Irodan már nem tudta hány napja sínylődik saját várának börtönében. Az éretlenség és a méreg folyamatosan váltakozott benne. Nem tudta miért csinálták ezt vele, mert abban biztos volt, hogy ő nem törvénytelen gyerek. Arra várt, hogy valaki válaszoljon a fel nem tett kérdéseire. De senki sem akart neki válaszolni. A napjait a semmittevés tette ki, amit kezdett már nagyon unni. Tudta, hogy valamit tennie kellene, de nem jutott eszébe semmi, ami a menekülését segíthette volna.

Ez a nap mégis más nap volt, mint a többi. Zajok hallatszottak az udvarról. Hajnalban kopácsolás, és kiabálás, később egyre hangosodó beszélgetést, mintha egyre többen lennének az udvaron.

Mennyire igaza volt. Irodan nem tudta mire készül az egész város, viszont az egész város tudta, hogy ezen a napon olyan esemény történik, ami hosszú évek óta nem volt a Karuuni felföldön. Az emberek készültek a nagy eseményre, az akasztásra. Senki sem tudta, ki lesz a szerencsétlen, de többen biztos forrásból tudták, hogy Irodan herceg, király…maguk sem tudták volna megmondani.

Ranek és barátai is már kora délelőtt megérkeztek a városba és készültek az akasztásra. Azela és Meona egy fogadó ablakából nézték az előkészületeket. Mindkettejük mellett ott volt az íjuk, ha bármi baj lenne azonnal be tudjanak avatkozni. Tholomis mérgesen ült egy széken és irigykedve nézte, ahogy a lányok készülődnek.

-Nem értem, Giro miért nem engedte nekem, hogy én is lőhessek. Vagyok olyan jó, mint ti.

-Persze, hogy vagy olyan jó. – lépett elé Meona és közben megfogta a fiú kezét. – Nagyon jól tudod, hogy kevesebb íjunk van, mint kellene. Ha bármi baj lenne, akkor te tudod a leggyorsabban értesíteni a többieket.

-Igazad van. Mégis… - Meona mosolyogva csóválta meg a fejét.

-Te sosem fogsz megváltozni, Tholomis? – A lány kiskora óta ismerte Tholomist, egy faluban nevelkedtek. Meona pár hónappal volt csak idősebb a fiúnal, mégis sokkal megfontoltabb volt, mint barátja.

Végül Tholomis is elmosolyodott és odalépett az ablakhoz.

-Nagyon készülődnek az emberek, nem sokára kezdődik.

Eközben Ranek, Giro, Yarell és Tuffo a tömegben vegyültek el. Köpenyük csuklyáját a fejükre húzták, nehogy valaki megismerje őket. Ranek idegesen pillantott jobbra-balra és közben kardja markolatát fogta, hogy ha kell, azonnal elő tudja húzni. Végig Giro háta mögött ment, mintha nem is tudná hol jár. Mikor a vezető megállt, ő felnézett és észrevette, hogy a királyi palota udvarán állnak. Mindenhol emberek gyülekeztek és a katonák sorfalat álltak, nehogy a tömeg túl közel jusson az épülethez. Giro hátrafordult a fiúkhoz.

-Yarell és Tuffo! Ti menjetek át a másik oldalra és ott várjatok. Ismeritek a jelet. – miután a két fiú elment, Giro Ranekhez fordult.

-Mi pedig itt várunk.

Ranek egy mosolyt erőltetett az arcára, pedig nem volt kedve mosolyogni. A feszültség percről percre nőtt benne és várta már, hogy mikor láthatja viszont barátját.

-Nem gondolod, hogy túl sokan vannak? – kérdezte aggódva a fiú.

-Minél többen vannak, annál jobb. Hidd el, Ranek, nincsenek ebben a városban túl sokan azok, akik holtan szeretnék látni Irodant.

Ranek körülnézett.

-Hát elég sokan vannak…

-Nem. Itt nem akarja mindenki, hogy meghaljon. A legtöbben csak kíváncsiságból vannak itt. Látod ott azokat az embereket? – mutatott fel az egyik erkélyre Giro, ahol több díszes ruhába öltözött ember állt.

-Igen. És legszívesebben felmennék oda, és mindegyiket megölném. – mondta, miközben még jobban megszorította kardját.

