Hellunyat, amióta Chris és Eudo elmentek, túl csendes volt Alienor számára. Nem volt kivel beszélgetni, nevetgélni, egész nap csak a munkájára figyelt. A szőke lány éppen egy padon ült és pihent, amikor trombitaszó harsant fel. Alienor felállt és lassan átsétált a kerten, hiszen kíváncsi volt arra, ki érkezett Hellunyatba. Nem akar hinni a szemének, amikor egy szőke fiú lovagolt be a kapun.

-Alarik! – kiáltott fel és rohant oda bátyjához. – Mit keresel itt?

-Azonnal beszélnem kell Eudoval!

-Eudoval? Ő már nincs itt…

-Micsoda?

-Ő és Chris elmentek. Vagyis elszöktek, de ez most részletkérdés. A lényeg az, hogy nincsenek itt.

-Miért mentek el?

-Mert Chris megtudta, hogy az apját elfogták Tirlosban.

-Nem igaz. Elkéstem. – temette arcát kezébe. – Akkor viszont Paravainnal kell beszélnem.

-Jó, gyere. – megfogta bátyja kezét és elkezdte vonszolni a trónterem felé.

-Nyugodj meg, Alienor. Ismerem az utat.

-Jó, bocsáss meg. De úgy örülök, hogy itt vagy.

-Én is örülök, hogy itt vagyok, de nem hiszem, hogy sokáig maradok. – Az utolsó mondatot Alienor nem akarta meghallani, így nem válaszolt rá.

A trónterembe belépve Elysion, Paravain és Morwena szinte egyszerre pillantottak a belépő testvérpárra.

-Mit keresel itt, Alarik? – kérdezte meglepődve Paravain.

-Rossz hírekkel jöttem. Eudoról…

-Eudo már nincs itt. – lépett Paravain mellé Morwena, és aggódó pillantást váltott a lovaggal.

-Tudom. Éppen ezért még rosszabbak a hírek. Nincs semmilyen Eudo vagy öregember. A Hóhegységben egyik kis faluban sem ismertek Eudot. Ez a fiú kitalálta az egészet.

-Szóval Eudo átvert minket? – állt fel Elysion is. – Hogy őszinte legyek, sejtettem, hogy így lesz. Annyira hirtelen jelent meg, és nem is értettem, hogy a Fekete Lovagok miért nem fogták el. Nekik ez gyerekjáték lett volna.

-Te már az elejétől kezdve gyanakodtál, uram? – kérdezte Paravain.

-Igen. De kíváncsi voltam, mit akar ez a fiú. Sajnos túl sokáig vártam. Sikerült Christ kicsalogatnia a várból.

-Utánuk kell mennünk! – kiáltott fel Alarik.

-De nem tudjuk merre indultak… - ellenkezett Alienor.

-Ha Eudo tényleg a Sötét Hatalom embere, akkor könnyű kitalálni: a Sötét Erődbe.

-És ha nem. Azért annyira Eudo sem lehet agyalágyult, hogy tudja, hogy követni fogjuk, és akkor a Sötét Erőd felé indul. Különben is, Chrisszel el kell hitetnie, hogy a Karuuni felföld felé mennek. És az nyugatra van, a Sötét Erőd pedig dél felé.

-Annak teljesen mindegy merre megy, aki nem ismeri Aventerrát…

-Hagyjátok abba! – szólt rájuk Paravain. – Azzal nem segítetek Chrisnek, ha itt veszekedtek. Az lesz a legjobb, ha két csapatot küldünk ki. Egyet Karuun felé, egyet pedig a Sötét Erőd felé. Én egyébként egyetértek Alarikkal abban, hogy a Sötét Erőd felé mennek. Chris nem ismeri Aventerrát. Nem tudja mi merre van. Szerintem Eudo egyszerűen elhitette vele, hogy igen is nyugatra mennek, ha ez még nem is látszik.

-Chris nem bolond. Azt még ő is észreveszi, hogy nyugat helyett dél felé mennek.

