a meglepődött arcot vágta most már, amit az előző pillanatokban. Percy visszamosolygott, jó érzés volt neki, hogy Maryt boldognak láthatta.

Nagyon is jó érzés.

A férfi már nagyon régóta ismerte az angol-francia szakos tanárnőt. Tudta, hogy egy komoly személyiség.

Főleg Claire óta. Gondolta Percy.

- Fúú..hát..öhmm...- elhallgattak a gyerekek, amint meghallották, hogy Mary szeretne valamit mondani. - szóval.. nagyon szépen köszönöm ez nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyien szeretnek ebben az iskolában. Ami azt illeti, szerintem nem csak a magam nevében mondtam most köszönetet, hanem Marius és Percy is nagyon hálás nektek. - Mondta a nő könnyes szemmel, miközben a két férfira pillantott. Tekintete Taxusra és Schwartzra esett. A matek-fizika szakos tanárnő is a gondolat-olvasás mestere volt, de most nem tudta elrejteni a gondolatait, de ha tudta is volna, az arcára volt írva. Mary szó szerint megijedt ettől az arctól. Nem hitte el, hogy valaki, hogy lehet ilyen gonosz. Most már nem az örömtől könnyezett, hanem a félelemtől. Visszafordult a diákok felé, és csak állt. Szinte lefagyott, csak nézett a távolba egy hang sem jött ki a torkán. Csak pislogott, nem tudta mitévő legyen. A többi Őrzőnek is feltűnt, hogy valami nincs rendben összesandítottak, majd Monsieur Valiant lassan odament a Miss Morgainhoz. Nem akarta megijeszteni, de Mary hirtelen kapta fel a fejét. Lehetett látni a riadt arcát. Mégiscsak sikerült rémületet kelteni benne.

- Miinden rendben? - kérdezte teljesen higgadtan, és őszintén. A nő bólogatott, majd beleszólt a mikrofonba:

- ..és természetesen - kezdett bele mondandójába, miközben egy mosolyt próbált az arcára csalni, ami egy kissé hamiskásnak tűnt, de sikerült a gyerekeket megnyugtatni. - Taxus tanárnő és Dr. Quintus Schwartz is megérdemelne egy tapsot.

Minden diák lefagyott, csak néztek, hogy mit akarhat ezzel mondani. Pár pillanatnak kellett csak eltelnie, de elkezdtek tapsolni.

Mary eredendően jó szándékú volt. Akik közelről ismerték, azok azt mondták, hogy egy tündéri lény. Egy légynek sem tudna ártani azzal az őzbarna szemeivel.

A taps nem tartott sokáig, de kielégítő volt Taxus számára.

- Nem mondod, hogy megfenyegetted?! - Reagált a hatvan körüli férfi mellette. - Ezt nem hiszem el Rebekka! Itt az egész iskola előtt. Legközelebb legyél megfontoltabb, légy szíves. - véleményezte nyájasan. Természetesen egy újabb gonosz és hízelgő mosollyal.

 - Ugyan már. Mit tud tenni asz a nő?! Szemmit.- szólt félvállról a rózsaszín Barbie baba.

 - Persze csak majd' ezer diák látta volna, hogyan rohan ki magából Mary a te gondolataid miatt - korholta le kicsit sem kedvesen. Most már tényleg dühös volt.

 - Maradj már! Legalább őrültnek hitték volna azt a nőt - jelentette ki kissé indulatosan. Kezdett ő is a türelem határán lenni.

 - Van benne logika. - nézett Taxus szemébe nyájasan. Újból egy gonosz mosoly suhant át az arcán.

Mindketten ugyanarra gondoltak. Tudták is mit kell csinálni.

Professzor a mikrofonhoz lépett. Nagyot jajdult, majd megszólalt:

 - Elnézést kérek, főleg kollégámtól - mutatott Valiantra, aki szívélyesen visszabólintott neki. - Tudjátok ez az öregkor…

Minden diák elkezdett nevetni. Professzor és a tanárok is így tettek. Tudták, hogy hazudik, hisz lehet, hogy Morgenstern már túl van a hetedik x-en, de még mindig nagyon fiatalos volt. Legutóbb a diákok vették rá, hogy próbálja ki az internátusban a gördeszka pályát. Sikeresen. Nem hittek szemüknek. Igaz eléggé bénácska volt - ahogy akkor Laura fogalmazott, abban a pillanatban, amikor meglátta a telekinézis bajnokát az udvaron. - De egy hetvenes öregúrtól ez hihetetlen volt.

