Irodan értetlenül térdelt Fertah király előtt. Egy őr vezette fel a trónterembe és lökte a királyi trón elé. A fiú most arra várt, hogy végre megszólaljon fogvatartója. Fertah hosszú percekig csak nézte Irodant, majd halkan megszólalt:

-Oldozzátok el, és hagyjatok magunkra minket! –utasította embereit. Mikor minden katona kiment, Irodan óvatosan felállt. Rövid gondolkodás után úgy döntött, hogy betartja az aventerrai etikett szabályait és így kezdi meg kíváncsiskodását.

-Miért engedett el? – kérdezte a királytól.

Fertah egy pillanatra megállt.

-Nem tudom, miért kellene válaszolnom egy fogolynak, aki csak az én kegyességem miatt van itt. De mivel ennyire kegyes vagyok válaszolok neked. Csakis anyádnak köszönheted azt, hogy te most itt vagy, és nem lógsz éppen a bitófán.

Irodan nem válaszolt, pedig szívesen hozzávágott volna egy-két csípős megjegyzést az uralkodóhoz.

-Emellett szükségem van rád. Azt hiszem, egy barátodat az ország árulójának kell kikiáltanunk…

Irodant rögtön megszállták az aggasztóbbnál aggasztóbb gondolatok. A fiú azonnal legjobb barátjára, Ranekre gondolt, aki bármit megtett volna azért, hogy Irodan biztonságban legyen. Ebben a fiú biztos volt, mivel fordított esetben ő is így tenne. Fertah pedig nagyon jól tudja ezt, hiszen kis koruk óta ismeri a fiúkat. Irodan gyorsan átlátta a helyzetet. Ha Raneket árulónak nevezik, akkor őrá is halál vár. Ha pedig ez megtörténik, akkor senki sem mentheti meg ezt az országot a teljes pusztulástól.

Irodant az elmélkedéséből Fertah hangja rángatta ki:

-Most pedig velem jössz. Mutatnom kell neked valamit.

A fiú kissé félve, mégis kíváncsian követte a királyt és közben folyamatosan azon gondolkodott, hogyan kerülhetett Ranek fogságba. Közben egy másik, örömteli gondolat is befurakodott a többi rossz közé. Ha Ranek itt van, akkor kiszabadult Borboron fogságából. Amikor legutoljára hallott felőle, még a Sötét Fejedelem foglya volt. Ezek szerint azt a kalandot megúszta, de most egy újabba keveredett. Mikor Fertah a várbörtön felé vette az útját, Irodan már szinte biztos volt abban, hogy barátja cellája felé mennek. A király hirtelen megállt és diadalmasan pillantott be a félhomályos lyukba. Irodan először senkit sem látott, végül észrevette a földön fekvő, ziháló alakot. Fertah intett egyet, majd a legközelebbi őr kinyitotta az ajtót.

-Ismered? – kérdezte miután az őr felrántotta a földről a szegény párát.

Irodan félve pillantott a másik fiúra, akin látszott, hogy megkínozták és megverték. Ahogy jobban megnézte a foglyot megkönnyebbült.

-Soha életemben nem láttam még. – Ő nem Ranek, akarta mondani, de szerencsére időben észbe kapott és nem árulta el barátját. Az őr ekkor egyszerűen elengedte a fiút, aki újra visszaesett a földre és fájdalmasan nyögött egyet.

-Mit csináltak vele? – nézett mérgesen a királyra, miután felbátorodott attól a tudattól, hogy barátja nincs veszélyben.

-Csak megpróbáltuk kideríteni hol vannak a társai.

Irodan szívesen megkérdezte volna, hogy sikerrel jártak- e, de a király arca mindent elárult. Úgy tűnt a fiút nem sikerült megtörni. Egy ideig csendben álltak a félhomályban, majd a király megszólalt:

-Na gyerünk! Menjünk vissza, mondanom kell még valamit. – majd hátulról meglökte a fiút. Irodan még visszanézett a fiúra, és megfogadta, hogy mindent megtesz, hogy jobb legyen neki.

A trónterembe érve újra elfogta a kíváncsiság Irodant. Vajon mit akarhat még mondani neki ez az ember? Kérdésére hamar választ kapott:

-Visszakapod a régi szobádat. – kezdte, minden bevezetés nélkül Fertah. – A váron belül azt csinálsz, amit akarsz, de azon kívül nem mehetsz. Ha megteszed, sajnos keresnem kell valami olyan büntetést, amivel leszoktatlak az értelmetlen csatangolásokról. Ha bármi kell csak szólj. – mondta, majd faképnél hagyta a meglepődött fiút. Irodan alig gondolhatta végig mi is történt az elmúlt percekben, egy ajtó máris kinyílt és édesanyja futott felé boldogan.

-Tudtam, hogy elenged! Úgy örülök, hogy nincs semmi bajod. – Eileen megölelte fiát és közben több puszit is nyomott a boldog fiú arcára.

-Neked sincs semmi bajod, ugye? – kérdezte anyját Irodan.

-Nincs. Hogy lenne? Legfeljebb az aggodalomtól. Nagyon féltettelek.

-Hogy vetted rá Fertahot hogy elengedjen engem?

-Nehezen. De emlékeztettem egy ígéretére…

-Mire?

Eileen nagy levegőt vett.

-Nem tudom, tudsz-e a házasságunkról…

-Igen tudok.

-Hát én csak úgy mentem hozzá, hogyha megígéri nekem, hogy elenged. És ő megígérte. Az esküvő óta ezzel nyaggatom. Éppen ideje volt, hogy betartsa a fogadalmat. – összegezte a történteket Eileen.

-Értem. – szólt Irodan. Látva, hogy anyjának kínos ez a téma, áttért egy másikra. – Salináról vagy Ranekről van valami hír

-A húgod jól van, bár nem éppen a legfelelőbb helyre sikerült házasítanunk.

-Nem kellett volna azt erőltetni… – szólt halkan Irodan, aki tudott húga és barátja kapcsolatáról.

-Most már mindegy, nem is ez a lényeg. Viszont Ranekről semmi hírt nem hallottam.

-Aggódom miatta…úgy volt, hogy Salina hazaküldi. De nem jött meg.

-Biztos hallotta mi történt, és mégsem jött haza. Elég nagy Aventerra ahhoz, hogy jó búvóhelyet találjon magának. Biztos nem tudod, hogy apád híveit üldözik az országban és az országon kívül is.

-Nem erről tényleg nem tudtam. Akkor nagyon remélem, hogy sikerül neki elmenekülnie…vagy legalább elbújnia.

-Nyugodj meg, Ranek ügyes fiú. Nem lesz semmi baja. – mondta Eileen, miközben megsimogatta fiát. – Most menj fel a szobádba és egyelőre fogadd meg Fertah tanácsát, és ne próbálj megszökni. Hadd higgye csak azt, hogy elfogadtad a sorsodat és lemondasz a királyságodról. De én mindent megteszek azért, hogy újra király lehess és igazi, jó uralkodó váljék belőled, ahogy apád óhajtotta.