Marius ezen a napon már másodszor tört be valahova, ahova illett volna kopogni, vagy legalább valamilyen módon jeleznie érkezését.

-Hol van Laura? – kérdezte köszönés nélkül apját, aki meglepődve állt az előtérben.

-Én is üdvözöllek, fiam. – mondta ironikusan a férfi. – Miért keresed?

-Fontos dologról lenne szó, amit négyszemközt akarok megbeszélni vele.

-Értem. Ha jól tudom fenn van a szobájában…

-Köszönöm. – mondta gyorsan Marius és szaladt is Laura szobája felé. Útközben viszont – szó szerint - újabb akadályba ütközött. Annyira sietett, hogy beleütközött a vele szembe jövő valakibe, aki ezt rögtön a szemére is hányta.

-Marius! Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni.

-Jajj, ne. – mondta ki első gondolatát a férfi, amikor megismerte a hangot. – Ella, te folyton itt vagy?

-Nem, dehogyis. Csak akkor, ha össze akarok futni veled. – szólt nevetve, miközben megsimogatta Marius arcát. A férfi mérgesen nézett rá.

-Hagyjál békén.

-Azt hittem mély nyomokat hagyott benned a szilveszter éjszaka…Bár…

-Részeg voltam. – ismerte be Marius. – Nem voltam teljesen ura önmagamnak. De jobb ha tudod, ez még egyszer nem fog előfordulni. – Ő ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést, és megpróbálta kikerülni Ellát. A nő viszont ezt nem hagyta és elállta Marius útját.

-Ne mondd, hogy nem volt jó.

Marius nem válaszolt.

-A hallgatás beleegyezést jelent. Köszönöm. – majd félreállt az útból. Marius még néhány pillanatig mérgesen nézett a nőre, majd szó nélkül továbbment.

Eközben Laura az álomutazáshoz készülődött. Elmagyarázta Haldornak, hogy mennyire fontos, hogy valaki vigyázzon a magatehetetlen testére, amíg ő álomutazáson van. Már lefeküdt az ágyra, amikor kinyílt az ajtó és Marius belépett a szobába.

-Laura! Várj!

A lány felült és meglepődve nézett az apjára.

-Mit keresel itt? – kérdezte, miközben felpattant és boldogan ugrott Marius nyakába.

-Eljöttem. Azt hiszem, jobb lesz, ha néhány dolgot személyesen magyarázok el. Sok kérdésed lenne utána…bár szerintem így is sok lesz. De mindenről idejében…

-Szóval, akkor elkísérsz?

-Igen. – bólintott a férfi és átölelte a lányt. Majd Haldorra nézett. – Gondolom Laura már mindent elmondott neked…

-Igen. Azt hiszem. – majd kérdőn nézett a lányra.

-Akkor minden rendben. Induljunk, mert hosszú lesz az út.

-Egy pillanat még. – szólt gyorsan Haldor. – Nincs semmi hír Chrisről? – nézett reménykedve a fiú nagybátyjára.

-Sajnos nincs, de Aventerráról nem mindennap jönnek hírek. Nyugodj meg, Chris jól van, és nem is lesz semmi baja.

-Remélem.

Ezután nem esett több szó, Marius és Laura lefeküdtek egymás mellé. Haldor pedig magához vett egy könyvet felkészülve arra, hogy több órán keresztül itt kell ülnie.

-Fogd meg a kezemet Laura, és ne gondolj semmire. Tényleg semmire…most én foglak vezetni…Tudom, hogy ilyet még sose csináltál, de most fontos, hogy pontosan érkezzünk meg…

Laura nem szólt semmit, csak követte apja utasításait. De mielőtt végiggondolta volna, hogy ne gondoljon semmire, Marius már fel is ült.

-Majdnem elfelejtettem. – mondta, majd elővett a zsebéből egy kis üveget. – Fényrózsa-kivonat.

-Micsoda?

-Fényrózsa-kivonat. – ismételte meg. – Hasznos kis ital az álomutazóknak. A gond csak az, hogy ez az utolsó üveg.

-Hogy-hogy?

-Mert csak egyvalaki tudta elkészíteni… - Laura kérdő pillantására Marius folytatta. – Édesanyád.

Laura nem szólt semmit, csak meglepődve nézett apjára.

-Ő találta meg a receptet, és mindig ő készítette el. De sajnos a recept eltűnt…így senki sem tudja, hogyan kellene elkészíteni. A fényrózsa-kivonatot nem szoktuk gyakran használni, mert nem szükséges és mert nagyon ritka, így nehéz előállítani.

