-Akkor most… fejedelmi jogomnál fogva házastársaknak nyilvánítalak titeket. – szólt Borboron az előtte álló fiatalokhoz. Salina szemében a méreg tüze lángolt, Erton csak értetlenül nézte a Sötét Fejedelmet.

-Mi…most? – kérdezte a fiú.

-Igen, ti most összeházasodtatok. Legyél kedves a feleségedhez. – veregette meg Borboron Erton vállát.

Ez a házasság nem érvényes… - bíztatta magát Salina. – Nem lehet érvényes. Ez az alak nem adhat össze minket.

Közben Erton maga felé fordította a lányt és megcsókolta.

-Mutasd meg neki a szobáját. – szólt az anya mosolyogva.

Talán ő is az ellenség oldalán áll? – folytatta elmélkedését a lány. – Nem lehet, hiszen… de… akármi megtörténhetett.

Csak pár lépcsőn kellett felmenniük és Erton benyitott egy tágas, világos szobába.

-Tessék. Mostantól kezdve itt fogsz lakni. Az én szobám a szomszédban van. – megfordult és elindult az ajtó felé.

-Várj! – szólt rá Salina. – Te szeretsz engem? – kérdezett rá őszintén.

Erton nem szólt semmit, csak a lányra meredt.

-Ezt hogy érted? – mondta végül.

-Úgy, ahogy kérdeztem. Szeretsz engem?

-Nem tudom. Még nem tudom. Miért kérded?

-Kíváncsi voltam.

A fiú nem szólt semmit, csak kiment a szobából. Salina felállt és körbenézett az új otthonában. Egy óriási ágy állt az egyik fal mellett. Szemben vele egy nagy ablak nyílott a tengerre. Egy kisebb asztalt is behelyeztek a szobába. Odalépett az asztalhoz, leült a székre és egy halom papírlapot pillantott meg. A lány a kezébe vett egy tollat, ami szintén ott feküdt, belemártotta a tintába és elkezdett írni.

Kedves Szüleim!

Szeretném tudatni veletek, hogy jól vagyok. Ma végre hozzámentem Erton herceghez, aki…

Itt elakadt az írással. Milyen is Erton? Salina nem tudta megfogalmazni…végül, hogy valamit írjon folytatta:

…aki, nagyon érdekes személyiség. Még nem ismerem nagyon jól. Egyelőre zárkózott, de bizonyára meg fog nyílni.

Most őszinte leszek. – bíztatta magát a lány.

Aggódom Irodan miatt. Otthon van már? Remélem mindnyájan jól vagytok és mihamarabb találkozunk.

Salina

Gyorsan végigolvasta, amit írt, és rájött a lány, hogy nem volt őszinte. Nem írt le semmit az elmúlt napokban történtekről.

-Miért nem írtam le? Ennyire nem bízom a szüleimben? – kiáltotta hangosan és felpattant a székről. Elkezdett a szobájában fel-alá járkálni, közben pedig félhangosan motyogott.

-Miért kell nekem itt lenni? Miért avatkozott bele Borboron? Miért sebesült meg Irodan? Miért nem tudok semmit sem a családomról? Miért van a fejemben ez a sok miért?

Gondolataiból egy óvatos köhintés rázta ki. Salina az ajtó felé kapta a fejét, ott egy fiatal lány állt egy ruhával a kezében.

-Elnézést úrnőm. Ezt a ruhát a herceg küldte önnek és kéri, hogy ebben jelenjen meg a vacsoránál.

-Köszönöm. – szólt a lány.

-És azt is közölnöm kell, hogy én leszek az ön személyes szolgálója. Tőlem kérhet bármit, én azt teljesítem. – hajolt meg a lány.

-Köszönöm. – mondta újra Salina. – Megkérdezhetem, hogy hogy hívnak?

-Perana, úrnőm. – hajolt meg újra.

-Szeretnélek megkérni három dologra. – kezdte Salina. – Egy: Kérlek, ne hívj úrnőnek. A régi otthonomban sem engedtem, hogy így hívjanak. Kettő: Ne hajolgass előttem, mert azt sem tűrtem. Nem szeretem ezt a megkülönböztetést.

-Elnézést, de itt így kell tennünk. Ezt megkövetelik tőlünk.

-Megértem, de… ha csak én vagyok itt, akkor semmiképp sem nevezz úrnőnek. Ha bajod lehet ebből, akkor a király meg a többiek előtt úrnőzz, de ha ketten vagyunk akkor hívj nyugodtan Salinának. Végül is, ez a nevem. És lenne még egy kérésem: Kérlek vitesd el ezt a levelet Tirlosba! – nyújtotta oda neki a lapot.

-Igenis, úrnőm…

-Perana! – szólt rá mosolyogva a lány.

-Elnézést, Salina.