Hellunyatban már napok óta nagy készülődés volt: Paravain készült elbocsátani néhány fiatalt, akik elég érettek már ahhoz, hogy bejárják Aventerrát. Ez szinte már hagyománynak számított a lovagjelölteknél: egy év vándorlás, majd vissza még két év kiképzésre. Ezalatt az egy év alatt a fiatalok azt tehették, amihez kedvük volt. A legtöbben meglátogatták Aventerra szép tájait, néhányan hazamentek családjukhoz. Alariknak, Paravain legkedvesebb apródjának viszont más tervei voltak. Még mindig nem bízott Eudoban, így elhatározta, hogy kiderít mindent, amit csak tud erről a rejtélyes fiúról. Az útiterv már megvolt: először a Hóhegységbe lovagol, ahol megkeresi Eudo szülőfaluját. Ott érdeklődik a helybeliektől. Biztos lakik még ott valaki, aki még emlékszik a fiúra és a családjára. Ha nem jár sikerrel tovább kutat. Egy év hosszú idő, sok mindent kideríthet.

Trombitaszó hallatszott az udvarról. A vár népe összegyűlt, mindenki elfoglalta a saját helyét. Elysion egy trónszéken ült, mellette Morwena állt. A gyógyítónő mellett Chris figyelte lelkesen az ünnepséget. Tudta, hogy nem sok földi embernek adatik meg egy ilyen élmény. Mellete Eudo állt, és úgy tűnt nagyon izgatott. Sokszor ránézett Chrisre, aki viszonozta a pillantást és többször is rámosolygott a fiúra. A lány érezte, hogy Eudonak még nem sikerült beilleszkednie Hellunyat életébe. Mindenki idegenként tekintett rá. Chrisnek feltűnt, hogy vele nem bántak ennyire ellenségesen, de ezt megmagyarázta azzal, hogy őt apja hozta ide, Eudo pedig menekült. A „végzett” apródok velük szemben álltak fel egy sorban. A várban élő többi ember két oldalról nézte őket. A fiatalabbak és a katonák is felálltak szép sorban, de ők is szemben álltak a „főszereplőkkel”.

Chris Alarik pillantását kereste. A fiú izgatottan nézett a lányra, aki egy bíztató mosolyt küldött neki. Erre Alarik is elmosolyodott. A dobok hangjára jelent meg Paravain lovag. A fiúk elé lépett, akik büszkén kihúzták magukat.

-Eljött a nap, amit bizonyára már nagyon vártatok. Ma befejeződik az apród korszak és beléptek az igazi életbe. Most már nem fognak megvédeni titeket vastag falak és a katonák fegyverei. Egyedül kell megvédenetek magatokat. Most elmentek Hellunyatból, de visszatérhettek egy év múlva. Aki így dönt, arra két év kemény munka vár, és azután Fehér Lovag válhat belőle. Azt hiszem, ennél nagyobb érdem nincs Aventerrán. – A mondat közben néhányan büszkén húzták ki magukat a hátsó sorokban. – Remélem a legtöbben visszatértek, mivel tehetségesek vagytok és szükségünk van új, elszánt lovagokra. Ez persze nem kötelező, mindenkinek el kell döntenie, hogy vállalja –e ezt a fontos posztot. Ne feledjétek rajtatok is múlik Aventerra jövője. Most pedig készülődjetek az útra! - A fiúk elindultak a hálóik felé, Paravain viszont Alarik után szólt. – Kérlek, várj még egy percet. Beszélni szeretnék veled. – Alarik odalépett a lovag elé. – Először is, szeretném megkérni, hogy a következő egy évben vigyázz magadra. Nem tudom mit szeretnél csinálni, nem is tartozik rám, de ismerlek. Sok bolondságot követtél el az elmúlt évben.

-Tudom, uram. – mondta Alarik, és szégyenkezve lehajtotta a fejét.