-Milyen hatása van?

-Nem fognak látni minket az álomutazás alatt. Mi egymást látjuk, de senki sem fog minket látni. Összesen három óránk van, ennyi ideig hat a szer. Igyál belőle egy kortyot. – adta oda az üveget lányának, majd ő is belekortyolt az italba. – És most indulás. – Laura becsukta a szemét és követte apja utasításait. Hallotta, hogy apja az álomutazáshoz szükséges kis verset mondja mellette, majd hirtelen ez is megszűnt.

-Laura, nyisd már ki a szemedet! Megérkeztünk… - hallotta Marius hangját.

-Bocsi. – nézett körbe. Laura számára ismeretlen városban voltak, egy családi ház előtt. A ház előkertjében szép virágok nyíltak, minden zöld volt, az idő kellemes, tehát nyár volt.

-Hol vagyunk? – kérdezte kíváncsian Laura.

-Türelem. Mindjárt rájössz. – mondta Marius és várakozva nekidőlt a kerítésnek. Alig kellett néhány percet várniuk, amikor egy alak jelent meg az utca végén. Amikor közelebb ért, Laurának nem kellett magyarázat arra, hogy hol vannak.

-Papa! Ez te vagy…

-…16 évvel ezelőtt. Igen. És most egy olyan jelenetet mutatok meg neked, amiről nagyon kevesen tudnak. Eléggé kínos…de tudnod kell róla, hogy megérts egy-két dolgot. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ezek után is lesznek kérdéseid…és én azokat meg is fogom válaszolni.

Eközben a fiatal Marius megérkezett a kertkapuhoz. Az idősebb Marius és Laura követték őt be a kertbe, majd a kertből a házba. Az előtérben a fiú hanyagul ledobta táskáját, majd továbbindult a nappali felé. Marius viszont nem lépett be a szobába, ahogy Laura várta volna, hanem egyszerűen megtorpant. Laura odalépett mögé, ő viszont már csak a szétugró párt látta, akik a kanapén ültek. A lány ahogy jobban megnézte őket, két ismerős arcot vélt felfedezni. Laura kérdőn nézett az apjára, aki csak a fejével jelzett, hogy figyeljen oda a beszélgetésre is.

-Mit csináltok ti itt? – kérdezte Marius olyan hangon, mint aki nem akarná elhinni, amit látott.

-Beszélgettünk. – hangzott a tömör felelet.

-Ezt nem igazán nevezem beszélgetésnek… - Marius egy pillanatra elhallgatott, kereste a megfelelő szavakat. Pár pillanat után megszólalt. – Mark! Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire szemét vagy…

-Na de Marius… - szólalt meg végre a lány.

-Ella, te se szólj semmit. Hogy bírtátok ezt megtenni? Mark, nagyon jól tudtad, hogy Ellával járok. Akkor miért?

-Igen, tudtam, hogy vele jársz, de gondolom az nem az én hibám, hogy nem érezte jól magát veled.

-Mark! – szólalt meg újra Ella. – De igaza van…tudod Marius néha rettentő unalmas tudsz lenni.

Laura, Marius arcát látva egyáltalán nem csodálkozott volna, ha apja fiatalkori énje odamegy Ellához és felpofozza a lányt. Marius ezt nem tette meg, hanem nagyot sóhajtott.

-Értem. Hát akkor…én végeztem veletek. További jó szórakozást. – majd megfordult és otthagyta a párocskát, akik meglepődve figyelték mennyire nyugodtan viseli a megalázó helyzetet. Marius felkapta az előtérben ledobott táskáját és elindult az ajtó felé, ami épp akkor nyílt ki, amikor ő odaért.

-Hát te hova rohansz ennyire? – kérdezte tőle az apja, aki az ajtóban állt.

-Nem tudom, csak el innen.

-Micsoda? Mit csináltál már megint?

-Én semmit…de Mark…

-Mit csinált Mark?

-Kérdezd az öcsémet! Neki biztos lesz rá jó magyarázata. – majd kifutott a házból.

Laura bambulva bámulta az üres ajtót, amikor az apja odalépett mellé.

-Gyere, menjünk utánam… - majd elmosolyodott.

-Hogy tudsz ilyenkor viccelődni? Azért ez elég durva helyzet volt.

-Hamar túltettem magam rajta. De siessünk, mert aztán elveszítjük a… - majd Laura pillantását látva nem folytatta a mondatot.

