Este a két lány csendben feküdt a sötétben. Nem szóltak egymáshoz, mindketten tudták mire gondol a másik. Haldor. A mai nap felkavarta a lányokat. Laura újra találkozott unokatestvérével, aki az elmúlt években nagyon megváltozott. Sokkal nyíltabb lett, barátságosabb. Felnőtt volna? Vagy egyszerűen csak megváltozott? Megváltozhat egy ember valamivel több, mint egy év alatt? Úgy tűnik, igen. Laura végül úgy döntött, hogy Haldor egyszerűen csak megkomolyodott. Ezzel a tudattal nyomta el az álom a lányt.

Chris viszont még mindig nem tudott aludni. Haldor teljesen lenyűgözte őt. Sose hitte volna, hogy egy fiú ilyen hatással lenne rá. Ez a szerelem? Chris megfordult az ágyban, fejét a párnájába nyomta. Lehetetlen. Ő nem szokott első pillantásra beleszeretni valakibe. A lánynak meg kell ismernie a kiválasztottját. A régi iskolában éppen ezért nem talált magának senkit. Mire kialakult volna a szerelem, a fiú általában megunta Christ. De Haldor nem ilyen. - áltatta magát a lány. És ha mégis? Végül Chris is elnyomta a kétkedő hangot a fejében, és ő is elaludt. Nyugodt álom helyett, egy furcsa történetet látott.

Egy lovas vágtatott be Reimar von Ravenstein birtokára. A páncélos férfi, a falu lakói meglepetésére, nem a helyi kocsma mellett állt meg, hanem tovább vágtatott a földesúri vár felé. A jobbágyok csendben figyelték, hogy lovagol a vesztébe az ismeretlen. A környéken mindenki tudta, hogy ha Ravenstein úr rossz kedvében van, akkor a hírnökök már nem láthatják újra családjukat. A nők összesúgtak, a férfiak csak gúnyosan mosolyogtak a szerencsétlen férfin. Mostanában az úr nagyon goromba volt. Persze a történetet mindenki ismerte: egy vándor és a segédje átverte Reimar von Ravensteint és ellopta egy fontos iratát. A könyv azóta sem került elő, pedig Ravenstein mindent megtett az előkerítésért. Emellett a két rablót sem találták meg, így Ravenstein haragja egyre inkább fokozódott.

Az emberek a mai napon megnyugodhattak. Ha ezt a lovagot kivégzi földesuruk, közülük senki sem hal meg.

Eközben a férfi elérte a várat. Egy ijedt arcú, fiatal fiú nyitott ajtót. A lovag levette sisakját és barátságosan mosolygott a fiatalra.

-Én Hermann von Berg vagyok, az uralkodó követe. Reimar von Ravensteinhez jöttem, és a császártól hoztam üzenetet.

-Kérem uram, kövessen. – szólt halkan a fiú és elindult a trónterem felé. Hermann von Berg figyelmesen szemlélte a folyosókat, amik fáklyákkal voltak megvilágítva. A lobogó fények ellenére is sötét volt a várban. A fáklyák furcsa módon tompán világítottak. Mintha valami varázslat alatt lennének. A trónterem nem emlékeztetett a Berg által látott többi trónteremre. Itt nem egy méltóságteljes vezető élt, hanem inkább egy részeges földesúr, aki kihasználja az alattvalóit. Hermann von Berg látta a nyomorúságot a közeli falvakban. Biztos volt benne, hogy Ravenstein az utolsó garast is elveszi a néptől. De ő most nem ezért van itt. Magabiztosan lépett Reimar von Ravenstein elé, akiről már több rémisztő legendát is hallott. Mikor ránézett a földesúrra, rögtön rájött, hogy igazak a rémtörténetek, amik Ravensteinről keringtek. A férfin látszott, hogy kész akkor gyilkolni, amikor neki tetszik. Az óriás elé lépett, és meghajolt.

-Hermann von Berg vagyok, – ismételte. – a császár követe. Üzenetet hoztam.

Berg szerencsétlenségére Ravensteinnek ma sem volt jó kedve.

-Nem érdekelnek az üzenetek! Tűnj innen! – kiáltott rá a férfira. Berg nem mozdult, így Reimar még mérgesebb lett. – Ha nem, hát nem. – gúnyosan nézett szegény Hermannra, majd intett és két – talán még Ravensteinnél is magasabb – katona elkapta a lovagot. Berg felkiáltott:

-Engedjen el, mert a császár komoly büntetést ró ki magára! Nem tűri, hogy így viselkedjen egy követtel. Eresszenek el! – A két katona tanácstalanul nézett Ravensteinre. Nem tudták mit tegyenek.

-Vigyétek a szemem elől. – intett újra, majd közelebb lépett a követhez. – Napnyugtakor találkozunk.

Reimar von Ravenstein nem vette észre, hogy egy zöld ruhába öltözött nő lépett be a terembe, miközben ő a császári küldöttel foglalkozott. A nő érdeklődését felkeltette a fiatal férfi. Mikor látta, hogy ez lehet a követ utolsó napja beleavatkozott a történtekbe.

-Várj! – fordult a várúr felé. – Tetszik nekem ez a fiú. Ne öld meg. Kíváncsi lennék, mit üzentek vele.

Ravenstein hosszasan nézett a nőre.

-Jól van, de csak a te kérésedre. Akkor vigyétek a várbörtönbe. Ott jó helye lesz.

Hermann von Berg próbálkozott kiszabadulni a katonák karjai közül – sikertelenül.

Chris felébredt az álmából. Kinézett az ablakon. Rájött, hogy még csak hajnalodik. Az ablakból egy gyors pillantást vetett Reimar von Ravenstein, vagyis a Kegyetlen Lovag szobrára. Furcsa álom volt.

Miért pont vele álmodtam? Még sose volt ilyen őrült álmom… vajon ez is a vár „varázslata”?

Végül próbált nem az álomra gondolni, visszabújt az ágyába és a következő napon járt az esze. De nem sokáig tudta magát lekötni a tanórákkal, hamar visszakalandozott Hermann von Berghez. Tényleg élhetett ez a követ? Vagy csak Chris képzelete játszadozott? A lány már nem tudott elaludni, így elővett egy könyvet és olvasással terelte el figyelmét. Laura csak pár órával később kelt fel, ahogy általában szokott, mogorván. Így Chris inkább nem mesélte el neki az álmot. Úgy döntött, később avatja be barátnőjét a titokzatos éjszakai kalandba.