Monsiour Valiant volt a legmeglepődöttebb. Nem tudta, hogy akkor minek ez a herce-hurca, ha semmi baja nem volt az igazgatónak. Tényleg nem értette. Nagyon kételkedő arca lehetett, mert Morgenstern egy mosoly kíséretében odaintett neki, hogy későbbre szeretné halasztani. Percy bólintott, egyetértett vele.

A professzor újra beleszólt a mikrofonba:

 - Most pedig következzék Miss Mary színjátszó körének előadása - odasandított Percyre, aki csak rázta a fejét. Aurelius tudta kire kell nézni, követte Valiant tekintetét.

Mary.

Nem látszódott épp sziporkázónak, de a gondolatolvasás koronázatlan királynője megérezte, hogy őt figyelik. Felkapta a fejét, ránézett Percyre, akinek a gondolataiból kiolvasta, hogy kimaradt valamiből.

Úristen! A színjátszó kör. Ezek voltak Mary gondolatai, miután belenézett a férfi gondolataiba. Gyorsan felállt, és odasietett hozzá. Közben épp, hogy elkerülte derekával az asztal sarkát. Nagyon kicentizte. A férfinak ámulatba ejtő volt. Egyszerűen nem tudta, hogyan képes ez a nő ennyi mindenre. Lemezt készíteni, az Őrzök példás tagjának lenni nem volt egy könnyű dolog, és még kiváló tanárként is megállta a helyét, amit az előbbi tapsvihar is jelzett.

A taps. Percynek eszébe jutott, a nő kétségbeesett arca. Nem értette mi volt ez a kirohanás. Nagyon ritkán látta ilyennek őt.

Mary szakította félbe a gondolatait. Épp odaért hozzá.

- Lukas! Én ezt nem értem. - mondta Laura szörnyű arckifejezéssel.

- Mármint? - kérdezett vissza öccse, aki a szarukeretes szemüvege fölött nézett ki. - Na! Mondjad már te spóragy.

Laura csak forgatta a szemét. Utálta, amikor Lukas ilyen szavakat használt. Utálta, hogy testvére sokkal jobb a tanulásban, sokkal okosabb volt Lauránál. Nagyon közel volt ahhoz, hogy megfenyegesse a testvérét valami ijesztővel, de semmi sem jutott eszébe, meg amúgy is nem ez a lényeg. Laura fontosat akart mondani.

- Szóval - kezdett bele. - Láttad Mary arcát?

- Mi??? - kérdezett vissza öccse elég meglepetten. - Miért kellett volna valamit látnom? - Úgy válaszolt, mint aki nem is tud semmiről sem.

- Mi az, hogy nem láttad? Elég félelmetes volt Mary arca. - mondta és még halkabban folytatta, miután odahajolt öccséhez. - Szerintem mondott neki valamit Taxus.

- Mi?? - mondta újra ugyanolyan értetlenül Lukas, mint az előbb.

Hát persze, Lukas hogyan is tudná, hiszen nem tud gondolatban olvasni. Ő ugyanis kiolvasta Miss Morgainét. Annyira kétségbeesett volt, hogy nem tudta elrejteni gondolatait előle. Pedig ő volt ennek a mestere. Nem is kellett neki rákoncentrálnia, mégis Pinkytől is el tudta rejteni. Pedig ő aztán veszélyes volt ezen a téren!

- Á! Semmi - mondta inkább, mihelyt végiggondolta a helyzetet.

- Szerintem is. - Mondta Lukas beleegyezőn. Mindig értetlen képet vágott, de aztán vissza fordult a színpad felé.

Rá kell kérdeznem valakinél. Ezt nem értem. Következetett Laura, miután újra eljátszott a gondolattal, amit Mary fejében látott.

Még egy kicsit elmélkedett, miközben a cipőjét nézte. Majd ő is úgy tett, mint öccse, és a színpad felé fordult.

Mindent elfelejtve.