-Most hova megyünk?

-Az egyetem könyvtárába. – nézett rá lányára. – Jajj, Laura, hogy tudsz mindig így nézni? Tudom, hogy nem voltam teljesen normális fiatal koromban…

Rövid séta után elérték a könyvtár épületét. Az ajtón belépve egy régi, poros terembe érkeztek, ahol minden tele volt könyvekkel. Laura körülnézett, de nem látott senki ismerőst, így kérdőn nézett az apjára.

-Most merre?

-A hátsó terembe. – mutatott egy ajtóra, ami szinte el volt rejtve a könyvespolcok között. Ez a szoba teljesen különbözött a másiktól. Itt is könyvek voltak, de még régebbiek, mint az előzők. Laura el sem tudta képzelni, miért engedték, hogy bárki is belépjen ide. Nem kellett sokáig várnia a válaszra, apja, mintha olvasna a gondolatában – bár tudjuk erre nem volt képes – válaszolt:

-Igazából ide csak az Őrzők léphetnek be. Nekem Morgenstern professzor mutatta meg. De most figyeljünk, mert az a rész jön, amire már nagyon vártál.

Hirtelen két alak lépett ki a polcok közül. Az egyik a 20 évvel fiatalabb Morgenstern professzor volt, a másikat a lány még életében nem látta. Ő fiatalabb volt, mint az igazgató, bár már ő is elég korosnak látszott. Laura gyorsan megkereste Mariust, aki egy sarokban ült és néhány könyvkupac eltakarta, bár Laura gyanította, hogy mindent hall.

-Szóval megtaláltad a jóslatot? – kérdezte a professzor a másik férfit.

-Igen, de számomra teljesen értelmetlen. – egy kis papírt adott oda Morgensternnek, aki gyorsan felolvasta ami azon állt.

Embercsillag, Aventerra

Összekapcsolódva

Jövőjük sorsa

Három gyerek bátorsága

Nyár közepén összecsapnak

Gonosz Nagyúr hatalmával

Aventerra szülötte hazájától messze nőtt fel

Őrzőnek a határozott, büszke lány született

Semlegesnek nevezhetjük a bátor fiút,

Aki bár oda nem való, Aventerrára átjut.

Rajtuk áll a világ jövője

Ha ők elbuknak, ki menthet meg minket?

Hárman mindig segítik egymást.

Hármukat nem győzheti le semmi, csak a halál.

-Ha jól tudom, most nincs az Őrzők között gyerek. Vagy túl idősek ahhoz, hogy gyereknek nevezhessük őket, vagy még túl fiatalok és nem tudnak még semmit a harcunkról. – szólalt meg az idegen.

-Igen. Igazad van. És nincs egy aventerrai szülött sem most a Földön. De az is lehet, hogy a jövőre utal.

-A jövőre? De miért pont most tudtuk meg?

-A jóslatok kiszámíthatatlanok, James. Soha sem tudhatjuk mikor jelennek meg és mikor teljesülnek be. Az az egy biztos, hogy valamikor beteljesülnek.

-Mégis, mit gondol professzor, mikor várható ez az összecsapás?

-Meg kell várnunk, amíg – itt lenézett a lapra – lesz egy aventerrai gyerek, aki valószínűleg a Földön nőtt fel. Bár a messze jelenthet bármilyen helyet Aventerrán is. Elég nagy távolságok is vannak ott. Azt hiszem ezzel, majd akkor érdemes foglalkoznunk, ha már biztosat tudunk. Meg kell várnunk, amíg lesz egy Őrző, aki lány. Így sajnos sok választásunk lehet, bár tudtommal a közeljövőben nem avatnak lányt Őrzővé. Így erre is várni kell. Semleges…ezt tényleg nem tudom, mire érthetjük. Különleges képességei vannak, de nem áll egyik oldalon sem? Vagy valami másra utal? Ezt tényleg nem érthetem, de egy dolgot biztosan tudok James, ez a jóslat nem a mostani nyárra vonatkozik, sőt meg merem kockáztatni, hogy még sokáig nem kell foglalkoznunk ezzel a jóslattal. Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy a kezünkben van, és előbb megszereztük, mint ellenségeink.

A beszélgetés közben az igazgató megfogott egy könyvet és a végére helyezte a papírt.

