Reggel Laura ébredt először. Félálomban lépett az asztalhoz, de rögtön kitisztult az agya, mikor megpillantotta a papírokat. Kíváncsiságtól hajtottan vette kézbe őket, és látta, hogy valami lovagokról szólnak. Akkor kezdte el igazán érdekelni a dolog, amikor Reimar von Ravenstein nevét pillantotta meg.

Szóval az egésznek ennek az emberhez van köze… - gondolta magában.

Chris ágya felől mocorgás hallatszott, Laura megfordult.

-Jó reggelt! – köszöntötte barátnőjét, válasz helyett viszont csak egy halk morgást hallott.

-Hány óra van? – kérdezte Chris.

-Hét. Szóval jó lenne, ha elkezdenél készülődni, mert elkésel.

-Mi lesz az első órám? – ült fel.

Laura ránézett Chris órarendjére majd válaszolt:

-Tesi. Percy nem szereti a késést… - mondta, miközben egy kupac ruhát dobott oda a lánynak. – Vegyél fel valamit, aztán menjünk reggelizni.

Laura direkt nem említette meg a lapokat. Remélte, hogy barátnője hamarosan beavatja őt is a dologba. De ez nem történt meg sem reggeli előtt, sem aközben, sőt még az után sem. Úgy látszott Chris magának akarja megtartani a titkot. Persze Chris nem akart titkolózni, csak nem tudta, hogy mondja el az egész, rejtélyes történetet Laurának. Magában már eltervezte, hogy ezen a napon mesélni fog, de ez a reggel nem volt alkalmas rá. A lány fáradt volt, mert éjszakába nyúlóan olvasott. Sok érdekességet megtudott a lovagról, viszont a leírások egy teljesen más Hermannt mutattak be, mint akit ő az álmaiban látott. Chris gondolatai Bergről hamar átvándoroltak az elkövetkező órákra. Tesi… azon legalább felébred, és frissen és fitten vághat neki a napnak. De mi lesz a következő órája? Sajnos nem tudta, épp ezért remélte, hogy valami jó lesz. Reménye azonnal eloszlott, mikor meglátta a második órát. Matek…

-Ó, ne! – morogta félhangosan, amit Laura is meghallott.

-Mi a baj? – nézett rá Chrisre.

-Matek… - majd kifejtette, hogy barátnője számára is érthető legyen: - Matekom is lesz ma. Tegnap egész tűrhető volt, de… tuti, hogy kinézett magának Pinky! Láttam a szemén!

Laura nem szólt semmit, csak elmosolyodott. Tudta, milyen Pinky „kiválasztottjának” lenni. Ezt élvezte már sokadik éve. Kedvesen megveregette bíztatásképpen Chris vállát.

-Nyugi. Te legalább érted a matekot. Ellentétben velem. Valamit akkor is összehozol, ha nem is tudod mit kellene csinálnod.

-Lehet, hogy igazad van… de nem szeretnék egész évben felelni…

-Nem fogsz. Ha látja, hogy tanulsz, akkor nincs értelme szívatni téged… Tudod, hogy akkor boldog, ha legalább három egyest ki tud osztani egy órán.

Így Chris teljesen optimistán vágott neki a napnak, és remélte, hogy ez így is marad.

Rebekka Taxus magabiztosan lépett be az osztályterembe. Már előző nap eldöntötte, hogy ma feletetni fog. Lassan nyitotta ki a naplót. Élvezte, ahogy a gyerekek gondolatai össze-vissza kavarognak. Az egyik az anyagot mondta fel magában, a másik azért imádkozott, hogy ne ő feleljen. Végül Pinky „megkegyelmezett” az osztálynak és hamar kiválasztotta a nap felelőjét.

-Elias Schmelz! – hívta ki a fiút. Chris bíztatóan mosolygott Eliasra, és közben odasúgta neki:

-Nyugi!

-Nosz, ha jól tudom, volt egy házi feladat. Először írd fel ezt a táblára. A többiek addig ellenőrizzék.

Elias kezdett megnyugodni. Szerencsére sikerült megoldania az egyenletet, amit feladatul kaptak. Gyorsan, de helyesen megoldotta, majd lerakta a krétát.

-Igen…igen. – bólogatott a tanárnő. – Ész akkor moszt mondd el a Thálesz-tételt!

Elias önbizalma elveszett. Nem tudta a kérdésre a választ. Hogy is tudhatta volna, mikor ezt a témát tavaly tanulták utoljára. Azóta pedig sok idő telt el.

-Sajnos…ezt nem tudom. – mondta, ezzel bebiztosítva magának az egyest.

-Akkor menj a helyedre! – szólt Pinky és nagy mosollyal írta be az érdemjegyet a naplóba. – Nézzük, ki tudhatja a kérdészemre a választ? Mondjuk… - nézett körbe és a szeme megakadt Chrisen. – Nézzük mit tanítanak Angliában. – mondta hangosan és Chrisre mutatott. – Christine.

-A tanárnőnek csak Chris. – morogta halkan, de sajnos Pinky meghallotta. Nem szólt semmit, de látszott rajta, hogy próbálja elrejteni mérgét.

-Szóval halljuk a választ!

-Ha egy kör átmérőjének két végpontját összekötjük a kör bármely más pontjával, akkor derékszögű háromszöget kapunk. Bizonyítsam is? – mosolygott rá a tanárnőre.

-Igen. – hangzott a szűkszavú felelet.

Chris kiment a táblához és tökéletesen felírta a tétel levezetését. Magában ujjongott, hogy pont ez volt a kérdés. Az osztályban senki sem tudta, hogy a tavalyi év végi matek vizsgán, neki ezt kellett elmondania. Remélte, hogy mást nem kérdez tőle. Miután befejezte, visszament a helyére.

-Köszönjük. Remekül ki tudtad olvaszni a könyvből a megoldást.

Az osztály egyszerre hördült fel. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Chris nem a tankönyvből leste ki a választ. Ezt nem is lehetett volna megtenni.

-Talán valaki nem ért egyet velem? – Ekkor már senki sem mert ellenkezni, Rebekka Taxus pedig ezt élvezettel figyelte. Tehát már ez az osztály is behódolt az ő „uralmának.”