Hirtelen kicsapódott az ajtó. Egy vadul csókolózó pár lépett be rajta.  A férfi óvatosan tolta befelé a nőt és közben a haját simogatta. Szép lassan közeledtek a szoba közepe felé és közben egy percre sem szakadtak el egymástól. Egyikük sem vette észre a kanapét, ami az útjukba került. Ahogy a nő hátrált lába megakadt a heverőben és ráesett. A férfi csak elmosolyodott és a nő fölé hajolt. Újra megcsókolta ugyanolyan hevesen, mint az előbb. A nő nem ellenkezett, de láthatóan kényelmetlen volt ez a helyzet neki. Próbált kimászni a férfi alól, majd egy hirtelen mozdulattal megfordultak.

-Nem szeretek alul lenni. – morogta két csók között franciául a nő.  A férfi nem válaszolt, csak eltűrte a nő szemébe lógó gyönyörű gesztenyebarna haját. Pár másodpercig mélyen egymás szemében néztek, majd a férfi keze a nő derekáról lassan felfelé vándorolt. Lassan elkezdte kigombolni a felsőt, amire a nő felugrott.

-Nem kellene ezt csinálnunk, Percy! – kiáltotta, bár hangjából nagyon is érződött, hogy ő igenis akarja ezt csinálni. A férfi csak értetlenül nézett rá.

-Megígértük a professzornak, hogy nem… - Elpirult. - …tudod…

Percy sóhajtva felállt.

-Mary! – ölelte meg a nőt, majd elhúzódott tőle. A kezei még mindig a nő vállán voltak, így Mary nem tudott elfordulni. – A professzor meghalt. És ő is örülne, ha…

-Nem! Tudod, hogy nem örülne. Nem véletlenül kérte ezt…az Őrzőknek tovább kell vinniük a vérvonalat és ha mi…

-Nem akarunk összeházasodni! – kiáltott kicsit mérgesen Percy. Mary döbbenten nézett a férfira. Bár benne sem merült fel az esküvő lehetősége, de ez így kimondva annyira más volt.

Percy látta, hogy megbántotta a szeretett nőt. Megint közelebb lépett hozzá és megölelte, majd a fülébe súgta:

-Ne haragudj!

 Mary csak állt, mintha szoborrá változott volna. Percy, hogy tegyen valamit, újra megcsókolta. A nő nem tudott parancsolni az érzelmeinek, ő is ugyanolyan szenvedélyesen válaszolt, ahogy előtte a férfi.

Néhány percen belül már újra az ágyon voltak.

-Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – kérdezte halkan Percy.

-Hát persze.

Reggel Mary korábban ébredt. Felült az ágyban és a halkan szuszogó Percyt nézte. Az érzelmek csak úgy kavarogtak a nőben. Szerette Percy, imádta, és tényleg szerelmes volt. Annyira régóta ismerték már egymást és az évek során kialakult ez a szeretet. Most is legszívesebben visszabújt volna mellé és megsimogatta volna a kisfiús arcot. De nem tehette. Morgenstern professzor halála óta ő volt az Őrzők vezetője, felelősség tartozott a többiek iránt és neki kellett példát mutatnia. Az Őrzőknek nem szabad egymással szerelmi kapcsolatot kialakítani. Ez egy fontos szabály volt, hiszen így az egyik ág nem öröklődhetett tovább. Valamelyik szülő nem tudná továbbadni vérvonalát és így egy szál elveszne. Így is kevés Őrző volt a Földön, hát még ha egymással házasodnának.

Nem! Soha többet nem lehetnek együtt Percyvel!

Mary olyan gyorsan öltözött fel, mint talán még soha. Könnyes szemmel nézett Percyre, aki éppen akkor fordult meg. Mary legszívesebben odament volna hozzá és egy búcsúpuszit adott volna neki, de nem akarta felébreszteni a férfit.

Hangtalanul kilépett az ajtón, de nem sokat ment. Néhány ajtóval később óvatosan bekopogtatott.

-Szabad! – hallatszott egy férfi hangja.

Mary benyitott.  A szoba lakója már az ajtó túloldalán volt és meglepetten nézett Maryre. Gyorsan megállapította, hogy valami nincs rendben.

-Mi a baj?

Mary nem bírta tovább. Sírva borult az előtte álló férfi nyakába.

-Olyan hülye vagyok, Marius! – mondta, miközben a férfi bevezette a szobába.

Marius kérdőn nézett a nőre és várta a magyarázatot. tudta, hogy hamarosan meg fogja hallani. Mary még könnyezett néhány percig, majd összeszedte magát.

-Ostoba voltam, és nem tudtam fegyelmezni magam.

-Mi a baj? - kérdezte újra Marius.

-Lefeküdtem Percyvel! – mondta alig hallhatóan a nő, mivel arcát kezébe temette. – Tudom, hogy nem lett volna szabad. Tudom, hogy hülyeséget csináltam. Megígértem a professzornak, hogy nem lesz semmi közöttünk, de…nem vagyok jó vezetőnek. A professzor hibázott.

Marius átkarolta Maryt.

-Ki lenne jobb vezető nálad? – kérdezte halkan. – Imádnak téged a diákok és te vagy a legtürelmesebb és legmegértőbb közülünk. Morgenstern nem is választhatott volna jobbat. Percy miatt meg ne aggódj. Ki fogjátok heverni mindketten. Nem lesz semmi baj belőle… Nem ti vagytok az elsők… és valószínűleg nem is az utolsók.

-De… de ha már én sem mutatok példát? Morgenstern biztos sosem csinált ilyet. Pocsék vezető vagyok. És… szeretem Percyt.

-Nem vagy pocsék vezető és valószínűleg Percy is ugyanígy érez. És ne hidd, hogy ezzel megbocsáthatatlan bűnt követtek el. A szívnek és az érzéseknek nem lehet parancsolni. Ha a sors úgy akarja, akkor ti összefogtok házasodni és gyerekeitek lesznek. És gondolj arra, hogy akkor biztosan születni fog egy Őrző.

Mary nem válaszolt neki. Próbálta összeszedni magát és a kétségbeesés, ami akkor volt benne, amikor idejött már kezdett csillapodni.

-Komolyan úgy gondolod, hogy nem lenne belőle baj?

-Komolyan. – bólintott a férfi.

Mary újra elhallgatott. Mérlegelte a helyzetet és döntött.

-Nem. – mondta immár magát meggyőzve. – Nem csinálhatjuk ezt Marius. Szeretem Percyt – mondta a férfi meglepett arcát látva. -, de nem fogom veszélybe sodorni magunkat, a netán megszülető gyerekeinket és a világot. Szükség van az Őrzőkre és nekem, mint vezetőtöknek kell példát mutatnom. Ha én nem áldozom fel a boldogságomat, akkor senki.

-Mary! Ez felesleges áldozat. – rázta a fejét Marius.

-Nem az. Meg kell tennem, hogy ne bűntudatban éljem le az életemet.

Mary ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést. Felállt és Mariushoz fordult.

-Köszönöm, hogy meghallgattál. És kösz a segítséget.

Amikor Mary Morgain kilépett Marius szobájából megkönnyebbülést, ugyanakkor mélységes fájdalmat érzett.  Tudta, hogy helyesen cselekedett: a szabályoknak és ígéretének megfelelően döntött. De tényleg ez volt a helyes? Ezt majd a jövő dönti el.