Laura belépett szobájába. Mikor körülnézett látta, hogy semmi nem változott. Azt viszont furcsállta, hogy Katharina Löwenstein, vagyis Kaja nincs ott, de még csak nem is üdvözölte őt. Miután jobban megvizsgálta a szobát, észrevette, hogy barátnője holmijait sem találja sehol. Laura ágyán viszont egy levél hevert. A lány leült és felbontotta a borítékot. Az üzeneten látszott, hogy aki írta nagyon kapkodott.

Kedves Laura!

Sajnálom, hogy már nem találkozhatunk, mikor visszatérsz Aventerráról. „Kedves” szüleim beírattak egy hamburgi leányiskolába. Úgy gondolták, hogy Ravenstein már nem a legjobb hely számomra. Gyorsan leírom mi is történt valójában.

Ma reggel megjelentek és közölték velem, hogy pakoljam össze a cuccaimat. Mikor megkérdeztem, hogy miért, akkor mondták el nekem ezt a szörnyű hírt. Mást nem tudtam csinálni, mert ugye nem szegülhetünk ellen a szülőknek. A kocsiban derült ki, hogy nagyon sok gyereket vittek el a suliból. Gondolom tudod miért, ezt nem kell részleteznem.

Most többre nincs időm. Telefonon mindenképp felhívlak. Nagyon fogsz hiányozni.

Kaja

Laura, miután elolvasta a levelet, megkereste telefonját és rögtön barátnője számát tárcsázta. Ekkor már biztos volt benne, hogy ezen a napon még nem fog bemenni egy tanórára sem.

Mary Morgain vidáman lépett be a kilencedik osztály termébe. Biztos volt benne, hogy egy remek órát fog tartani, mivel az osztály a kedvencei közé tartozott. Első pillanatban látta, hogy valami nem stimmel a gyerekekkel. Az osztály két csoportra oszlott, a terem két különböző sarkában álltak, összedugták a fejüket. Amikor a tanárnő megérkezett mindenki a helyére ment, de a nyüzsgés nem múlt el. Mary lerakta az asztalra könyveit és körülnézett. Egyből szemet szúrt neki egy diák, aki sapkában, asztalra feltett lábakkal ült. Meg akarta szólítani, de rájött, hogy nem tudja, hogy ki az. Körbenézett és úgy látta, hogy mindenki a helyén ül… vagyis csak egy idegen lehetett.

-Nincs április elseje…- kezdte. - … és nincs semmilyen olyan alkalom, hogy engem megtréfáljatok. – itt egy kis szünetet tartott, csak a hatás kedvéért. – Akkor mondjátok meg nekem, ki az, aki ott hátul ül!

Meglepetésére a hátul ülő lány hangon szólalt meg, és még furcsább volt, hogy a hang ismerős volt számára.

-Ezt találja ki a tanárnő!

Mary, jó tanár lévén belement a játékba.

-Segítséget kérek!

A lány levette a sapkát és felállt. Hosszú, barna haja a vállára omlott, barna szeme vidáman csillogott.

-Chris? Komolyan te vagy az? – kérdezte csodálkozva. – Nem hiszek a szememnek. Tudja valaki, hogy itt vagy?

-Az osztály. – tárta szét a karját a lány.

Az osztály meglepetten figyelte a tanárnő reagálását. Senki sem gondolt rá, hogy Mary Morgain ennyire örülni fog Chrisnek. Arra pedig már tényleg senki sem gondolt, ami ezután következett.

-Azt hiszem a mai órát befejeztük. – szólt és megfogta a holmiját. – Maradjatok csendben, Chris, te, pedig gyere velem.

Chris odament a tanárnő mellé, az osztályon halk suttogás futott végig. Mindenki azt találgatta, hogy mi lesz most a lány sorsa.