Chris egy újabb fárasztó napon volt túl Aventerrán. Az igazat megvallva már kezdte unni az állandó tanulást. Most talán még többet tanult, mint amennyit az iskolában a Földön. Emellett fizikai állóképessége is rohamos javulásnak indult, amióta Paravain lovag vívóedzéseire járt.

Ezen az estén Chris az ágyán feküdt és azt csinálta, amit az eddigi összes estén: földi barátaira gondolt. Mindannyian nagyon hiányoztak neki, különösképpen Haldor. Amilyen jól indul a kapcsolatuk, annyira gyorsan lett vége. Vége…furcsa szó az elválásra, mivel tulajdonképpen Chris egy levélben szakított Haldorral. A lány nagyon remélte, hogy a fiú így értelmezte az írását, mivel Chris úgy érezte, hogy egyhamar nem fog visszamenni a Földre. Emellett itt volt Eudo is. A lány nem tudta álltatni magát, nagyon is jól tudta, hogy tetszik neki ez a fiú. Chris nem bírta eldönteni, hogy ez az igazi szerelem, vagy csak egy egyszerű szimpátia, abban viszont biztos volt, hogy mást érzett Haldor és mást Eudo iránt.

Hirtelen kopogás hallatszott. Chris gyorsan felült az ágyon, és halkan megszólalt:

-Szabad. – az ajtó lassan kinyílt és Eudo lépett be a szobába.

-Bejöhetek? Nem zavarlak?

-Persze. Gyere csak. Csak feküdtem és gondolkodtam. – mosolygott rá a fiúra Chris.

-Min gondolkodtál?

-Azon, hogy miért vagyok itt, ha mindenki, akit szeretek az Embercsillagon van.

-Nem szeretsz itt senkit?

-Nem ezt mondtam…

-De ezt mondtad!

-…én csak azt próbáltam elmagyarázni, hogy…csak a kíváncsiság hajtott ide. 15 évig nem ismertem az anyám, most itt a lehetőség, hogy megismerjem, de egyre jobban félek tőle. Mégis mit mondjak neki? Vagy egyáltalán akar engem látni? – Chris felpattant az ágyról, majd kinézett az ablakon, ami éppen kelet felé, a Karuuni-felföld felé nézett. Eudo oda állt a lány mellé.

-Látod Eudo! Ott van valahol az én hazám. Ott születtem, ott él az édesanyám, ott van családom…és valószínűleg ott van az apám is, mert ugye itt nincs. Jól itt hagyott…Ne érts félre… - mondta gyorsan, mikor látta, hogy a fiú szólásra nyitja a száját. - …nem az zavar, hogy itt vagyok, hanem az, hogy egyedül vagyok…

-Hiszen nem vagy egyedül…itt vagyok neked én, meg a többiek is…

-Ez más. Ti aventerraiak vagytok, én nem.

-Te is az vagy. Fogadd el ezt és akkor könnyebb lesz.

-Eudo, nem érted? Én nem itt nőttem fel! Nem tanultam meg Aventerrán élni. Valószínűleg, ha kiraknátok egyedül valami ismeretlen helyen, én pár napon belül éhen halnék, mivel nem tudok vadászni, nem ismerem a környéket, nem ismerem a helyi szokásokat, nem tudom ki a jó és ki a rossz. – Chris szemébe könnyek gyűltek. – Tudnom kellett volna, hogy ez lesz. És emellett még más bajaim is vannak…

-Milyen bajok?

-Komolyan nem tudod…kérlek, most ne játszd itt a hülyét! Nagyon jól tudtad, hogy a Földön hagytam a nagy szerelmemet, akit imádok. Valószínűleg már másik barátnője van, mivel nagyon jóképű és barátságos, erre te jössz és…és…és megcsókolsz. – mondta ki a tömör valóságot.

Eudo Chris felé fordult, majd széttárta a karját.

-Gyere ide! Sírd ki a bánatodat! – a lány kicsit habozott, de végül odalépett Eudohoz, aki a karjába zárta. Majd visszavezette az ágyhoz és leültek.

