Salina és Ranek egymás mellett ébredtek a lány szobájában. A nap már magasan ragyogott az égen, a lány hirtelen pattant ki az ágyból.

-Ranek! Ébredj! Elaludtunk…nem leplezhetnek le minket! – a fiú morogva nyitotta ki szemét, majd amikor felfogta a helyzet súlyosságát gyorsan kikászálódott az ágyból.

-Most mi legyen?

-Menj ki, amilyen gyorsan csak tudsz és ügyelj rá, hogy ne vegyen észre senki. Ha nem lesz semmi gond délután beszélünk, jó?

-Jó. – bólintott rá a fiú is. – Szeretlek. – nyomott még egy csókot a lány ajkára. Salina a fiú után gyorsan becsukta az ajtót és gyorsan rendet rakott. Pár pillanattal később már halotta, amint a nevelőnője és anyja közeledik a folyosón. Egy perc múlva már mindketten a szobájában álltak. A csodás kilátáson elmélkedtek, amíg várták, hogy Salina befejezze az öltözködést.

-Apád beszélni szeretne veled. – közölte vele édesanyja, amikor elkészült.

-Miről? – nézett rá ijedten, rögtön az éjszakai kaland jutott eszébe.

-Mégis szerinted miről? A házasságodról. – Salina megkönnyebbülten roskadt le az ágyára.

-Miért kell ezt a házasságot annyira erőltetni? Fiatal vagyok még ehhez. Élvezni akarom az életet!

-Egy király lányának mindig élveznie kell az életet, még akkor is, ha azt egy másik országban, esetleg egy – a szülei által kiválasztott – férj mellett éli.

-De anyám… - pattant fel hirtelen az ágyról.

-Semmi de…és most indulás apádhoz!

Salina óvatosan lépett be a trónterembe. Apja, a király a királyi trónon ült, Irodan pedig mellette állt. Úgy tűnt, éppen most fejeztek be egy beszélgetést.

-Akkor elmehetek apám? – kérdezte a fiú.

-Nem. Szeretném, ha itt maradnál, amíg megbeszélem a húgoddal az utat.

Salina, apja intésére közelebb lépett.

-Nem sokára el kell indulnod a jövendőbeli férjed otthonába.

-Pontosan mikor? – nézett rá apjára szomorúan Salina.

-Az elkövetkező napokban felkészülsz az útra, és legkésőbb egy hét múlva elindulsz. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a király. Salina segélykérően nézett bátyjára, de ő sem tehetett semmit.

- Most pedig menjetek. – legyintett apjuk.

A két testvér együtt lépett ki az ajtón. A szobák felé menet Salina elmesélte Irodannek a reggeli kalandot.

-Óvatosabbnak kell lennetek. Ha most lebuktatok volna mindennek vége…a házasságnak is – tudom, hogy téged ez zavar a legkevésbé – de Raneknek is vége lett volna. Ezt nem úszná meg ép bőrrel. Nem szabad, hogy kiderüljön.

-Nem akarok ilyen fiatalon megházasodni… neked miért nincs még feleséged?

-Hidd el, vannak jelöltek. Az, hogy apánk nem mondja el neked, az nem az jelenti, hogy nem gondolkozott rajta.

-Milyen jelöltek vannak?

-Hát a környék királyságaiból a fiatal lányok mind jelöltek. – mikor Salina mosolyogva nézett rá helyesbített: - A nemesi származású lányok.

-Kit fogsz választani?

-Még nem tudom. De ma a király megfenyegetett, hogy ha nem választok hamarosan, ő fog helyettem választani. De mégis hogy válasszak olyanok közül, akiket életemben alig láttam. Nem is ismerem őket.

-Miért szerinted én mennyire ismerem Javelt?

-A kérdés jogos…de akkor is. Te legalább beszéltél már vele…

-Igen, tényleg? Hogy van? Köszönöm jól. És Ön? Én is köszönöm. Ennyi…na ez komoly beszélgetés volt. És emlékezetes.

-Igazad van. Most viszont… –hirtelen felállt ágyáról, ahova néhány  perce ültek le beszélgetés közben. - … mennem kell, mert vár kedvenc mesterem, hogy gyakoroljuk a vívást. Addig is, jó beletörődést a házasságba. Apánkat úgysem tudod lebeszélni róla. – szólt még utoljára és kiment szobájából. Salina, mivel nem tudott mást tenni, nagyot sóhajtva hátradőlt az ágyon.