-Tényleg nem ezen kellene veszekedni. – lépett az ablakhoz a Fény Őrzője és aggódva nézett ki Calderan fennsíkjára. – Paravain, küldd ki azt a két csapatot, és ha bármi hír van Chrisről, kérlek, tudasd velem.

Az erdő tisztásán két fiatal éppen tüzet rakott. A lány faágakat szedett, a fiú pedig a tüzet próbálta feléleszteni. Végül leültek, és próbálták felmelegíteni magukat, mivel az éjszaka hűvös volt. Chris hanyattfeküdt és felnézett az égre.

-Mennyi csillag van az égen. – sóhajtott a lány.

-Igen. Szeretnéd megismerni őket?

-Nem tanultam még eleget az elmúlt hetekben?

-Csak felajánlottam. Nem kell, ha nem akarod…

-De, akarom, csak…kérettem magam egy kicsit. A földi lányok így szokták. – mosolygott Chris.

-Akkor szeretem a földi lányokat. – nevetett vissza Eudo, miközben lefeküdt Chris mellé. A fiú lelkesen mutatta a különböző csillagképeket, de Chris nem figyelt rá. Egy emléken járt az esze. Egy olyan emléken, ami óta mintha már évek teltek volna el, pedig Chris tudta, hogy pár hónapja volt. Könny szökött a szemében, amikor Haldorra gondolt. Óvatosan Eudora nézett, de ő szerencsére még mindig a csillagok mutogatásával volt elfoglalva, így nem láthatta, hogy Chris sír. A lány hirtelen felpattant, Eudo pedig felült a fűben.

-Mi a baj? – nézett Chris maszatos arcára.

-Semmi. – mondta halkan a lány – Csak valami belement a szemembe…

-Dehogy! Jajj, miért is nem vettem észre? Te rosszul érzed magad itt, én meg a csillagokat mutatom neked. Apád börtönben van, egy teljesen ismeretlen helyen vagy…

-Nem a te hibád. Csak… néha nehéz, ha arra gondolok milyen volt a Földön, és milyen itt. Teljesen más, én meg azt hittem minden simán fog menni. A legnagyobb gond az, hogy apám egy szóval sem mondta, hogy be akar dugni egy várba, hogy tanuljak meg mindent, ami fontos itt Aventerrán és csak utána láthatom anyámat, aki miatt idejöttem. Érted, Eudo? Csak is miatta. Ha nem lett volna ez a lehetőség, akkor még mindig a szobámban csücsülnék és valószínűleg nagyokat nevetnék Laurával azon, hogy milyen hülyék a tanáraink és bosszankodnánk azon, hogy miért adnak fel ennyi házi feladatot.

És még mindig Haldorral járnék. – tette hozzá gondolatban.

-Nem a te hibád, hogy most itt bőgök, mint egy ötéves. – folytatta. – Egyszerűen vannak olyan napok, amikor rám tör a honvágy, és ilyenkor elviselhetetlen vagyok.

Eudo lassan odalépett a lányhoz és óvatosan átkarolta őt.

-Ne félj. Mondd csak el mi bánt, akkor jobb lesz.

-Jó. De hadd kérjelek meg valamire…

-Igen?

-Öhm…öh…adnál egy kis vizet?

Olyan hülye vagyok. – ostorozta magát Chris néhány perccel később. – Miért nem tudtam egyszerűen megkérni. Megértette volna. Eudo mindent megért. Gyáva vagyok, nem merem megmondani neki, hogy Haldort szeretem. Addig pedig semmi okom nincs, hogy mérges legyek rá. Ezt én rontottam el. Félreértett engem. Úgy gondolta, én is szeretem őt, de nem. Én Haldort szeretem és fogom szeretni. Nem hibáztathatom Eudot azért, mert megpróbált szeretni…

Másnap reggel Chris kialvatlanul és rossz kedvvel ébredt. Eudo és Chris gyorsan összeszedték a holmijukat és továbbindultak a Karuuni felföld felé.