Egy óra múlva Chrisnek már szinte semmi baja sem volt, bár arcán és szemén látszott, hogy sírt, mégis már nagyokat nevetett Eudo viccein és történetein. Egy újabb óra elteltével pedig – amikor kinn már besötétedett és a szobában meggyújtották a fáklyákat – Chrisen már nem is látszott, hogy a mai napon bánatos volt. Eudo hozott neki enni- és innivalót, így nem kellett lemenniük a közös vacsorához.

-Mit mondtál nekik?

-Azt, hogy fáradt vagy és nem érzed teljesen jól magad. Morwena rögtön meg akart nézni, de mondtam neki, hogy éppen elaludtál.

-Jó, köszi. Most egyáltalán nincs kedvem lemenni.

Az idő múlásával a lány érzelmei már teljesen összezavarodtak. Minél jobban megismerte Eudot, annál jobban megtetszett neki. Épp ezért nem is tiltakozott – inkább csak meglepődött – amikor a fiú megcsókolta. Chris valahol mélyen érezte, hogy ez nem helyes, de minden ilyen gondolatnál, egy kép kúszott be a képzeletébe: Haldor egy másik lánnyal csókolózik. Legközelebb akkor tört rá a bűntudat, amikor már háton feküdt az ágyon, és Eudo éppen a lány felsőjét kezdte kigombolni. Újabb kép: Haldor meztelenül fekszik a másik lány mellett. Chris átadta az irányítást a fiúnak. Végig azon járt az esze, hogy igazak-e a felbukkanó képek vagy nem. Csak feküdt az ágyon és hagyta, hogy Eudo azt csináljon, amit akar. Hamarosan már nadrág sem volt Chrisen, bár ő ezt csak egy szenvedélyes csók után vette észre.

Ügyesen csinálja. – gondolta magában, de ez a gondolat mégsem olyan volt, mint azok a régi megszokottak. Mintha távolabbról jött volna és igazából nem is az ő gondolata lett volna. Újabb kép villant fel: Haldor kézen fogva sétál a lánnyal, és nevetve beszélget vele. Megjelenik Laura és két puszit nyom a lány arcára.

Úgy tűnt, Eudo észre sem vette a lány zavarát, továbbra is csókolgatta a lányt. Épp ezért meglepődött, amikor Chris hirtelen lelökte magáról és felült – immár szinte teljesen meztelenül.

-Mit csinálsz? Mi van velem? Most már tényleg rosszul érzem magam.

-Rosszul vagy? – kérdezte teljesen ártatlan arccal Eudo.

-Igen, eléggé. – mondta falfehéren a lány. Majd felugrott, felkapott magára egy köntöst és kifutott a szobából.

Chris szalad, ahogy csak bírt, mivel úgy érezte másodperceken belül kijön az a kevés vacsora is, amit megevett. Nem nézte merre fut, tudta, hogy jó irányba megy. Többször nekiütközött embereknek, de meg sem nézte kik voltak azok. Hirtelen egy – akkor, abban a pillanatban Chris számára – hatalmas ember állta az útját.

-Mi bajod van, Chris? – hallotta Paravain hangját, bár már régóta csak kis csillagokat látott maga körül.

-Nem tudom. – szólt, majd elájult. Csak Paravain lélekjelenlétén múlott, hogy nem esett le a földre. A lovag elkapta, majd a karjaiba vette és amilyen gyorsan csak tudta Morwenához sietett a lánnyal. A gyógyítónő szerencsére a helyén volt, így rögtön neki tudott állni Chris megvizsgálásához. Alienor pár perccel később érkezett és rögtön Morwena segítségére sietett, aki azonnal közölte vele a feladatait.

-Ugye, meg fog gyógyulni? – kérdezte halkan a kislány, mielőtt még elindult volna a feladatát végrehajtani.

-Nagyon remélem. – mondta nagy sóhajjal a gyógyító.