Három lovas vágtatott be Tirlos kapuján. Kettő közülük a főtér felé folytatta útját, a harmadik a vár felé ment. A palota kapujában leugrott a lóról a katona és berohant a várba. A trónterem felé vette az irányt, remélte, hogy ott találja a királynőt. Nem csalódott. Odaállt a nő elé, mélyen meghajolt és levette sisakját.

-Ranek! – szólt meglepetten Eileen. – Hogy kerülsz te ide? És hol voltál eddig?

-Úrnőm. Ez nem a legmegfelelőbb pillanat. A király… - ekkor harsonák szólaltak meg az utcáról, a királynő az ablakhoz lépett. Egy hosszú menetet látott, a közepén pedig egy letakart, felismerhetetlen dolgot hoztak. Eileen szíve összeszorult, rossz érzése támad. Végigfutatta szemét a meneten, de férjét sehol sem látta. Félelemmel telve fordult hátra és a fiatal fiúra nézett.

-Ranek! Hol van a király?

-Ezért jöttem… - szólt szomorúan. – A király súlyosan megsebesült az utolsó ütközetben.

-Meghal? – kérdezte könnyes szemmel a nő.

-Nem, de…

-Ez nem lehet igaz.

-Úrnőm, kérem ne veszítse el a reményt. Itt a várban sokkal tapasztaltabb gyógyítók vannak, mint a táborban voltak.

-Persze…persze. – mondta halkan Eileen. Egy újabb katona lépett be az ajtón.

-Úrnőm - hajolt meg. –, a király látni óhajtja. Kérem siessen!

-Ranek, kérlek maradj itt. Hamarosan ide fog jönni egy férfi, aki negem fog keresni. Mondd meg neki, hogy… - elhallgatott. Mit is mondjon neki ez a fiú? Milyen értelmes magyarázatot adhatna most Erichnek? - Mondd azt, hogy várjon rám este a kertben. – Igen. Este mindent tisztábban fog látni. Akkor már megfelelő lesz az időpont megbeszélni mindent.

-Igenis, úrnőm. – hajolt meg újra Ranek.

Elieen a másik katona után sietett. A férfi a király szobájába vezette a nőt, majd kinyitotta előtte az ajtót. A királynő gyorsan belépett, férje az ágyában feküdt és egy csapat orvos állta körül. A király intett, hogy menjenek onnan, majd Eileenre nézett.

-Gyere ide, kérlek. – szólt neki.

Eileen lassan lépett oda, letérdelt az ágy mellé és megfogta Rover kezét.

-Súlyos a sebem…- kezdte. Eileennek újra könnybe lábadt a szeme, pedig megfogadta, hogy nem fog sírni Rover előtt.

-Nem szabad feladnod! – mondta halkan a nő.

-Hallgass meg kérlek. Keressétek meg Irodant! Szüksége van az országnak egy királyra. – a szavakat csak suttogva tudta kiejteni, látszott rajta, hogy nehezen veszi a levegőt. Eileen felnézett.

-Küldjetek követet a Grál várba! Hívjátok ide Morwenát! Mondja meg, hogy én küldtem!

-Nincs szükség másik gyógyítóra. Értsd meg rajtam már senki sem segíthet. Figyelj rám! Meg kell óvni az országot Borborontól. Javel országát már megszállták a Fekete harcosok. Nem engedheted ezt meg. – megszorította a nő kezét. – Amíg nem érkezik haza Irodan te vezesd az országot. Most menj! – Eileen felállt.

-Ne add fel a reményt. Bízz a Fény erejében, az majd megóv.

Rover mosolyt erőltetett az arcára, és közben megrázta a fejét.

-Én meg fogok halni. Te ne veszítsd el a reményt!

A gyógyítók újra az ágy köré tömörültek, így eltakarták Eileen elől a királyt. A nő kiment a szobából és rögtön a követen törte a fejét. Hamar eszébe jutott a megfelelő megoldás. Visszasietett a trónterembe.

-Ranek! Szükségem van rád! – odaállt a fiú elé, kezét Ranek vállára tette. – Elvágtatsz Hellunyatba, megkeresed Morwenát és ideküldöd. Mondd meg neki, hogy én kérem erre a szívességre. Meg kell előznöd a másik követet, akit minden bizonnyal már kiküldtek a katonák. Ezután meg kell keresned Irodant. Ha meghal a király…

-Értettem úrnőm. Máris indulok.

-Köszönöm! – szólt még utána. Néhány perccel Ranek távozása után, ismét kinyílt az ajtó…

Alarik és kiszabadítói épségben értek a Grál várba. Mivel Nyírszárny előre bejelentette érkezésüket, ezért Elysion, Paravain és Morwena a kapuban fogadták őket. Miután Alarik leszállt a lóról és Paravain elé lépett.

-Szolgálatra jelentkezem, uram. – mosolygott.

Ekkor a Fehér Lovag olyat tett, amit soha senki nem fog elfelejteni az ott levők közül: megölelte a fiút.

-Nem hiszem el, hogy ezt is megúsztad. – morogta közben a fiú fülébe. Alarik vigyorogva nézett fel a lovagra.

-Nem rajtam múlt. Ha Alienor és Irodan...

-Ez nagyon nagy felelőtlenség volt tőled Alienor. – szakította félbe Alarikot Paravain tettetet méreggel.

Elysion nem szólt semmit, szótlanul figyelte a fiatalokat. Sose gondolta volna, hogy ez a testvérpár ennyi kalamajkát fog okozni. Amikor a várba kerültek egyszerű, hétköznapi gyerekeknek tűntek, de a Fény Őrzője most már tudta, hogy Aventerra történelmének meghatározó személyiségei lesznek. Alarikból egyszer majd király lesz. Csak úgy, pillantott rá a másik fiúra, mint Irodanből. Ha ez sikeresen bekövetkezik, Aventerra nagyon boldog évek elé néz. Nem lesznek nagy háborúk, és a Sötétség szolgái is hátrányba kerülnek. Nagy szövetségek születhetnek, az összefogás, pedig jól jön a gonosz seregek elleni küzdelemben. Alarik és Alienor már tudja mekkora haddal harcol Borboron, így teljesen reálisan átláthatják a helyzetet.

Elysiont patadobogás szakította ki a gondolatok világából. Egy lovas közeledett Hellunyat felé. Néhány perc múlva már meg is állt és egy fiatal fiú ugrott le a lóról. Amikor Irodan meglátta a fiút, boldogság csillant a szemében és felkiáltott:

-Ranek! – közben odalépett a fiú elé. – Mit keresel te itt?

-Rossz hírekkel és egy kéréssel jöttem. Morwena! – fordult a nő felé. – Rover király megsebesült. A te segítségedre volna szükségünk.

Irodan arca egyik pillanatról a másikra változott át fehérré.

-Mi történt apámmal?

-Ne most Irodan. Mindjárt elmondok mindent, de Eileen királynő kéri, hogy mihamarabb indulj el. – mondta még mindig Morwenának.

-Természetesen rögtön indulok. – mondta a gyógyító. – Paravain. Kérlek segíts összerakni a legfontosabb dolgokat. – A lovag bólintott és Morwenával együtt elsietett a vár felé.

Elysion is aggódva nézett az ifjú követre.

-Menjük be mi is a várba, és kérlek mondd el mi történt.

-Igenis uram!