-Azt hiszem ennek itt a helye. – mondta, majd a másik férfira nézett. – Gyere, meghívlak egy italra, azt hiszem, megérdemled. – majd a két férfi elhagyta a termet. Amikor minden megnyugodott az ifjabb Marius meglepett arccal állt fel rejtekhelyéről. Természetesen nem tudta legyűrni kíváncsiságát, így felállt és elővette a lapot. Ő többször is átolvasta, majd keresett egy üres papírt és valami íróeszközt (úgy tűnt ez itt mindig van kéznél), és lemásolta a kis verset. A könyvet becsukva elolvasta annak a címét is: Societas Septem Sodalium, majd ezt is feljegyezte. Még pár percig üldögélt, olvasgatta a verset, majd ő is távozott.

-Most ugrunk egy kicsit az időben. – mondta Marius, miközben lányára nézett. – Öt évvel születésed után már szinte biztos voltam abban, hogy kikről szól a jóslat. Vagyis két személyben voltam biztos. – itt hosszan, egy szó nélkül nézett Laurára.

-Kik voltak azok?

-Sejtelmed sincs róla?

-Ezek után… - mosolyodott el Laura. – Szóval akkor hova megyünk?

Marius nem válaszolt, csak megfogta Laura kezét. A lány igazából nem tudta, hogy mit kell csinálnia. Tudta, hogy bízhat apjában, így türelmesen várt. Hirtelen úgy érezte, hogy be kell csuknia a szemét. Amikor újra kinyitotta, már a házukban álltak.

-Miért?...Hogyan?

-Csssss. – súgta oda a férfi. – Kicsit későn érkeztünk. – szólt, és dolgozószobája felé kezdte tolni a lányt. Laura szíve összeszorult, amikor az első mondatot meghallotta.

-Marius! Ezt nem teheted! Ha odaírod a nevüket, megpecsételed a sorsukat! – a lány rögtön felismerte a hangot. Édesanyja volt az.

-Mama? – tátogta némán Laura, miközben belépett az szobába. Marius csak bólintott.

Anna az asztal előtt állt, és mérgesen nézett férjére. Marius felállt az asztaltól és a nő elé lépett.

-Szinte biztos vagyok benne. És ha nem írom oda a nevüket, akkor is ők lesznek a jóslat beteljesítői.

-Nem…akkor még van esélyük.

-Anna! Nézd meg ezt a szöveget! – nyúlt oda a papírért az asztalára. – „Aventerra szülötte hazájától messze nőtt fel.” – olvasta hangosan. – Ez biztos, hogy Christine. Hosszú idő óta ő az első, aki aventerrai és a Földön él.

-Honnan tudod…?

-Megkérdeztem a professzort. – vágta rá kicsit ingerülten. – És 5 év bőven elég volt, hogy megismerjem a lányomat. Laurára tökéletesen illik ez a leírás.

-Jó, tegyük fel, hogy mindez igaz. De ki lehet a harmadik?

-Na látod, erről fogalmam sincs.

-Még egy ok arra, hogy ne írj oda semmit. Te is hallottad Morgenstern professzort. Figyelmeztetett, hogy ne dönts elhamarkodottan.

-Ez nem elhamarkodott döntés. Épp elég időm volt mindent végiggondolni.

-Nem veszed észre, hogy a saját lányunkat sodrod veszélybe?

-Sajnos az az érzésem, hogy Laurának több hasonló kalandot is át kell élnie. Az élete mindig veszélyben van. Ne félj, - lépett oda feleségéhez Marius egy kis szünet után, miközben egy puszit nyomott Anna arcára. – nem lesz semmi baja…ugyanúgy, ahogy Lukasnak sem.

-Remélem is. – vágta rá dacosan a nő. Ekkor egy kislány jelent meg az ajtóban. Szemét dörzsölgette, látszott, hogy most ébredt fel.

-Miért veszekedtek?

A szülők meglepetten néztek a lányukra. Nem gondolták volna, hogy ennyire hangos volt az összeszólalkozásuk. Anna odalépett a kislányhoz és felemelte.

-Nem veszekszünk – mondta, miközben éles pillantást vetett Mariusra. – Csak beszélgettünk. Miért nem alszol, kicsim?

-Rosszat álmodtam. – mondta szomorúan a kicsi Laura.

-Gyere, - mondta Marius, miközben átvette feleségétől a kislányt. – elkergetjük a gonosz álommanókat és megkeressük a jókat!

Anna megrázta a fejét, majd Marius fülébe súgta: Még folytatjuk. Ezután mindhárman elhagyták a szobát és a két álomutazó maradt csak ott.