Salinát a Sötét Erődben egy szűk cellában tartották fogva. Az elmúlt napokban azon gondolkodott, miért is rabolhatták el. Több változatot is kitalált, egyik hihetetlenebb volt, mint a másik. Gyakran gondolt bátyjára is. Mielőtt elkapták volna, látta összeesni Irodant. Salina rettegett attól, hogy Irodan meghalt. Nem tudta a fiú nélkül elképzelni az életét. Néha veszekedtek, de ez minden testvérnél előfordul. Nem akarta, hogy Irodannek bármi baja essék. Gondolataiból hangos léptek zaja rázta fel. Pár pillanat múlva Salina előtt maga a Sötét Fejedelem, Borboron állt.

-Üdvözöllek erődömben, Salina hercegnő. – szólt gúnyos hangon és hogy kijelentését még ironikusabbá tegye, meghajolt a lány előtt. Salina nem bírta tovább türtőztetni magát, haragosan Borboron elé lépett.

-Miért hoztatok ide? Miért kell itt lennem?

Borboron felemelte kezét, ezzel jelezve, hogy szólni szeretne.

-Nem elfogtunk, csupán vendégül látunk. Szükségünk van rád, hogy apád teljesítse kívánságomat.

-Apám sosem fogja elárulni a Fény ügyét! Sosem fog veled szövetségbe lépni.

-Akkor sosem fogja viszont látni szeretett lányát sem. – válaszolta hűvösen Borboron. Salina erre nem tudott mit válaszolni, a Sötét Fejedelem viszont folytatta a beszélgetést. Körülnézett a cellában, majd egy halk sóhajjal megszólalt:

-Egy hercegnőnek nem illik ilyen lakhelyet biztosítanunk, amíg nálunk vendégeskedik. Készítsetek neki elő egy szobát! – nézett a szolgákra, majd visszafordult a lányhoz. – És szeretném, ha ma este együtt vacsoráznánk és megbeszélnénk ezt a kis ügyet a két ország között.

-Én nem vagyok követ. – kezdte bizonytalanul Salina. – Én nem tudok tárgyalni…

-Biztos nagyon ügyes vagy, elvégre nem küldött volna a Gördülő Kövek Tengerének királyához. – szólt halkan Borboron, majd kiment a cellából. Pár lépés után megállt, majd visszafordult:

-Szóval, vacsoránál találkozunk.

Ezután Salinát egy – a Sötét Erődhöz képest – szép és rendezett szobába kísérték. A lány lehuppant az ágyra és körülnézett. A helyiségben minden megvolt, amire szüksége lehetett. Nagyot sóhajtva állt fel, majd az ajtóhoz lépett. Az nyitva volt, nyilván a Sötét Fejedelem nem aggódott amiatt, hogy Salina szökni próbál. Miért is próbálna? Aventerrán mindenki tudta, hogy a Sötét Erődből szinte lehetetlen megszökni. Salina nem is áltatta magát azzal, hogy sikerül megszöknie. Az ablakhoz lépett és lenézett az udvarra. Katonák gyakorlatoztak, a rabszolgák szorgalmasan dolgoztak.

-Hát ilyen az élet itt, a Sötét Erődben. Nem gondoltam volna, hogy valaha is megtudom.

Az este hamar eljött, Borboron egyik Fekete Lovagja jött a lányért, hogy a Fejedelemhez kísérje.

Alienor és Irodan szinte egyszerre értek a megbeszélt helyre. Gyorsan felnyergelték a lovakat és a déli kapu felé vették az irányt. Irodan számított rá, hogy nem fog egyszerűen menni a szökés, aggodalma be is bizonyosodott. A kapu őrzője megállította őket.

-Állj gyerekek! Hova igyekeztek?

Alienor tanácstalanul nézett Irodanre, akinek viszont már kész volt a válasza:

-A Karuuni fennsíkra tartunk, fontos üzenetet viszünk.

-Ti? – nézett kételkedve rájuk az őr. – Csak nem hiszitek, hogy elhiszem ezt a sületlenséget.

Irodan ekkor előhúzott egy papírtekercset a ruhája alól, rajta Hellunyat pecsétjével. Az őr ezután rögtön átengedte a két fiatalt a kapun. Alienor meglepődve tekintett Irodanre, aki mosolyogva nézett vissza rá. A lány számonkérő hangon kérdezte:

-Honnan sikerült ilyet szerezned? – mutatott a levélre.

-Belopóztam a könyvtárba és ott találtam ezt a pecsétet. Gondolom valami régi pecsét lehet, de az őr elhitte. – vont vállat a fiú. – Tudnod kell valamit… – folytatva nagy sóhajjal. – Hagytam egy levelet Paravainnak.

-Mi? Irodan! Azt beszéltük meg, hogy nem szólunk senkinek.

-Bocsáss meg, de nem tudtam úgy eljönni, hogy valakinek ne szóltunk volna.

-Irodan! A Lovag utánunk fog jönni és vissza fog küldeni minket Hellunyatba! Alarik élete a tét!

-Tudom, de nem fog utolérni minket. A két leggyorsabb lovat hoztuk el. Ha egész éjszaka lovagolunk éppen elég időt nyerünk. Paravain legkésőbb holnap reggel veszi észre, hogy mi eltűntünk.

-Utol fog érni minket. Biztos vagyok benne. Te nem ismered igazán őt…

-Alienor! Nyugodj meg! Kiszabadítjuk a testvéredet. – szomorúan nézett a lányra, és ő is a húgára gondolt. Tudta, hogy most lehetetlen megmenteni Salinát Borboron fogságából. Több napon át azon tűnődött, mit akarhat tőlük a Sötét Fejedelem. A fiú tudta, hogy országukra régóta fáj Borboron foga, így valószínűnek tartotta, hogy a területszerzés hajtotta, amikor elraboltatta Salinát. Alienor látta Irodan csüggedtségét.

-Nagyon hiányzik a húgod?

-Igen. – bólintott szomorúan, majd lehajtotta fejét. – Én vagyok a hibás. – mondta halkan, szinte magának. Alienor viszont meghallotta és rögtön rászólt a fiúra:

-Ilyet nem szabad gondolnod. Nem tehettél róla, hogy megsebesültél. Minden Borboron és az emberei hibája, nem a tiéd. Irodan, meg kell értened, hogy nem tehetsz róla.

Irodan hálás tekintettel nézett Alienorra.

-Köszönöm, hogy itt vagy.

-Ezt nekem kellene megköszönnöm. Te kísérsz el megmenteni a bátyámat.

-Mégsem engedhettem, hogy egyedül vágj neki ennek a veszélyes küldetésnek. – mosolyodott el. – És akkor most indulás a kalandba! – szólt, majd vágtára fogta a lovát.