-Nem kell bánkódnod emiatt. Azt hiszem jobb volt ez így. Megtanultad, hogy nem kell vakmerőnek lenned, ahhoz, hogy sikerüljön megoldanod a problémákat. Most menj a többiek után, neked is szükséged van a készülődésre.

-Köszönöm, uram. – mosolygott a lovagra a fiú és befutott a várba. Paravain szomorúan nézett utána. Hirtelen valaki megölelte hátulról.

-Nagyon szépen beszéltél. – suttogta Morwena a férfi fülébe.

-Köszönöm. – fordult a nő felé Paravain.- Hiányozni fognak.

-De legjobban Alarik…

Paravain nevetve csóválta meg a fejét.

-Hát persze, hogy ő fog a legjobban hiányozni. Annyi gond volt vele…nem volt unalmas az élet. Mégis, ő a legtehetségesebb. Nagyszerű lovag válik belőle… ha megéri.

-Úgy gondolod, hogy meg fog halni?

-Nem. Remélem, hogy nem. Morwena, hányszor meghallhatott volna már, és mégsem halt meg. Nem tudom, hogy mi a sorsa ennek a fiúnak, de az biztos, hogy nagyon szerencsés. Most viszont mennem kell. – nézett a kapu felé a férfi. – Úgy gondolom, illene elbúcsúznom ezektől a fiúktól.

-Veled menjek? – kérdezte Morwena.

-Nem kell. – mosolygott Paravain. A fiúk folyamatosan hagyták el a várat. Paravain mindegyiknek mondott egy-két bíztató szót. A legutolsó Alarik volt, akit Alienor és Chris kísért.

-Vigyázz magadra Alarik. Ne csinálj őrültséget. Kérlek, vigyázz magadra. Látogasd meg a szüleinket. – Alienor szája be sem állt. Nagyon aggódott a bátyjáért.

-Nyugodj meg Alienor. Nem lesz semmi baj. Most nem valami kilátástalan dologba vágok bele. – majd elhallgatott, amikor Paravain mellé ért. A lovag végignézett a fiún. Alarik öreg póniját vezette maga mellett, Csámcsi, a csuuzma pedig a vállán ült. Alarik gyorsan megölelte Alienort, majd Christ és rámosolygott a lányokra, majd Paravain felé fordult.

-Uram, azt hiszem jobb, ha tudod, hogy a Hóhegységbe készülök. Megpróbálok kideríteni valamit…öhm… - gyorsan Chrisre pillantott, de a lány nem oda figyelt. Az egyik toronyba nézett fel, ahol pedig Eudo támaszkodott a falnak. – szóval Róla.

-Értem. Sok szerencsét hozzá Alarik. Nem tartalak vissza, de én úgy gondolom, hogy nem fogsz semmi újat találni.

-Lehet, de megéri megpróbálni. Ha bármi fontosat megtudok visszajövök. Úgy érzem tudnotok kell róla.

-Alarik, a Hóhegységben sok veszély van… ne menj oda… - próbálta lebeszélni bátyját az útról Alienor. Paravain a lány vállára rakta kezét és halkan Alienorhoz szólt.

-Ne féltsd a bátyjádat. Tud vigyázni magára és a Hóhegység nem is olyan rémisztő, mint ahogy azt leírják.

-Alienor, visszajövök. – mosolygott Alarik. – Most nem kell bujkálnom, nem kell harcolnom. Egyszerűen csak kérdeznem kell néhány kérdést…De most indulnom kell. Vigyázzatok magatokra!

-Te is vigyázz magadra, Alarik!

Alienor könnyes szemmel nézett bátyja után. Paravain is féltette kedves apródját, de el kellett engednie. Ez az év kell ahhoz, hogy Alarik férfivá érjen és megértse a világ dolgait. Chris szívesen tartott volna a fiúval, de megígérte apjának, hogy itt marad és megvárja, amíg érte jön. A lány sóhajtva nézett fel a toronyba, ahol előbb még Eudo állt, de már nem volt ott.