-Én is így érzek, mégsem tehetjük most meg. Talán egyszer…nem tudom. Szóval ők azok, akik meg akarják ölni a királyunkat. Ők az ellenségeink Ranek, nem ezek az emberek itt. – nézett körbe Giro is. Alig fejezte be a férfi a mondatát, trombitaszó harsant fel. Egy fekete köpenyt viselő férfi állt fel az akasztófa mellé.

-A mai napon – kezdte a tömeget túlharsogva – kivégezzük a  felségárulás vádjával akasztásra ítélt Gerdent, és a többszöri lopáson rajtakapott Lutit. – A férfi összetekerte a kezében tartott lapot és eltűnt az emberek szeme elől. Ranek és Giro meglepetten nézett egymásra és többiek is ugyanígy tettek. Miközben dobolással fokozták az izgalmakat, Tholomis és Yarell jelent meg Giro mellett.

-Most mi lesz?

-Várunk, de sajnos nem avatkozhatunk bele. Lehet, hogy egyszerűen csak nem jelentették be…

-És mi lesz ezzel a két emberrel? – kérdezte hevesen Tholomis. – Nem hiszem, hogy ez a Gerden tényleg felségáruló lenne.

-Én sem hiszem, de nem szabad felkeltenünk a figyelmet. Ha kiszabadítanánk ezeket az embereket, akkor menekülnünk kellene és nem tudnánk semmit sem tenni Irodanért.

-De mégsem hagyhatjuk őket csak úgy megölni. Valamit tennünk kellene…

-Nem, Tholomis. Menj vissza a lányokhoz és mondd meg nekik, hogy várjanak. Ha nem lesz kivégzés, akkor a déli kapunál találkozunk. Ott várjatok meg minket.

Tholomis mérges, de engedelmeskedett Gironak és Yarell és visszament Tuffohoz.

Mire mindenki a helyére ért a felségáruló Gerden már az akasztófa alatt állt, sőt már a hurok is a nyaka körül volt. A hóhér éppen készült volna elvégezni az akasztás, amikor egy nyíl röpült végig a tömeg feje felett. A pontos lövés elvágta a kötelet, így Gerden szabad volt. Szerencsére ezt ő is megértette, így leugrott a tömegbe és menekülni kezdett. Mire a katonák felfogták, hogy elszökött az egyik fogoly, ő már messze járt, és az emberek sem engedtek utat a katonáknak. Ekkor jelent meg egy magas, erős katona, aki előtt a többiek tisztelegtek és kihúzták magukat.

-A nyíl abból a házból jött. – mutatott arra a fogadóra, ahol Tholomis és a lányok várakoztak. A fiú még mindig az ablakban állt. Giro mérgesen sóhajtott fel Ranek mellett.

-Miért kellett ezt csinálni? – Fordult volna már meg, hogy elinduljon a ház felé, de éppen ekkor haladt el mellette öt dühös katona, akik egyszerűen félrelökték a férfit. Ranek már éppen szólt volna nekik, amikor Giro arcára nézett, aki szemével óvatosan figyelmeztette a fiút, hogy ne tegyen semmit. Mire a férfi összeszedte magát, hogy újra elinduljanak Tholomisnak segíteni, addigra már késő volt. A katonák körbeállták a házat, néhányan bementek az épületbe és néhány perc múlva kiráncigálták a fiút. Tholomis próbált ellenkezni, de ezzel csak azt érte el, hogy még erősebben húzták a palota felé. Ranek és Giro nem tehetett semmit, mivel túl messze voltak. Tehetetlenül nézték, ahogy barátjukat elvonszolják a tömegen át. A katonák panacsnoka nem szólt semmit, csak a várkapu felé mutatott és a fogoly és az őt cipelő fegyveresek után ment. Mire a hatalmas kapu bezáródott Tuffo és Yarell ijedten állt Giro előtt.

-Mi lesz most vele? – kérdezték lihegve.

-Nem tudom. – rázta a fejét Giro. – Csak azt tudnám, hol vannak a lányok?

-Ha nem történt semmi bajuk, akkor biztos visszamentek a táborba.

-Reméljük, így történt. Jobb, ha visszamegyünk mi is. – határozott Giro. – Négyünknek úgysem sikerülne betörni a várba.